Elismerem: csodálom Dragneát!

Ez vérlázító, mondhatná bárki. De tessék csak elolvasni Mircea Marian szövegét, amelyből kiderül, hogy a szocdem fővezér igazi politikai vadállat.
Hirdetés

Romániát 20 hónapja senki sem kormányozza. Lebénítják a PSD-n belüli frakciók (nevezhetik „bűnözői csoportoknak” is) közötti harcok.

Lecseréltek három kormányt, és nagyjából egy hónapja az egész kormány tevékenységét a Dragnea, illetve a Firea és Paul Stănescu melletti táborok közötti csata bénítja meg. Nézzünk meg egy pillanatképet,

olyan adatokat, melyekről Dragnea nem szokott beszélni,

amikor meghívatja magát az Antena3 tévébe.

2017 januárjában, amikor a Szociáldemokrata Párt (PSD) átvette a hatalmat, 2015 rózsahimlős eset és 11 elhalálozás volt. 2018. szeptember 14-ére már 15 267 rózsahimlős esetről és 59 elhalálozásról van adat. Plusz: 22 nyugat-nílusi láz miatti haláleset, ami 50 százalékkal több mint 2017-ben és kétszer több mint 2016-ban.

A sertéspestis szétterjedt Dombovica (Dâmboviţa) megyében. Nem úgy néz ki, mintha meg tudnák fékezni. Kártérítésre nincs pénz, a kormány pedig késlekedett kiegészítő pénzügyi támogatást kérni az Európai Bizottságtól.

A kohéziós alapok lehívási aránya augusztus 31-én: 6,27%. A Regionális Fejlesztési Program esetében a lehívási arány a 6,76 milliárd euró 0,87 százaléka. A Humán Versenyképességi Program esetében 4,3 milliárd 0,41 százaléka. Katasztrófa.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) kimutatta, hogy a nyugdíjasok vásárlóereje az utóbbi 6 hónapban csökkent, a nyugdíjak növekedése ugyanis elmarad az 5 százalékos inflációtól.

Ezek olyan adatok, melyekről Dragnea sohasem fog önszántából beszélni. A gond az, hogy az ellenzék sem teszi.
Tehát,

amit Dragneában „csodálok”: az a képessége, hogy hamis célpontokra állítja rá az ellenzéket és a PSD-ellenes közvéleményt,

Hirdetés

melyek megvitatása nem árt pártja szavazói bázisának. Sőt, Dragnea a családról szóló népszavazás bevetésével óriási rést ütött a vele szembenállók arcvonalán. Olyan rést, melynek akár a helyhatósági választásig kiterjedő hatása lehet majd, amikor széles ellenkoalíciók létrehozása nélkül képtelenség lesz legyőzni a PSD-s polgármestereket. Feltette valaki magában a kérdést, hogy az Antena 3 és Mihai Gâdea (az Antena 3 igazgatója és műsorvezetője – a szerk.) miért menekülnek a népszavazásról szóló vitától, mint ördög a tömjénfüsttől? Mert tudják, hogy ez a téma a saját közönségüket szakítja két táborra, különösen a kereskedelmi korcsoporthoz tartozókat és a városiakat.

Ha a jelenlegi ellenzék el akarja érni, hogy a bizonytalanok elmenjenek szavazni és megingassák a PSD választói bázisát, akkor ki kellene lépnie a Dragnea által állított csapdákból. Másról is beszélnie kellene az antikorrupción kívül. Az igazságszolgáltatás, a jogállamiság helyes témák és mozgósítják a PSD-ellenes választókat, de Dragnea közönségénél nem jönnek be, mely képes relativizálni a jelenséget: „Mind korruptak! Iohannisnak honnan van hat háza?”.

A családról szóló népszavazás tökéletes csapda a minden eddiginél megosztottabb ellenzék számára.

Ha nem akad néhány racionális ember, akik képesek megállítani a hagyományos család melletti és elleni szekták közötti konfliktus elmérgesedését, akkor a PSD – Dragneával vagy nélküle – megnyeri a 2020-as helyhatósági választást. Ha pedig meg tudja őrizni a helyi kiskirályait, akkor 99 százalékos bizonyossággal a parlamentit is.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés