// 2026. október 16., péntek // Gál

Bekapcsolták a bullshit-generátort a román miniszterek Brüsszelben

// HIRDETÉS

Daea és Teodorovici nagyot ment az európai parlamenti meghallgatáson. Hogy mást ne mondjunk.

A megkapálhatatlan metaforák őstermelője, Petre Daea mezőgazdasági miniszter nemzetközi porondon is bebizonyította, csak úgy tud agráriummal kapcsolatos témákban megnyilvánulni, hogy megremegnek belé a virágok és füvek. Überelhetetlen stílusát szerdán Brüsszelben is megvillantotta, az Európai Parlament halászati bizottságának az ülésén.

A meghallgatáson hősünktől hiába érdeklődtek az uniós halászati gazdálkodás jövőjéről, a hatályos egyezmények sorsáról, vagy arról, hogy a Brexit miként befolyásolja majd az uniós halgazdálkodást. Az EP-képviselők érdemi válaszok helyett meghallgathatták Daea beszédét, aki többek közt elmondta, a bizottsági tagok nagyon szerencsések, hogy körükben tudhatják őt.

„Értem én a Brexit viharát, de a horgászokat fenyegető vihart is” – fogalmazott egy adott ponton Románia agrárminisztere, aki miután arról is tartott egy kiselőadást, hogy Romániában úgy elszaporodtak a kormoránok, hogy úszómedencékben fürdőznek, megjegyezte: „a víz a természet könnye”… 

„Kifogástalanul” képviselte az országot kedden Eugen Orlando Teodorovici is, akinek az EP gazdasági bizottsága előtt kellett volna bemutatnia a román EU-elnökség prioritásait. A helyszínen lévő román újságírók szerint a pénzügyminiszter beszéde egy közhelytűzijáték volt, érdemleges válaszokkal Teodorovici sem tudott előrukkolni.

Egyébként szerdán Viorica Dăncila kormányfőnek sem volt túl jó napja, erről itt írtunk bővebben.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro