Felhúzza magát vagy a telefonját bújja vezetés közben a romániai sofőrök fele

S akkor még csodálkozunk, hogy miért van ennyi baleset?
Hirdetés

Aggasztó dolgok derültek ki a romániai gépkocsivezetői szokásokról egy 15 ezres mintán végzett felmérésből. Eszerint a hazai sofőrök fele telefonos üzeneteket vált vezetés közben, míg 60 százalékuk telefonon beszél.

Tíz sofőrből négy elismerte, hogy került már emiatt balesetközeli helyzetbe, míg három azt is bevallotta, hogy e zavaró tényezők miatt elveszítette uralmát a jármű felett. Igaz, a gépkocsivezetők fele azt is elárulta, hogy rendszeresen fel szokta húzni magát a volánnál. Más figyelemelterelő szokásaik is vannak a román autósoknak, a megkérdezettek fele azt állította, hogy szokott enni vagy kávét inni miközben vezet.

Ez azonban még ártalmatlan szokásnak tűnik ahhoz képest, hogy tíz sofőrből kettő a közösségi oldalakat is szokta böngészni miközben vezet, és van, aki élő Facebook-közvetítést is készít ilyenkor. Utóbbit csupán a megkérdezettek három százaléka állította, azonban az elmúlt időszakban több súlyos baleset is történt ez okból.

A gyalogosok sem mindig vétlenek, ha balesetveszélyről van szó, nekik főleg a telefon és a zenehallgatás vonja el a figyelmüket attól, hogy körültekintően közlekedjenek. A járókelők fele állította azt, hogy a mobiltelefonját bújja miközben átkel az úton, míg tízből három fejhallgatón zenét hallgat.

A felmérés a „Légy éber a volánnál” elnevezésű országos kampány keretében készült július 20. és szeptember 17. között. A 15.150 megkérdezett közül 13 ezer volt gépkocsivezető, 73 százalékuk azt állította, hogy naponta volánhoz ül.

Hirdetés