A Securitate eszközeit, mint például a rágalmazás, a múlt meghamisítása, a kommunizmus örököseivel szembeszegülők elleni „karaktergyilkosság”, újra felhasználják – vajon hányadjára? – a hataloméhes politikai maffia kampányában. A Párt Iliescun és az utódain keresztül megőrizte dominanciáját, a Securitate utódai pedig korunk oligarchái lettek.
Ez Vladimir Tismăneanu politikatudományi professzor értékelése, aki a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Bizottságot vezette.

Hogyan történhetett meg a Securitate témájának eltorzítása

és Dacian Cioloş ellen fordítása? Kinek használ ez? Ez volt a beszélgetés  kiindulópontja, melyben megpróbáltuk dekódolni egy olyan választási kampány előkészületeit, melyben a PSD/ALDE-s (Szociáldemokrata Párt / Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) többség minden fronton küzdeni fog a hatalom megőrzéséért.

Riporter: Vladimir Tismăneanu professzor úr, láthatjuk, hogy időről időre újra megjelenik a közbeszédben a Securitate és a posztkommunista Románia felett megtartott ellenőrzésének témája. De itt nem vitáról, nem új kutatások közzétételéről van szó, hanem inkább a téma politikai célú manipulálásáról. Mi a tét?

Vladimir Tismăneanu: A múlt meghamisítása egy csillagászati vagyonra szomjazó és

a politikai és gazdasági hatalmat monopolizálni akaró maffia érdekeit szolgálja.

Az igazságszolgáltatás függetlensége útját állja ezeknek a csirkefogóknak. Az a cél, hogy óriási és undorító hazugságokkal kompromittálják azokat, akik szembeszállnak a kleptokrata autoritarizmussal.

Újra előveszik a România Mare és a Tricolorul (Corneliu Vadim Tudor politikai bulvárlapjai voltak – a szerk.) aberrációit. Tudatosan és szisztematikusan terjesztik az állott pocsolyabűzt, beszennyezik és besározzák a liberális demokrácia emblematikus személyiségeit.

De számít még társadalmi szinten a Securitate témája annyit, hogy az befolyásolni tudja a politikai opciók megfogalmazását?

Ez egy örökké forró téma, bizonyosfajta titokzatosságot, valami sötét és morbid dolgot hordoz magában. Sötét és morbid intézmény volt. A lehető legkitartóbb módon ki kell hangsúlyoznunk, hogy a Securitate egy illegitim és kriminális rezsim szolgálatába állított kriminális entitás volt.

A Securitate témáját most pont azok használják fel propagandacélokra

(a belgrádi fröccsöző triász) (utalás arra, hogy egyes sajtóbeszámolók szerint, a Realitatea TV tulajdonosai, Cozmin Guşă és Dan Andronic nemrég a Romániából elszökött és Szerbiában – állítólag – politikai menedékjogot kapott Sebastian Ghiţával találkoztak Belgrádon – a szerk.), akik romantikus képet festenek Iulian Vlad szekus tábornokról.

Mi a véleménye Marius Oprea „leleplezéseiről”? Ártatlan dolgok, vagy van valami cél mögöttük?

Marius Oprea (a történész azzal vádolta nemrég Dacian Cioloşt, hogy új pártja mögött egy volt Securitate-tiszt és annak családja áll – a szerk.) már régóta lemondott az ártatlanságnak, tisztességességnek és koherenciának még a nyomáról is. Amit tesz, azt politikai és anyagi érdekből teszi, szenvedéllyel, mohósággal és dühvel.

A Dacian Cioloş elleni támadás, a vele szembeni karaktergyilkosság egy gyalázatos és perverz librettó része, melynek a romániai demokratikus ellenzék elszigetelése és teljes szétzúzása a célja.

Folyamatosan a Securitate „régi gárdájáról” és „új gárdájáról” beszélnek. Ez jogos vita? Ha igen, mégis kikből állnak ezek a frakciók?

Nem hiszek ezekben az inkább elfedő, mint feltáró taxonómiákban. A romániai szolgálatok nem a régi Securitatét jelentik. De

vannak szekus rossz szokások, ez egy gyanakvásokon és a törvény semmibevételén alapuló mentális állapot.

Nem tudom, hogy Dragnea és Tăriceanu szekusok voltak-e, de cselekvési módjuk egyértelműen abban a bűzös besúgói világban gyökerezik.

Bírálat érte Dacian Cioloş egyik szerencsétlen fogalmazását, amelyből azt lehetett érteni, hogy Romániában olyan elterjedt volt a kapcsolat a volt kommunista struktúrákkal, hogy így, vagy úgy, de mindnyájunknak dolgunk volt vele. Miért hibás ez a fajta perspektíva?

Bárki, aki olvasta N. Steinhardt Jurnalul fericirii (A boldogság naplója – a szerk.) című könyvét, tudja, miként tekintett a humanista gondolkodó a besúgás bűnére. Nem mindenki követte el a besúgás bűnét, nem mindenki paktált le a Sátánnal. Anyám egyik első nagybátyja Botoşani-ban az 50-es években felakasztotta magát, miután megtagadta, hogy informátorrá váljon.

Sem nekem, sem a közeli barátaimnak nem volt dolgunk a Securitatéval. Azt hiszem, Dacian Cioloş az (Opreán keresztül zajló) Tăriceanu-féle gyanúsítgatásokra és inszinuációkra igyekezett válaszolni. Ő maga is elismerte, hogy rosszul fogalmazott. Bocsánatot kért.

Ismer egyetlen másik romániai politikust az utóbbi három évtizedben, aki ezt ennyire gyorsan és határozottan megtette?

Választ kapott az 1990-es éveknek az a kérdése, hogy ki győzött, a Párt vagy a Securitate? És mit jelent az egyik, vagy a másik győzelme?

2006 nyara volt, amikor Traian Băsescu felhívott Temesváron, ahol kedves barátaimnál, Ilona és Mircea Mihăieşnél tartózkodtam. Az elnök elolvasott néhány fejezetet abból, ami később a Zárójelentés lett. Főleg a szörnyűséges piteşti-i kísérletről (a kommunista rezsim egyik szörnyű – kínzásokból és verésekből álló – „átnevelési kísérlete”; – a szerk.) szóló rész zaklatta fel.

Akkor azt kérdezte tőlem: „Volt valaha olyan pillanat, amikor az átkozott Securitate kiszabadult volna a Párt ellenőrzése alól és a saját szakállára cselekedet volna?”. Azt válaszoltam neki, hogy a kommunista politikai rendőrség már első pillanatától fogva, amikor Lenin alatt létrehozták, Feliksz Dzerzsinszkij szavaival élve: a „Párt pajzsa és kardja volt”.

A Párt Ion Ilici Iliescun és az utódain keresztül továbbvitte uralmát, a Securitate örökösei pedig korunk oligarchái lettek.

(Vladimir Tismăneanu vitatott személyiség: kommunista nomenklaturisták gyermeke volt, majd 1981-ig a Román Kommunista Párt propagandistája, a rendszerváltás után pedig marxista teoretikus; a Securitate volt besúgóival szemben kevésbé szigorú, ha személyes kapcsolatról, illetve érdekről van szó, ld. Sorin Antohi esetét; munkásságáról és a személyével kapcsolatos vitákról bővebben: románul és angolul – a szerk.)

Az alcímeket a szerkesztőség adta.