// 2025. július 19., szombat // Emília

Dăncilă beledadogott a holokauszttagadásba, majd „elbátortalanította" a NATO-t

// HIRDETÉS

Logikai bukfencével már nemcsak egy ország, hanem egész Európa előtt hozza magát kínos helyzetbe.

Az utóbbi időben már többször éreztük, hogy nincs mit röhögni Viorica Dăncilă kormányfőnek sokak szerint megunhatatlan bakijain, vitathatatlan ostobaságának apró, néha súlyos megnyilvánulásain, mivel egyszerűen már nem vicces, ahogy az ország élén szerencsétlenkedik. Amióta már nem csak az ország, hanem egész Európa „közönsége” előtt égeti magát Románia EU-elnöksége okán tett brüsszeli látogatásai alkalmával, a szekunder szégyenérzet is határtalanná vált.

A kormányfő ezúttal szerdán hozta magát kínos helyzetbe a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából szervezett brüsszeli eseményen (az emléknap egyébként az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának évfordulóján, január 27-én van). Az Európai Zsidó Kongresszus által szervezett ceremónián Viorica Dăncilă arról beszélt, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem a román EU-elnökség prioritásai közé tartozik, és ebben a témában egy konferenciát is szerveznek. Csakhogy belezavarodott a papírról olvasott mondandójába, és azt mondta, hogy  a szóban forgó eseménnyel Románia

„hozzájárul a negacionalizmus (sic!) és a holokauszt elleni harc támogatásához”.

A kormányfő – pontosabban a szövegírója – valószínűleg a holokauszttagadás elleni harc támogatását akarta hangsúlyozni, ehelyett kitalált egy új szót (negaționalism), és egy több mint hetven évvel ezelőtt lezajlott történelmi esemény elleni harc mellett foglalt állást.

A felvétel itt tekinthető meg, az ominózus beszédrész a 10. perc után található. Dăncilă szerencséjére a fordítónak sikerült megfejtenie, hogy mit is akart mondani, így a hallgatóságnak valószínűleg nem tűnt fel az értelmetlen mondat. 

A kormány többi tagja sem szerepel valami híresen a brüsszeli bizottsági meghallgatásokon, nem válaszolnak az EP-képviselők kérdéseire, és nézni is rossz, annyira meg vannak szeppenve attól, hogy hosszú percekig összefüggő mondatokban kell beszélniük.

Alig készült el ez a hír, máris itt az újabb: Viorica Dăncilă a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel tartott közös sajtótájékoztatóján – szintén szerdán – azt találta mondani, hogy  továbbra is prioritás marad a NATO „elbátortalanítása”.  Valószínűleg ennek éppen az ellenkezőjét akarta kijelenteni, hiszen abban a kontextusban hangzott el, hogy Románia ezután is teljesíteni fogja NATO-tagságából eredő kötelezettségeit, jelentősen növelte a védelemre szánt költségvetését és kitüntetett figyelmet fordít a haderőfejlesztésre. 

Vajon tényleg jó ötlet volt Románia EU-elnökségének levezénylését egy Teleorman megyei szakiskola kézimunka-tanárnőjére bízni?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro