Annektálásról, csatlakozásról és egyéb nacionalista diverziókról

Az 1918-as Nagy Egyesülés napjáról szóló egyik DPA-hírrel kapcsolatos konfliktusban a németek gyorsan engedtek és kicserélték az inkriminált „Anschluss” szót. Csak a vádlók reakcióinak kérdése marad érintetlenül.

Egy nyugaton randalírozó bukaresti bűnözőt, nomenklaturista csemetéjével együtt, a német rendőrség tetten érte és átadta a bíróságnak, még mielőtt a román tévénézőket gyönyörködtette volna az átmenet korszakában.

„Bízd csak rám”, nyugtatta cinkosát a bűnöző. „Kifogok én rajtuk”. A bírók előtt aztán nekiállt kiabálni és dühöngeni. „Szóval azért tartóztatnak le, mert sötétebb bőrűnek látnak, hogy velem is úgy bánjanak, ahogy a cigányokkal tették a második világháborúban”, üvöltözött a hatóság képviselőivel. Akik, persze, rettentően megijedtek, hogy rasszistáknak tarthatják őket. Így aztán hirtelen irgalmasságot tanúsítottak. Elfelejtették a rácsokat és a bírságokat és megelégedtek a tolvajok megfeddésével: szépen megkérték őket, hogy a jövőben hagyjanak fel a lopásokkal.

Nem tudom, létezik-e a világon olyan ország és léteznek-e olyan hatóságok,

melyek jobban óvakodnának attól, hogy történelmi revizionizmust vessenek a szemükre, mint a németek.

Akik, hivatalosan, plenárisan és példásan vállalták a felelősséget a náci bűnökért, nemcsak szóban, hanem tettekben is kifejezve sajnálatukat.

A történelemmel szemben bármely más európai államnál sebezhetőbb és a Holokausztba besegítő fasiszta szövetségeseiknél egyértelműen érzékenyebb németek országa még a joghurtot is megfújja, amikor kaszárnyái, utcái, iskolái nevéről van szó. Egy német polgármesternek meg sem fordulna a fejében, hogy egy volt háborús bűnösről vagy a náci kabinet bármelyik tagjáról nevezze el városa valamelyik utcáját. A rasszista és antiszemita vádakkal bemocskolódottak lecserélése pedig – általában – gyorsan megtörténik.

Márpedig milyen könnyen vissza lehet élni egy ilyen „bűntudatos” civilizációval, hogy Karl Jaspers kifejezését használjam, a bűnösség kultúrájával, ahogy a protestantizmus által meghatározott nyugatiakat, köztük a németet is nevezték.

A német nyelvben az „Anschluss” szónak 25 különféle jelentése van.

Egyáltalán nem csak Ausztria hitlerista annektálását, ahogy azt az Antena 3 is, a külügyminisztérium (MAE) is, Románia berlini nagykövete, Emil Hurezeanu is helytelenül kijelentette, a német DPA hírügynökséggel szembeni dühös és – részben – manipulatív vádiratában. Amely, a bukaresti nagykövetséghez hasonlóan rettentően megijedt a vádak élességétől és sietett lecserélni az inkriminált Erdély „Anschluss”-a kifejezést, mellyel a románok 1918. december 1-i egyetlen államba egyesülését írták le.

Legyen világos. Valóban érzékeny ügyről van szó. És jó elismételni, hogy a királyság Erdéllyel és Bánsággal történő, az erdélyi román többség és egyes kisebbségek, többek között a németek által is támogatott egyesülése teljesen legitim aktus volt, nemcsak történelmi és demográfiai értelemben, hanem a nemzetközi jog szempontjából is.

De hírében a DPA nem vitatta ezt a legitimitást. Hibázott, amikor az „Aschluss” szót használta az 1918. december 1-i lépéssel kapcsolatosan?

Talán jó lett volna, ha más kifejezéseket is használ ugyanabból a szócsaládból. Talán hasznos lett volna elkerülni egy negatív társításokat szülő többértelmű kifejezést. De úgy tűnik, hogy miközben Európa keleti részén vidám politikai, történelmi és nyelvészeti tudatlanság uralkodik, a nyugati újságíróktól mindentudást követelnek.

Márpedig honnan kellene a német szerkesztőknek tudniuk, hogy

nyelvészeti szempontból még a joghurtot is meg kellene fújniuk egy olyan kelet-európai ügyben, mely nekik már rég elrendezettnek tűnt?

Honnan tudhatnák, hogy Románia EU- és NATO-csatlakozása ellenére a – sokáig egy helyben toporgó – demokrácia nem lépésről lépésre, hanem óriási ugrásokkal vonul vissza a Kárpátok és a Duna között, ezzel együtt pedig felszámolásra kerül a régi történelmi vitákat egy időre elfedő enyhülés? Honnan kellene tudniuk, hogy rajtuk csattan majd az a nacionalista hisztériás légkör, melyet a Dragnea-rezsim tart fenn az országban más rezsimek és diktatúrák farvizén haladva, a királyitól kezdve az antonescui-legionáriuson át egészen Ceauşescu nemzeti-kommunista rendszeréig?

Tény, hogy az Anschluss kifejezés 25 jelentése és szinonimája között az „egyesülés” és az „odacsatolás” is szerepel. Ez utóbbi egyben az a hivatalos kifejezés is a román nyelvben, melyet Erdélynek a román állam illetékességi körébe kerülésére használtak az „Erdély Román Királysághoz csatolásáról szóló 3631/1918. sz. törvényerejű rendelet” című királyi dokumentumban.

Tehát az ismeretek hiányáról árulkodó ostobaság, vagy a MAE esetében, a német nyelvet tudatosan figyelmen kívül hagyó gonoszság redukcionista és egyoldalú módon lefordítani a szót és – az azt használók megvádolása érdekében – Ausztria hitleristák általi annektálására szűkíteni a jelentését.

Szomorú, hogy Románia berlini nagykövete is teljes fegyverzetével csatlakozott a bukaresti sértegetésekhez csatolt kampányhoz. Emil Hurezeanu is térdet hajtott a bukaresti potentátok ultranacionalista agendája előtt? Fogalmam sincs.

De a MAE és a berlini nagykövet eltúlzott felháborodása azt a gyanút táplálja, hogy

Bukarestben megpróbálták alaposan kihasználni – látványos sikerrel – a közismert német érzékenységeket és sebezhetőségeket.

És ugyanakkor elvonni – egy diverzióval – a románok figyelmét a dragnióta kleptokrácia ténylegesen felháborító aljasságairól.

Abszurd dolog lenne makulátlanokat keresni a szekus-posztkommunista oligarchiában, a tévés propagandisták és a Dragnea-rezsim analfabéta hatóságai között. De úgy tűnt, egyes román diplomatákat, mint Hurezeanut, más tésztából gyúrtak, mint amelyből a pészédés (PSD – Szociáldemokrata Párt – a szerk.) oligarchia állt össze, mely az utóbbi években újrahasznosította a ceauşiszta nemzeti-kommunizmust. Differenciált módon, tapintattal, hozzáértéssel és tisztességgel kezelték mind a történelmet, mind a román nyelvet. Tehát képesek lettek volna megfelelőbb módon lefordítani olyan szavakat, mint az Anschluss. Elvárható lett volna tőlük, hogy tudják, az „annektálás” meghatározása akár pejoratív is lehet, de nem az feltétlenül és állandóan.

Hurezeanu – valószínűleg – hasznosságát igyekezett bizonyítani egy olyan rezsim számára, melynek eredmények hiányában az az érdeke, hogy a lépten-nyomon kimutatott nacionalizmussal kompenzálja aljasságát, és  átalakult. Ezáltal az Antena 3 hőse lett. És, jaj, Codrin Ştefănescué (a PSD főtitkárhelyettese – a szerk.) is.

A Bukarestből irányított felháborodási kampány hatására a DPA-s és ZDF-s németek, történelmileg bűnösnek érezve magukat, siettek kimutatni, hogy érzékenyíthetők. Tehát teljesítették a bukaresti német nagykövetség követeléseit és engedtek, a csatlakozást jelentő „Beitritt”-re és hovatartozás jelentésű „Zugehörigkeit”-re cserélve az „Aschluss” szót, bár a 1918-as év történelmi kontextusában mindkettő kétséges.

Szomorú nap ez a sajtószabadság és a diktátoroknak oly kedves összeesküvés-elméletek elleni harc számára. De egyértelműen nagy siker a dragnióta rezsim számára. Az viszont továbbra sem világos, hogy ez a diplomáciai-nyelvészeti győzelem milyen mértékben növeli majd Romániában a megépített autópálya-kilométerek, az iskolák és kórházak számát, vagy az igazságszolgáltatás függetlenségének és a lerombolt román jogállam visszaállítását.

Az alcímeket a szwerkesztőség adta.