Élénkül az influenzaszezon: egy nap alatt ketten is meghaltak

Egy 10 hónapos csecsemő és egy 69 éves férfi halálát okozta a vírus. Még nem késő beoltatni magunkat.
Hirdetés

Ketten is életüket vesztették vasárnap az influenza okozta szövődmények miatt: egy 10 hónapos csecsemő Ilfov megyében és egy 69 éves férfi Prahova megyében. Mindketten a leginkább veszélyeztetett korcsoporthoz tartoztak, egyikük sem volt beoltva. Ezzel hétre nőtt az idei szezonban influenzában meghalt személyek száma.

A családorvosok a hét folyamán felhívták a figyelmet, hogy az influenzaszezon még csak most kezdődik, tehát még nem késő védőoltást kérni, főleg a veszélyeztetett korcsoportba tartozó személyeknek. A védőhatás két-három hét után alakul ki, de a járvány februárban csúcsosodhat ki, így még időben védekezhetünk vele szemben.

Az influenza nem tévesztendő a meghűléssel, tünetei hirtelen jelentkeznek. A megbetegedés magas lázzal, erős fejfájással és végtagfájdalmakkal járhat.

A hétfői iskola- és óvodakezdés veszélyeire is figyelmzetetnek az orvosok: a gyerekek könnyen elkaphatják egymástól a betegséget, ezért a tünetek megjelenése esetén nem érdemes a gyereket más gyerekek közé vinni. A betegség terjedését rendszeres kézmosással is lassítani lehet.  

Az elmúlt hét folyamán 53 ezer személy jelentkezett az orvosoknál légúti fertőzés tüneteivel, a várótermek megteltek betegekkel, ahol a várakozók szintén könnyen elkaphathák egymástól a betegséget.

Hirdetés