Jött, írt és buktázott a szír elnök fia a kolozsvári nemzetközi matekversenyen

Lehet, hogy mégis más „sportágban” kellene szerencsét próbálnia az ifjú Aszadnak?
Hirdetés

Beszámoltunk róla: a július 4. és 14. között Kolozsváron zajló 59. Nemzetközi Matematikai Tantárgyversenyen részt vesz Háfez al-Aszad, Bassár el-Aszad szíriai elnök fia.

Arról is beszámoltunk, hogy az eddigi eredményei alapján a 16 éves elnöki sarj nemigen tekinthető matekzseninek, illetve, hogy a hírek szerint az ifjú Háfez azért lett a szíriai matekcsapat tagja, mert a nemzetközi tantárgyversenyeken való részvétel igen jól mutat az önéletrajzban, amelyet a jelölt a világ tekintélyes egyetemeinek küld, felvételben reménykedve.

Sőt, arról is beszámoltunk, hogy 80 csendőr és 60 rendőr vigyáz a jeles versenyzőre, tekintettel a protokollra, meg a világpolitikai helyzetre. Jó, nem csak rá. A versenyen részt vevő minden egyes matekes irtó nagy biztonságban érezhette magát.

Időközben lejárt a számok csatája, és a verseny honlapján közzétették az eredményeket. Nos, a szíriai srác, ha tetszik, hozta a formáját. A szíriai csapat utolsó helyén végzett, kereken 3 (azaz három) ponttal. Díjat, elismerést értelemszerűen nem hozott neki a teljesítmény.

Háfez al-Aszad összesítettben sem döntött rekordokat. A 615 versenyzőt felvonultató mezőnyben a 486. helyen végzett. Hát, ebből nemigen lesz világranglista-vezető egyetemi hely.

Hirdetés