Az új idők szava: Kelet

A keleti nyitás szele ismét fújdogál a mioritikus hazában.
Hirdetés

Már rég nem hallottam a címben szereplő szót. Persze, itt nem az időjárás-jelentésekről beszélek, ahol kisbetűvel megjelenik, hogy jelezze, mikor kel fel a nap.

A – geopolitikára utaló – nagybetűs változatot Răzvan Theodorescu akadémikus vetette fel újra. Bár nem teológus, úgy beszélt Keletről, mint „arról a helyről, ahova Isten helyezett bennünket”. De a figyelmet nem az keltette fel, hogy egy történész vallásos utalásokhoz folyamodik, hanem az általa használt politikai azonosítások: állítólag a Kelet az „autokrácia világa”, bizonyos „birodalmi” és „abszolutista hagyományok” terepe.

Igaz, abszolút hatalmat már elszenvedtünk, de mi ez birodalmi ambíció? Theodorescu valójában „Putyin Oroszországáról” és „Erdoğan Törökországáról” beszélt. Nos, a botrány abból lett, hogy Romániát ezzel a vallásilag zavaros és politikailag bizonytalan Kelet sorsával kötötte össze: „nem lehet más a jövőnk, mint azé a helyé, ahol vagyunk, vagyis Kelet-Európáé”.

A neokommunista baloldal nyilvánosság előtt legismertebb értelmiségije rátett még egy lapáttal:

a románoknak állítólag „semmi közük” nincsen sem a „demokráciához”, sem Közép-Európához,

ma pedig a másik Európával, a nyugatival vagyunk „szomszédosak”, intézményi értelemben.

Ez több a soknál. 12 évvel azután, hogy beléptünk az Európai Unióba, egy neves akadémikus azt állítja, hogy állítólag kívül vagyunk azon. Az ortodoxia hívei is keményen reagáltak – akik a „második” és a „harmadik Róma” közé tett egyenlőségjelet bírálták –, de az antikommunisták is, akik elfogadhatatlannak tartották a Putyin–Erdoğan páros Románia feletti politikai gyámkodásának sugalmazását.

Megdöbbentő volt, hogy a Kelet újbóli felfedezésének egy Adrian Năstase volt kormányfő által irányított alapítvány adott otthont, akit kizártak az egyetemről, miután kétszer elítélték korrupció miatt.

Bevallom, engem meglepett az az állhatatosság, mellyel Theodorescu akkor akart Kelethez kötni bennünket, amikor két olyan témából kiindulva melegítették fel a Kelet–Nyugat megosztottságot, melyeknek nincs közük a földrajzhoz, vagy az ortodoxiához (vagy ez utóbbi szembenállásához a katolicizmussal és a protestáns vallásokkal).

Hirdetés

Valóban, míg az Észak–Dél feszültséget a pénzügyi válság keltette újra életre, a Nyugat és Kelet közötti konfliktus

a migrációs válság miatt jelent meg újra, továbbá amiatt, mert egyes rezsimek semmibe veszik a törvény uralmát.

Azt mondták a keletiekről, hogy nem érzékenyek a hazájukat a háború vagy éhínség miatt elhagyni kényszerülők szenvedése iránt.

Másrészt, abból kiindulva, ami Magyarországon, Lengyelországban vagy Romániában történik, a Keletről olyan helyként beszéltek, ahol egyes politikai kisiklásokat azért mégiscsak ki lehet javítani, az EU-nak hála. Theodorescu a Keletre hivatkozva állítja azt, hogy valójában sohasem kerülhetünk majd ki az autokráciából.


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés