Szögezzük le: a szándék dicséretes! Mindentől függetlenül. De azért vicces, na.
A fenti képen egy kolozsvári temetkezési vállalkozás cégére látható. A román nyelvű feliratok nagyjából rendben vannak, hiszen valamiért a román feliratozók nem ragaszkodnak annyira a saját anyanyelvük ékezeteihez. És az sem olyan rettenetes baki, hogy a nemzetközinek számító non stop kifejezést összeragasztották.
És itt jön az, aminek tudunk örülni. Ez a vállalkozás úgy döntött (nyilván a saját érdekei figyelembe vételével, de hát pont ez a normális), hogy a magyar ügyfeleket is megszólítja. Szépen lefordította a cégér feliratainak oroszlánrészét magyarra. Na de itt kezdődik az enyhén szólva nevettető gond. A vállalkozónak valószínűleg nem volt élő magyar ismerőse, akit megkérdezhetett volna, hogy is szólnak a mondatok magyarul. Vagy eszébe se jutott ilyesmi. Ügyesen felütötte a Google fordítót, bepötyögte a forrásszavakat, és máris kész volt a szöveg.
Így lett például a temetkezési szolgáltatásokból a személyes szolgáltatások. Persze, vitán felül áll, hogy a temetkezés igen személyes dolog. De azért vicces. Hogy a határozott névelő miért került az elejére, külön rejtély.
A non stop kifejezéssel is alaposan elbánt a gépfordító. Tojt arra, hogy egy nemzetközileg széles körben használt szókapcsolatról volt szó. Vette szépen, sorban: a non, az nem, evidens, a stop az meg stop. És tádám: megszületett a nem stop! Állítsuk meg a nemeket! Ha belegondolunk, igen trendi, genderista cucc ez. De telán nem ezen a cégéren a helye.
Utána jön a hazai (országon belüli) és nemzetközi szállításra vonatkozó kitétel. A digitális gondolkodó itt is botlott egyet. Ha egyszer az a szó a forrás, hogy intern, akkor a célszó az lesz, hogy belső. Na, hát abba bele se merünk gondolni, hogy is nézhet ki egy megboldogult személy belső szállítása. Hogyan zajlik. És hova.
Ismételjük: mindenképp remek dolog, hogy a kétnyelvűség terjed, mint a kórházi Acinetobacter-fertőzés, akkor is, ha a városvezetés mindent megtesz, hogy kiirtsa. Csak annyit szeretnénk mondani, hogy ha már csinálja valaki, tegye helyesen.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.