Változás, végre! Most már edény és tartalom is van. Az elitisták atlétikus sznobizmusa megtalálta a medrét. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Párt Plusz Cioloş Mínusz Becsületesség létrehozták a Szövetség 2020-at. E pozitív kitörés vitaminbombájával töltekezve

fennáll a veszély, hogy elhanyagoljuk e párosodás életerős aduit.

Vegyük őket számba, egyenként.

A győzedelmes csoportszelfi mögül bejelentett menyegzőnek pontosan meghatározott célja van: a demokrácia! Pontosabban mondva, a Szociáldemokrata Párt (PSD) félreállítása. És még pontosabban mondva, a 2016-os nagy hiba kijavítása, amikor a PSD még egy Barcelona ellen jótékonysági mérkőzést játszó nyomorékokból álló csapatra nézve is megalázó eredménnyel győzött.

E nagy demokráciapárti kezdeményezés abból az előfeltevésből indul ki, hogy a PSD nem a pályán győzött, hiszen csak a szavazati joggal rendelkezők 18 százaléka támogatta. A választást lényegében az a 60 százaléknyi választó döntötte el, akik a szavazólapon szereplő kínálattól undorodva otthon maradtak. Szigorúan román katasztrófa. Franciaországban Macron pártja a modern kor legnagyobb távolmaradási aránya mellett nyerte meg a választást, de minden rendben van. A demokrácia ki lett szolgálva!

Itt aztán az elemzés hirtelen megszakad és azt a következtetést kínálja, hogy a PSD nem reprezentatív és nem legitim.
De ez az éles elméjű gondolatmenet megfeledkezik arról, hogy az USR is részt vett a 2016-os választáson. Következésképpen,

ha 18 százalékkal a PSD illegitim, akkor mi a helyzet az USR-vel, mely négyszer kevesebbet kapott ugyanezen az átkozott választáson?

És ha a választók 60 százaléka otthon maradt, akkor ez azt jelenti, hogy ők – szelektíven – csak a PSD-t bojkottálták?

De ahogy azt a beavatottak szétszórt írásaiból ki lehet következtetni, a számok nem hazudnak vagy – ahogy azt a választáson győztes csőcselék mondaná – hazudik. A román polgári értékek teljesen különleges esetében, a demokrácia nem az, aminek tűnik. Ez egy magáncsoda, melyet azok a felsőbbrendű Intelo-k szelídítettek meg, akik tudják, hogy a demokrácia szenved vereséget, amikor ők a csőcselék ostobasága által megnyert választásokat elveszítik.

Az új progresszista szövetség, az USR–Cioloş első sugalmazott értéke a népellenes dühe. Ezek az emberek azért politizálnak, hogy megmondják nekünk, választanunk kell köztük és a történelem összes vonatáról lemaradt ostobák között. Az ezen csoportok által kibocsátott kifinomult irodalomban sehol sem találnak majd utalást az egyszerű emberre, a Romániában húsba, csontokba, lakosságba és eltékozolt életekbe vágó fogcsikorgató válságokra. Nyoma sincs szimpátiának vagy megértésnek. Az érdeklődés mikromorzsájának sem. Mindenhol csak egy univerzális krém van, mely az orvos sminkjét biztosítja és nem a beteg gyógyulását. Hozzácsapják az euro- előtagot és a gond szégyenbe zuhanva végzi. A jó világgal rokonságba kerülés megjavítja a csatornákat és utakat, meg jövőt is ás nekünk. De mindenekelőtt a képmutatást biztosítja.

A szövetség, mely megment bennünket attól a szégyentől, hogy eddig nem voltak progresszistáink, PSD-s szokás szerint találta meg a főnökét.

A progresszisták úgy döntöttek, hogy a főnöknek sem életrajza, sem eredményei nincsenek. Amint teljesült ez a mágikus megtisztítási művelet, a progresszisták Cioloş karjaiba rohantak, aki már korábban Macron karjaiba rohant. Az egyik csillaga, a másik globális szupersztárja az elitista és a demokráciára allergiás technokráciának.

Cioloş az ujjlenyomatok nélküli politikai vándorlás nem eléggé eszes kitalálója. A politikai tisztaság bajnokai egy olyan alak vezetése alá helyezték magukat, aki diszkréten hörpintett minden egyes eléje tolt vályúból, hogy végül absztinensnek mondja magát. A hajdani vátrás (Vatra Românească szélsőséges és magyarellenes szervezet – a szerk.) szimpatizáns egyenes vonalban haladt a Demokrata-Liberális Párt (PDL) felé, majd finoman egy szocialista bábui állással kacérkodott az Európai Bizottságban és végül Nemzeti Liberális Pártban (PNL) művészi szintre emelte annak a pártnak a lenézését, melytől támogatást követelt. Éppen a sztambuli Magas Elvek Iskoláját kitüntetéssel elvégző européeri múltja teszi Cioloşt az új román progresszista politikai tisztogatás kitűnő vezetőjévé.

Míg Cioloş azt tanítja nekünk, hogy miként maradjunk tiszták, ha csak imázstanácsadók voltunk a bordélyban,

Macron azt mutatja meg, hogy miként kell vezetni, ha már hatalomra jutott. Másképp mondva, miként vágjunk utat a fénynek a csőcseléken keresztül.

Macron háborúban áll a saját népével. A kisvárosok, a szerény bérek és a gazdag munkanélküliség Franciaországának nincs joga szólni. De joga van környezetvédelmi adókat fizetni a bolygó megmentéséért, migránsok befogadásáért és általában véve Macron globális fantazmagóriáinak legitimálásáért. Ez annyira sikeres modell, hogy olyan állammá változtatta Franciaországot, mely elbocsájtja a saját társadalmát.

Az ideológiai világítótorony, amely alá az USR becuccolt, a történelem terhe alóli felszabadítást, az identitások bezúzását és azt az általános vakságot ígéri, mely a világegyetem alapítójává teszi minden újdonsült, buzgó hívét. Íme, például, az USR által az En Marche!-os és Ciudadanos-os angyalokkal együtt aláírt nyilatkozat.

A Holnapi Európa című nyilatkozat megfejti az első világháborúról történő megemlékezés értelmét:

„Tavaly emlékeztünk meg az első világháborút lezáró tűzszünet centenáriumáról. Ez a háború katasztrófa volt Európára és a fiataljaira nézve, akiket azért küldtek a harcmezőre, hogy meghaljanak a nemzetükért.”

Végre megtudtuk, hogy a keleti nemzetállamok, többek között Románia függetlenségét, vagy kiegészülését hozó háború szerencsétlenség volt. Az ostobák feleslegesen haltak meg, holott az USR megjelenése mintha megindokolná áldozatukat.

Ha ez a gondolkodási minta ideológiai vezérelvvé válik Romániában, masszív kollektív amnézia elfogadását fogja kikényszeríteni.

Ez a kifejezés Horaţiu Pepinétől származik és elég jól megmagyarázza, hogy miért nem lehet többé ezen az oldalon Pepinét olvasni. A tulajdonos, a Deutsche Welle elbocsájtotta, mert nem volt hajlandó politikai korrekt hajbókolásokra.

Macronnak, Európa egyre karót nyeltebb elitjeinek és a hozzájuk csapódó romániai kifutófiúknak van egy óriási és jól álcázott gondjuk a demokráciával. Meghamisítják. Összetévesztik a lendületes és nyilatkozatok szintjén jelentkező jóra törekvéssel – ahogy azokat az EU-s konklávék hivatalos irodalmából átveszik.

A demokrácia ennél visszafogottabb valóság. Egy beleegyezéses, ellentmondásos és végső soron – a nagy cilinder alatt szivarozó szerint – a legrosszabb kormányzási forma, nem számítva az összes többit (a képviselőházban 1947. november 11-én elmondott beszéde).

A liberalizmus ideológia. A demokrácia nem.

Sőt: attól a pillanattól, hogy ideológiává válik, vagy annak kiszolgálására kényszerít, a demokrácia elveszett. Honnan tudjuk ezt? Megjelenési sorrendjükben Alexis de Tocqueville-től, Mircea Morariutól és Ştefan Vlastontól.

Az első 1831-ben a helyszínen fedezte fel az amerikai demokrácia fenségességét és korlátait. Tocqueville figyelmeztetése abból a félelemből fakad, hogy az amerikai demokratikus pragmatizmust ideológiává és bürokráciává torzítják majd el.

Mircea Morariu úgy ítélte meg, hogy a 2016. december 11-i választás eredménye hibás volt. Ebből egy bejegyzés lett, mely a PSD összes galádságát a 2016-os hibás szavazás rovására írja. Újra csak az a lényeg, hogy nem mindenki érdemel demokráciát. Az ostobák kezére és eszére bízva a demokratikus ékszer bezöldül, vagy beolvad a csajka- és bilitermelésbe. Ahelyett, hogy rákényszerítené Viorica Dăncilát az ábécé elsajátítására, a szerző azt a bölcseletet vázolja fel, mely szerint a választások csak akkor tesznek nekünk szolgálatot, ha azt a mi hőseink és értékeink nyerik meg. Fokozatosan azt fogjuk majd megtudni, hogy a választások nem feltétlenül szükségesek. A megfigyelők és kedves szakértőink szaktudása átvehetik a helyüket.

Ştefan Vlaston számára az új Cioloş–USR Szövetségtől érkezik majd a megváltás. Az „megfelelhetne a legutóbbi választásokról távol maradt szavazók egy része elvárásainak. Aki pedig a következő választásról is távol fog maradni, az megérdemli a sorsát.” Következésképpen a választás egy zárt láncú dolog: egy párt nem egy országos programért küzd, hanem azért, hogy elégtételt nyújtson a szövetséges körnek. Ami rendben van, mert az én törzsem felsőbbrendű, a másik tábor választói csordája pedig ökör.

A szabad választások csak akkor jók, ha a progresszistáké az aranyérem.

Azoké a felsőbbrendű lényeké, akik tudják, milyen szusival eszik a demokráciát.

Az egész sokkal egyszerűbb: a demokrácia jóval megelőzte a liberalizmust és nem szabad belerángatni a progresszizmus dogmatikus zsákutcájába.

Az a jelenet, melyben magasröptű gondolatokkal rendelkező emberek egy beavatottak által vezetett társadalom valamiféle változatát tapogatják ki, sehonnan sem érkezik. Abból az időszakból ismerjük, amikor Caragiale a pedagógusok verbális lufijain nevetett. De a dolgok még ennél is rosszabbul állnak.

Egy olyan jelenet szereplői vagyunk, melyben a sárból kifordulva ugyanoda érünk vissza. Beleragadtunk abba a teljes képletbe, mellyel Caragiale egy olyan Romániát írt le, mely képtelen kiegyensúlyozottságban és becsületességben megszületni. Tehát egyrészt a progresszista demagógia és a pedagógusok elvecskéi. Másrészről: a társadalom tulajdonosainak és politikai pilléreinek, mai szóhasználattal a politikai elitnek a korlátolt szörnyűsége. Jóval rajtuk kívül, a románok tömeges önszáműzetését előrevetítő elutasításban: Caragiale undorral távozott Berlinbe.

A politikai osztály gyilkosságban vétkes. Az értelmiségi osztály bűnsegédletben.

A PSD kőbunkó ostobaságának és az elitisták poszt-demokratikus felsőbbrendűségérzésének kettős nyomása alatt felkészültünk a végtermékre: a közös katasztrófára.

30 év után a Mi dolgozunk, nem gondolkodunk! (az 1990-es bányászjárás egyik értelmiségellenes szlogenje volt – a szerk.) brutalitásáról áttértünk az elitisták mérgezett kifinomultságára, akik teljes opportunizmusukból és végtelen hűvösségükből fakadó választ adnak rá: Mi gondolkodunk, nem érzünk!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.