Épp az autópálya-tüntetés napján jelentette be a PSD a Moldva-sztráda építésének elkezdését

Egy körgyűrűvel próbálják kifogni a szelet az országszerte elégedetlenek vitorlájából.
Hirdetés

A kormányzó Szociáldemokrata Párt a Facebook-oldalán jelentette be, hogy pénteken elkezdődik a „Moldvai Autópálya építése” a szállításügyi miniszter részvételével.

Konkrétan arról van szó, hogy elkezdik építeni Bákó város körgyűrűjét, amely a PSD közlése szerint szerves része a Moldvai Autópályának és a 9. pán-európai korridornak. A körgyűrű projektje 2017-ben indult, a PSD-kormányzás idején, értéke 144 millió euró – hangsúlyozza a szociáldemokrata bejegyzés.

És mit ér egy építőtelep politikus nélkül: az első csákányvágás, vagy micsoda Răzvan Cuc szállításügyi miniszter jelenlétében történik, 12 óra 30 perckor.

Két és fél órával a PSD-s örömünnep után országossá dagadt tiltakozó akció kezdődik. Ştefan Mandachi suceavai üzletember, aki megépítette a moldvai autópálya első egy méterét, ugyanis 15 órakor szándékozik felavatni a művet és bejelentette, hogy 15 percre szünetelteti étteremláncának működését. Felhívásához nagyon sokan csatlakoztak: cégek jelezték, hogy pénteken 15 órakor negyedórára leállnak, sofőrök ígérték, hogy 15 percre megállnak autóikkal, de polgármesteri hivatalok is jelezték, hogy csatlakoznak az autópálya-hiány miatt meghirdetett tiltakozáshoz.

Hirdetés