A rómaiak és a karthágóiak között három háború („pun háborúknak” is nevezik őket) zajlott a Földközi-tenger térségéért. Míg az első (Kr. e. 264–241) a római győzelmek sorozatát hozta, a második (Kr. e. 218-201) magának a római államnak a létezését sodorta veszélybe, de végül mégis Hannibál vereségével zárult.

A karthágóiak egy újjáépítési szakasz után agresszív fegyverkezési kampányt indítottak, sőt, még Róma szatellitje, Numidia ellen is megpróbálnak háborút indítani. Karthágó újbóli fegyverkezése azért volt lehetséges, mert az önhitt és tudatlan római vezetés semmibe vette ezt a veszélyt. E viselkedés ellen állt ki folyamatosan az idősebb Cato (Kr. e. 234–149), akit Idősebb Plinius tett híressé Naturalis Historiae című művében, melyből megtudhatjuk, hogy Cato minden beszédét a híressé vált Ceterum censeo Carthaginem esse delendammal (Egyébként úgy gondolom, Karthágónak vesznie kell!) zárta. „[Cato] clamaret omni senatu Carthaginem delendam”, írja Idősebb Plinius. A Publius Cornelius Scipio Aemilianus Africanus Numantinus által vezetett rómaiak éppen Cato halálának évében indítottak három évig tartó ostromot Karthágó ellen, aminek az afrikai vár teljes lerombolása lett a vége…

Románia ma egy olyan Magyarország diplomáciai ostroma alatt áll,

mely Orbán Viktor kormányzó tekintélyelvű vezetése alatt újra visszatalált agresszivitásához és új revansista retorikát épített fel magának. A jóérzés és a normalitás összes erődje omlott össze egymás után Budapest egyre merészebb hadjáratának terhe alatt. A folyamatosan Trianon jegyében álló sors által terhelt Orbán Viktor kezd egyre inkább Kun Bélára, Magyarország bolsevik vezérére hasonlítani, aki április 16-án totális háborút indított Románia ellen, hogy aztán a román hadsereg, Gheorghe Mărdărescu tábornok vezetésével, 1919. augusztus 4-én bevonuljon Budapestre, ezáltal véglegesen legyőzve az agresszort.

Miután az első világháborúban győztes szövetséges hatalmak és Magyarország, mint az első világháborúban legyőzött Osztrák–Magyar Birodalom utódállama között 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződéssel szentesítették Erdély és a Bánság keleti részének Romániába illesztését. A trianoni határokat 1947-ben újra megerősítették a szövetséges hatalmak és Magyarország által (1947. február 10-én) aláírt párizsi békeszerződéssel, bár Magyarországnak (a második pun háborúhoz hasonlóan) az 1940-es bécsi diktátummal ideiglenesen sikerült átvennie Észak-Erdélyt.

Nos, 70 évvel később

az autokrata kormányzó Orbán Viktor rezsimje jobb ügyhöz méltó eltökéltséggel támadja Romániát (ezúttal csak diplomáciailag, szerencsére).

Ennek az offenzívának már 2015 júniusában, a parlamenti meghallgatásokon megtörtént a bemutatása, amikor Lázár János, a magyar hírszerző közösség vezetője azt mondta, hogy Románia elsődlegesség a magyar kémszolgálat számára (ami elfogadhatatlan újdonság egy NATO- és EU-beli „szövetséges” ország részéről!). Bukarestnek nem volt semmilyen hivatalos reakciója. (Lázár János 2015-ös parlamenti meghallgatásának jegyzőkönyve pont ellentétes előjelű megállapításokat tartalmaz, nevezetesen azt, hogy fel kell készülni a román vezetés Magyarország és a romániai magyar közösség elleni támadásaira, a gázvezeték építésének indokolatlan halogatására és más hasonló akciókra – a szerk.).

Ezt aztán egy Budapest és Moszkva közötti szövetség hivatalossá tétele és elmélyítése követette (amely a közös Kun–Lenin tervre emlékeztet). A szövetség egy ambiciózus, 12 milliárd USD értékű nukleáris projektben öltött testet Temesvártól 120 kilométerre (Paks és Temesvár között légvonalban 206,4 km a távolság – a szerk.): két, egyenként 1200 Mw-os, VVER 1200 típusú nukleáris reaktorról van szó, melyeket a Roszatom épít meg egy gigantikus (10 milliárd USD értékű) orosz hitel alapján, melyet a kremli cár nyújt a kormányzó Orbánnak. Románia ahelyett, hogy az ellenőrizhetetlen orosz technológiából fakadó veszélyre hivatkozva tiltakozott volna, elsumákolta a közvitát, pont Nagyváradon; ahelyett, hogy ellenvetést fogalmazott volna meg amiatt, hogy a finanszírozást közvetlen módon ítélték oda az orosz államnak, semmibe véve az EU összes versennyel kapcsolatos normáját, Románia cinkosan hallgatott. Különben, abban az időszakban, amikor az Európai Bizottság a Paks II-aktát vizsgálta, az újdonsült román külügyminiszter egy budapesti látogatással indította a mandátumát, melyről azt állították, hogy annak során találkozója lesz a kormányzóval, ami aztán nevetségességbe fulladt, miután megalázó módon lemondták a találkozót a szeszélyes Orbán Viktorral…

2017 szeptemberében, egy szédítő crescendo részeként, Magyarország hivatalosan bejelentette Románia OECD-felvételének a „blokkolását”,

egy politikai döntés alapján, hogy ezzel bojkottálják a román igazságszolgáltatás egyik törvényes és megalapozott határozatát.

Bukarest ahelyett, hogy tiltakozott volna a nemzetközi jog és az OECD-elvek durva megsértésével szemben, inkább azt választotta, hogy a Budapesti kormányzóval kezdeményezett kapcsolatok újbóli felvételét célzó telefonhívással „ússza meg” a dolgot. Magyarország a mai napig nem oldotta fel a szóban forgó jelölés blokkolását…

Aztán a bomba idén februárjában zuhant rá kíméletlenül Bukarestre: a Transgaz (ne legyenek illúzióink, politikailag kinevezett és ellenőrzött) vezetősége egy gyanús, átláthatatlan, a közvélemény elől teljesen eldugott lépéssel úgy döntött, hogy két magyar cég számára foglalja le a hajdani BRUA-gázvezeték teljes kapacitását, melyből Orbán Viktor önkényes akarata szerint lett BRU, akit meggazdagítottak egy gázvezetékkel, mely Románia legfőbb hozományát (a fekete-tengeri gázt) is neki fogja szállítani. Ezúttal Ion Sterian, a bukaresti hatalmi rendszernek nagyon is kedves illetékes mindent elkövetett e cél elérése érdekében: belement abba, hogy az úgynevezett „licitálást” a magyarországi társvállalat (FGSZ) szerverein folytassák le, elrejtette a közvélemény elől a két magyar cég nevét, sőt, még üléseket is tartott az őt nem kiszolgáló vélemények ördögként való lefestésére, a Sarindar-szökőkút mögötti oszlopsor árnyékában meghúzódó, szakaszvezetői szókincsű tábornokokkal együtt (az említett bukaresti szökőkút mögött az Országos Tiszti Kaszinó található – a szerk.)…

Melyek a Romániából Magyarországra irányuló gázszállítási kapacitást elnyerő cégek, vagyis mely cégekhez fog kerülni a fekete-tengeri román gáz?

Az egyik egy olyan cég, melyben a MOL többségi tulajdonos, a MET AG, a másik a titokzatos MFGT betűsor mögé rejtőzik. Az MFGT Magyar Földgáztároló Zrt-t jelent, vagyis arról a cégről van szó, mely a szomszédos és baráti ország földalatti gáztározóit birtokolja és üzemelteti. Igen, csakhogy az MFGT az MVM-csoport része, az MVM pedig a Magyar Villamos Művek Zrt-t, vagyis az elektromos energia termelését, szállítását, a fölgáz-tározókat és sok más egyebeket magába foglaló vállalatot jelenti. A Transgaz-közlemények éneklő klónjai által elfelejtett további elemek között van az is, hogy az MVM az orosz Roszatom partnere is a Paks 2 atomerőmű megépítésében.

Magyarázzuk el még egyszer, talán nem világos: a politikailag kinevezett Ion Sterian (Transgaz) belemegy abba, hogy a MOL egyik cége, az FGSZ szerverein folytassanak le egy licitálást, mely licitálást egy olyan másik cég, a MET Grup nyerte el, melyben a MOL többségi tulajdonos! És Steriant senki sem váltotta le, ellenkezőleg, mintegy véletlenül, elemzők, tévés „húsevők”, volt miniszterek, sőt, államtitkárok fiaiból lett miniszterek, „az egész világot kicsinek érző” hivatalosságok egész hadserege sietett a segítségére…

És mivel látták, hogy megtehetik, a kormányzó alattvalói beletapostak a gázpedálba: a MET (a leleplezett cég, amelyet Orbán „okos fiúi” ellenőriznek) 2018 júniusában csaknem 10 százalékra növelte részesedését az energiaszolgáltatás piacán, a harmadik helyet foglalva el a romániai energetikai versenypiacon, összesen nagyjából 5000 fogyasztási ponttal. Reagál erre valamilyen formában Bukarest? Persze, hogy nem: a sajtó vidáman átveszi Orbán „okos fiúinak” optimista közleményeit (forrás itt).

Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes a magyarországi ECHO TV által június 4-én sugárzott egyik műsorban a következőket mondta:

„A gyulafehérvári Nemzetgyűlés jogi szempontból nem volt legitim, a ’legkeményebb’ ügyet Románia jelenti,

mivel a románok nemzettudatában jelenleg nem Erdély a fő kérdés, hanem az, hogy a Moldovai Köztársaság területén, Besszarábiában, a Prut, a Dnyeszter és a Duna-delta által határolt területen élő románok nem akarnak egyesülni Romániával. Mivel Románia nem tudta annektálni a Moldovai Köztársaságot, ez az ország elszenvedte történelme első nagy vereségét, amit a románok sohasem tudnak majd elfogadni. A második ügy Munténia esetleges elszakadása Moldvától, ami folyamatos téma a románok nemzettudatában és a román politikusok számára.”

Hogyan válaszolt szivarral a szája sarkában az Alexandru sétány 31. sz. (a bukaresti Külügyminisztérium – a szerk.) alatti lakó? „Engem az foglalkoztat, hogy miként fejlesszük a szomszédos országokkal meglévő kapcsolatainkat”, ami egy egyszerű „leszarom!”-ra lehetne lefordítani (forrás itt).

Ezen a szó szerint és átvitt értelemben is komor héten a magyarok újabb horgot vittek be: Terhes Kristóf (egy tarajos szappanopera-hős!), a magyar gázszállító, az FGSZ CEO-ja sajtókonferenciát tartott Bukaresten, ahol azt magyarázta, hogy Románia nem tudja felhasználni az összes gázt, mert csak a lakosság 30-35 százaléka kapcsolódik a gázhálózathoz, Magyarországgal szemben, ahol 95 százalék ez az arány és lekezelően azt kérdezte tőlünk: „Mit kezdtek a gázzal? Elégetitek, csináltok egy nagy tüzet?” (forrás itt).

Felesleges elmondanunk, hogy Terhes a szóban forgó sajtókonferenciát úgy szervezte meg, hogy még csak nem is értesítette róla a jelentéktelen Ion Steriant, akit a bukaresti hatalom valószínűleg a Balkán Warren Buffettjének tart. Ezúttal már nem is reméltem reakciót a mondén Imre Péter apósától és Nicolae Titulescu utódjától…

A bukaresti hatalom sétányait és a tévék képernyőit szimultán benépesítő félműveltek ostoba önhittsége tette lehetővé Románia nemzetközi hírnevének erőteljes megromlását:

hazánk hallgatott és hallgatólagosan támogatta Orbán szörnyűséges tervét, hogy egy forrásainkra és a román piacra rátekeredő anakonda kígyóvá változtassa Magyarországot.

Miközben Ion Sterian partnere, Terhes Kristóf a fővárosunkban bizonyítja bunkóságát, a bukaresti „felelősök” folytatták a bor vizezését: az elemzők jelentéseket készítettek a fekete-tengeri gáz „sürgős” exportjának megindoklására, a politikusok euro-atlantizmusban és az „egységes energiapiac” bálványai előtti hajbókolásban versengtek egymással, a tévék pedig tovább csépelték azokat az alázatos hangokat, melyek olyan „elavult nacionalizmussal” szennyezett kis ostobaságokat kértek, mint: gázüzemű elektromos erőműveket Romániában, a gázellátás kiterjesztését minden románra, a román petrolkémiai kapacitások újraindítását.

Fel is merül bennem a kérdés, hogy vajon miért ne lehetne a nagyszerű Terhes Kristófot is meghívni Románia hivatalos NKSZ-e (a szerző itt valószínűleg a Társadalmi Párbeszédért Csoporttal, a GDS-szel vitázik – a szerk.) sültgalamb-lesőinek szellemidézésére is? Minek kábítsuk magunkat szavai fordításával? Jobb, ha közvetlenül a forrásból iszunk.

„Ceterum censeo Carthaginem esse delendam!”

Az alcímeket a szerkesztőség adta.