Dragnea múltja III.: Így lett a helyi bojárból Románia koronázatlan királya

A román politika erős emberének abszolút filmbe illó sztorija folytatódik. Itt a harmadik, (egyáltalán nem biztos, hogy) befejező része.
Hirdetés

Az első két részt itt, meg itt lehet elolvasni – a szerk.

Annyira hozzászoktunk a vezetőinkhez, hogy már fel sem merül bennünk a kérdés: kicsodák is valójában ezek az emberek, honnan jöttek és mit csináltak azelőtt, hogy beléptek a politikába és elkezdtek döntéseket hozni a nevünkben.

A Dragnea múltja sorozat első két részében bemutattuk a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjét a vidéki kisvállalkozó szerepében, aki szesszel üzletel és vendéglőket kaparint meg az állami vagyonból, majd belépett a politikába és azért húzogatta a szálakat, hogy megszerezze a Teleorman megyei kormánymegbízotti tisztséget.

Azzal az időszakkal fejezzük be, amikor Liviu Dragneából megyei tanácsi elnök lett és előkészítette útját a politika csúcsa felé. 12 zaklatott év alatt (2000–2012) a kisvállalkozóból megyei kiskirály lett: maga alá gyűrte a sajtót és az intézményeket, polgármesterek hűségét szerezte meg magának és vállalkozókká változtatott barátai között osztotta szét a megye költségvetését.

A kiskirály Liviu Dragnea története, különben, a hazugság véget nem érő listája: hazudott, amikor a Demokrata Pártból (PD) átállt a PSD-be, hazudott a Tel Drum privatizációjánál, hazudott a végzettségével kapcsolatosan. Akkor is hazudott, amikor beleírta az életrajzába, hogy egy észak-amerikai körzet díszpolgára lett. És igen, ahogy azt az alábbi fényképen is láthatják, akkor is hazudott, amikor azt mondta, hogy sohasem nyírta le a bajszát.

A 2000-es év. Az éppen véget érő kormánymegbízotti mandátum jó edzésnek bizonyult a törekvő Liviu Dragnea politikai jövője számára. Megtanulta, hogyan kell a sajtóval bánni, miként lehet az üzletet a politikával vegyíteni és miként kell voltaképpen elvezetni egy megyét. Dragnea 1996 és 2000 között megértette, hogy a kormánymegbízotti tisztség nagyrészt tiszteletbeli, az igazi hatalom a megyei tanácsi elnöknél van, aki a döntéseket hozza, a költségvetést kezeli és a szerződéseket osztogatja.

Liviu Dragnea ezzel a megtanult leckével türelmetlenül várta a 2000. júniusi helyhatósági választást és a következő lépését készítette elő: a kampány kezdete előtt néhány héttel lemondott a kormánymegbízotti tisztségből és elindult egy megyei tanácsosi helyért.

A Teleorman megyeiek tízévnyi demokrácia után zavarodottak és bizonytalanok voltak, így a szavazataik több párt között oszlottak meg, melyek közül egyik sem volt képes többséget szerezni. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) archívuma a következő eredményeket tárolja Teleorman Megye Tanácsával kapcsolatosan:

A megyei tanácsi elnököket akkoriban nem közvetlenül választották (mint 2012-ben), a megyei tanácsosok választották meg őket az új tanács első ülésén. Így aztán az ülést megelőzően tárgyalások folytak és szövetségek köttettek. Ahhoz, hogy az elnöki tisztséget nehogy a Romániai Szociális Demokrácia Pártja (PDSR) (a mostani PSD) szerezze meg, a többi párt közös jelölt indításáról döntött, Alexandru Mocanu személyében, a Demokrata Párt részéről. Mivel tudatában vaolt szervezettársai ellenszenvének, Liviu Dragnea nem fogalmazott meg semmilyen ellenvetést és olyan ember benyomását keltette, aki elégedett egy megyei tanácsosi tisztséggel és visszatér majd Turnu-Măgurelére, hogy a vállalkozásaival foglalkozzon.

A Demokrata Párt megyei szervezetét akkoriban vezető Corin Lunganu úgy emlékszik, hogy az utolsó pillanatig biztos volt Alexandru Mocanu megválasztásában: „Megállapodtunk a Nemzeti Liberális Párttal, (PNL), a Nagy-Románia Párttal (PRM) és az Szövetség Romániáért párttal (ApR), és azzal a meggyőződéssel mentünk be az ülésre, hogy a tanácsosok többsége megszavazza Mocanut. De arra ébredtünk, hogy ők Dragneára szavaztak.”

Liviu Dragnea azon a 2000 nyarán tartott ülésen megszerezte a legtöbb támogatót és Teleorman Megye Tanácsának elnöke lett. Alexandru Mocanu (a teleormani PD alelnöke, később PDL-s – demokrata-liberális párti – képviselő) azt mondja, hogy csak az ülés után tudta meg, mi késztette arra a többi tanácsost, hogy meggondolják magukat és mégse rá szavazzanak: „Dragnea egy nappal a szavazás előtt buszra ültette a tanácsosok többségét és elvitte őket a Turnu Măgurele-i szállodájába. Ott jól tartotta őket, tisztségeket ígért nekik és meggyőzte őket, hogy őt szavazzák meg megyei tanácsi elnöknek. Marin Almăjannak (helyesen: Almăjanu – a szerk.), a Teleorman megyei PNL vezetőjének a megyei tanács alelnöki tisztségét adta, a többieknek pedig különféle igazgatói állásokat ígért a helyi közigazgatásban. És így íródott a történelem…”

Átállás a PSD-hez: politikai vándorlás a megye érdekében

De Liviu Dragnea története még csak most kezdődött. A tíz évvel ezelőtt még falusi kocsmákban korsós sört áruló fiatalember a megye élére került és késznek látszott bármit megtenni azért, hogy minél több hatalmat halmozzon fel.

A hatalom pedig a párt támogatásától is függött. Dragnea a PD-ben sohasem rendelkezett olyan támogatottsággal, mely bizalmat és mozgásszabadságot biztosított volna neki. Ezen kívül Petre Romannak, Dragnea protektorának egyre csökkent a tekintélye a Demokrata Pártban, ahogy múltak az évek. De mindenekelőtt a román politika általános helyzetéről volt szó: a PDSR 2000 végén határozott eredménnyel (37%) nyerte meg a „parlamentit”, míg a PD, melynek Liviu Dragnea még tagja volt, alig 7 százalékot kapott. Ion Iliescu decemberben megnyerte az elnökválasztást, Adrian Năstase pedig miniszterelnök lett. Néhány héttel azután, hogy a PDSR megkezdte a kormányzást, a Teleormanul újság arról írt, hogy Liviu Dragnea az Adrian Năstase által vezetett párthoz való átállásról tárgyal.

Dragnea hevesen tagadott: „Semmi esetre sem fogok belépni a PDSR-be. Ha netán kilépnék a Demokrata Pártból, akkor a megyei tanácsi elnökségről is le fogok mondani és visszatérek a vállalkozásaimhoz.” 2001 januárja volt és alig néhány hónap múlva megszegte a szavát.

A „télen nem úgy van, mint nyáron” Dragnea-féle változata. 2001 januárjában tűzbe tette volna a kezét, hogy nem lép be a PDSR-be. Bizonyos mértékig be is tartotta: nem a PDSR-be lépett be, hanem a PSD-be, mert a szociáldemokraták azon a nyáron nevet változtattak.

Júniusban, amikor a Demokrata Párton belüli elnökválasztáson Traian Băsescu legyőzte Petre Romant, Liviu Dragnea kilépett a PD-ből és beiratkozott a PSD-be (mely éppen lecserélte a PDSR nevet). A teleormani újságírók emlékeztették fél évvel korábbi nyilatkozatára, Dragnea pedig a bajsza alatt somolyogva azt mondta, hogy „a megye érdekei mindenek felett állnak”. Aztán bemutatott egy csöpögős történetet, mely mögé a politikai vándorlását próbálta rejteni: „2001. június 15-én, pénteken a PD Országos Tanácsa ülésén voltam. 14:00 órakor nagyon csalódottan léptem ki a Parlament Palotája terméből, teljesen csalódottan, a gyenge csapat miatt. Sétálni akartam, amikor felhívtak Miron Mitrea és Octav Cozmâncă miniszterek, akik arra kértek, hogy menjek el a kormány épületébe és beszéljek a miniszterelnökkel (Adrian Năstase – a szerz.). Megtiszteltetésnek és meglepőnek tartottam, hogy a miniszterelnök és a kormány hat minisztere egy órán keresztül beszélget velem. Azt mondták, már régóta figyelemmel kísérnek és elmagyarázták, hogy miként látják ők a szociáldemokráciát Romániában. Úgy döntöttem, belépek a PSD-be…”.

Liviu Dragnea (jobbra) a 2000-es évek elején, a PSD teleormani elnöke, Teodor Niţulescu mellett. Dragnea gyorsan eltávolította Niţulescut a megyei szervezet éléről.

A megye érdekei és a szociáldemokráciáról alkotott elképzelések csak a politikai duma részei voltak. Dragneának valójában erős pártra volt szüksége, mely tartja a hátát, a PSD-nek pedig befolyásra és megfelelő emberekre volt szüksége vidéken, hogy felépítsék azt, ami később Adrian Năstase helyi kiskirályokból álló hálózata lett.

Dragnea tökéletesen megfelelt ezeknek a kritériumoknak és – ereje megmutatásához – 20 teleormani polgármesterrel együtt lépett be a PSD-be, akiket rávett, hogy lépjenek ki a PD-ből és iratkozzanak be a hatalmon lévő pártba. Ez teljesen megváltoztatta Teleorman megyében a politikai erőviszonyokat. És ez hozta az első piros pontot Dragneának a PSD-ben.

A Tel Drum privatizálása, kolindálókkal és pezsgős poharakkal

Dragnea a megye legbefolyásosabb emberévé vált, egy monolit párt támogatta, vagyis más ligába került. Egyre jobban ügyelt a politikusi imázsára és új üzletelési stílust vett át: törölte nevét az iratokból és strómanokon keresztül tevékenykedett.

Neve eltűnt az addig birtokolt összes cégből (a Dacorom tulajdonjogát 2000 decemberében két bizalmi emberének adta át, néhány évvel később pedig a céget törölték a nyilvántartásból). De a 90-es évek dzsungelében kifejlesztett kombinátori szelleme megmaradt, amelyet hozzáigazított új tisztségeihez.

A Teleorman Megye Tanácsának tulajdonában lévő Tel Drum vállalat lett az új célpont, mely a megyei utak építésével foglalkozott. Dragnea mandátuma első évében csökkentette az útfelújítási beruházásokat, hogy a Tel Drumnak egyre kevesebb munkája legyen, és mindent elkövetett a társaság értékének csökkentéséért.

2001 februárjában, amikor Teleorman hó alá kerül, a Tel Drum céget hibáztatta a járhatatlan utakért. A helyi újságírók meglepetten rögzítették ezeket a nyilatkozatokat, megjegyezve, hogy a Tel Drum éppen a megyei tanácsi elnöktől, vagyis Liviu Dragneától kapott utasítások alapján tevékenykedett.

Másfél év után, mialatt egy csőd szélén álló cég képét alakította ki róla, Dragnea megindította a végső ostromot a cég megkaparintásáért. 2001. december 20-án történt, amikor megtartották a megyei tanács téli vakáció előtti utolsó ülését. 25 tervezet szerepel a napirenden, melyeket a helyi tanácsosok alig egy órával az ülés kezdete előtt kaptak meg egy mappában.

Néhány ellenzéki tanácsos arra panaszkodott, hogy nem tudják elolvasni a tervezeteket, így nem tudják pontosan, hogy miről szavaznak, és felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy a napirenden szereplő 25 pont között egy olyan is szerepel, amiért rendkívüli ülést kell tartani: a Tel Drum Rt. társaság privatizációja.

A tiltakozásukat a többség semmibe vette, és elfedte a Megyei Tanács épületébe meghívott kolindálók csengőinek csilingelése. A gyermekek a megye árvaházaiból érkeztek, Liviu Dragnea elnök pedig megszakította az ülést, hogy úgy fogadják őket, ahogy illik. A fényképészek megörökítették a megye főnökét, amint gratulál a kecskének és megjutalmazza a kolindálókat.

Így jelent meg először a sajtóban a Tel Drum vállalat nagy vitát kiváltó privatizációja. 2001. december 21-én történt, Dragnea pedig boldog volt, és nagylelkű a Teleorman Megye Tanácsa épületében lévő irodájába érkezett kolindálókkal.

Hirdetés

Aztán ebben az ünnep szellemével átitatott hangulatban megtartották a szavazást és a napirend összes pontját elfogadták. Az egyik tervezet szerint a Megyei Tanács 10 milliárd lej (ROL) hitelt vett fel a megyei utak felújítására.

A Tel Drum privatizációját is jelentős többséggel szavazták meg: 32 tanácsos igennel szavazott, ketten tartózkodtak és négyen ellenezték. A helyi lapok feljegyezték, hogy közülük Alexandru Mocanu PD-s tanácsos volt a leghevesebb, aki felszólalt és arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tel Drumnak sok pénzt kell még behajtania a már elvégzett munkái alapján és a valós értéke alatt adják el: „Nem tehetem meg, hogy ne kapcsoljam össze ezt a privatizációt a megyei utak felújítására felveendő hitelre vonatkozó határozattal. Így aztán mi biztosítjuk az új tulajdonos finanszírozási forrását is.”

De senkinek sem volt kedve figyelembe venni a figyelmeztetéseket. A Teleormanul újság azt írta, hogy az ülés vidám hangulatban, pezsgőzéssel és süteményevéssel ért véget. Mindenki boldogan elment vakációra.

Alexandru Mocanu visszavonult a politikából, ma nyugdíjas. Tökéletesen emlékszik a 2001-es ülésre: „Feleslegesen jártattam a számat azon az ülésen, mert szinte az összes tanácsos, párttól függetlenül, Dragnea oldalán állt. Mindenkinek ígért valamit: vagy egy tisztséget, vagy hirtelen vállalkozásuk lett egyik napról a másikra, vagy alkalmazták valahol a feleségüket, gyermeküket. Ez a munkastílusa, tudja, hogyan vegye meg az embereket. Sajnos beigazolódott, hogy ténylegesen meg is történt mindaz, amit akkor a Tel Drum privatizálásáról mondtam.”

Dragnea a vakáció után kidolgozta a társaság eladásának szabályait: a tárgyalási bizottság kizárólag a beosztottaiból állt, a privatizációra kiválasztott eljárás pedig teljesen átláthatatlan volt, ugyanis minden ajánlattevő szabadon folytathatott titkos tárgyalásokat a bizottsággal. Így aztán a Tel Drum vállalat 2002. április 8-án Marian Fişcuci, Liviu Dragnea barátja és volt iskolatársa tulajdonába került. Fişcuci csak 8 milliárd lejt fizetett egy olyan cégért, melynek földterületei, épületei, gépei voltak és – közvetve – az a 10 milliárd, melyet a Megyei Tanács éppen felvett hitelként a megyei utak felújítására.

Rögtön a privatizálás után óriási szerződések kezdtek özönleni közpénzből a Tel Drum felé, a cég hirtelen nyereségessé válik, az eladást követő első évben pedig megnégyszerezte az árbevételét.

A látszat mögött: hamis végzettségek és nemlétező kitüntetések

Miközben ilyen nagy lenyúlásokat hajtott végre strómanokon keresztül, Dragnea gondoskodott arról, hogy egy mintaszerű politikusi képet építsen fel magáról: aki csak a közösség javával törődik, hozzáértő, minden téren felkészült. Mindenféle oklevelek és kitüntetések jelentek meg az életrajzában, melyek célja fenntartani a látszatot: egy Olaszországban kijárt közigazgatási iskola, egy tanfolyam a Nemzeti Védelmi Főiskolán (CNA), egy menedzsmenti és közigazgatási egyetemi végzettség az Ökológiai Egyetemtől.

Valójában e keménypapírra írt és lepecsétel oklevelek mögött mindenféle trükkök lapultak meg, melyekkel a hiszékenyeket akarták elkápráztatni: az olaszországi közigazgatási iskola valójában egy kéthetes kurzus volt, melyet az olasz Belügyminisztérium tartott több romániai megyei vezetőnek. A Nemzeti Védelmi Főiskola egy felületes kurzus volt, amit az idők folyamán nagyjából az összes politikus kipipált, párttól függetlenül. A menedzsmenti és közigazgatási egyetemi oklevél pedig olyan csalás volt, melyet aztán Dragnea utólag törölt is az életrajzából. Valójában egyetlen napot sem töltött el az iskolában, mert az állítólagos egyetem egy oklevélgyár része volt, amely vizsgálatokba és ítéletekbe torkollott.

Silviu Mina Dobronăuţeanu, az alexandriai Alexandru Ghica Tudományegyetem alapítója állt a hálózat mögött. Bár az egyetem nem volt akkreditálva és felszámolás alatt állt, a Dobronăuţeanu által vezetett hálózat néhány ezer euróért osztogatta a tanulmányi okleveleket és azzal biztosította magának a védelmet, hogy az ügyfelei között rendőrök és politikusok is voltak. A csalást 2009-ben leplezték le, amikor az ügyészek szimatolni kezdtek, a sajtó pedig megírta, hogy Liviu Dragnea és más befolyásos teleormani személyek megpróbálták megakadályozni a vizsgálatot. Dragnea akkor elismerte, hogy mind ő, mind felesége, Bombonica Silviu Mina Dobronăuţeanu fantomegyetemére jártak, de nem kívánt más kommentárt hozzáfűzni.

Dobronăuţeanut később három év letöltendő börtönre ítélték, az eredeti ügyből pedig több másikat választottak le, melyek közül az egyik szerint meg kell semmisíteni bizonyos okiratokat (oklevelek, igazolások, tanulmányi nyilvántartások), melyek olyan személyek birtokában vannak, akik Dobronăuţeanu egyetemére jártak. Ezen ügyek egyikében, melyekbe a bíróságon be tudtunk tekinteni, Liviu Dragnea neve is megjelenik, akinek az esetében a végzettség törlését kérik az ügyészek, arra hivatkozva, hogy meghamisították a tanulmányi nyilvántartást.

E tanulmányi nyilvántartások szerint, Dragnea állítólag 1999-ben beiratkozott az Alexandru Ghica Tudományegyetem Könyvelési és Ügyviteli Informatika Karára, nappali tagozatra, négyéves képzésre. Három évet végzett el Alexandrián, majd áthelyeztette magát a bukaresti Ökológiai Tudományegyetemre, ahol befejezte a tanulmányait (2003).

Dragnea, a tökéletes diák: „Végül nem diplomáztam le, mert elértem a célomat: az ismeretek felhalmozását”

Az ügyészek által összegyűjtött adatok azt mutatják, hogy ez a tanulmányi állapot nem valódi és a legvalószínűbb módon utólag vetették papírra. Erre az a legerősebb bizonyíték, hogy az Alexandru Ghica Tudományegyetemet 2000-ben hozták létre, tehát Liviu Dragnea nem kezdhette el 1999-ben a tanulmányait. A nyomozók előtt tett tanúvallomásában maga Dragnea is kaotikusan fogalmazott azzal kapcsolatosan, hogy melyik évben kezdte el az egyetemet, összetévesztve azt a végzés évével: „Nem emlékszem pontosan, de 2003-ban vagy 2004-ben beiratkoztam egy könyvelési profilú karra Alexandriában, melynek Alexandru Ghica volt a neve.” Ugyanebben a tanúvallomásban azt állította, hogy a négy év befejezése után már nem diplomázott le, „mert elértem a célomat, vagyis az ismeretek felhalmozását”.

Abban a tanulmányi nyilvántartásban, melyről az ügyészek azt állítják, hogy hamis, Liviu Dragnea 1999-től az Alexandru Ghica Tudományegyetem hallgatója, holott azt csak 2000-ben hozták létre.

Abban az időszakban, amikor Teleorman Megye Tanácsának elnöke volt, Dragnea feltüntette életrajzában ezeket a tanulmányokat, de aztán ezek eltűntek, miután vizsgálat kezdődött az oklevélgyár ügyében.

Nem ez az egyetlen példája a gyanús kombinációknak, melyekkel Liviu Dragnea megpróbálta hiperbolizálni képességeit. Az életrajzában a tanulmányok mellett olyan kitüntetések is megjelentek, mint a „2003. évi kiválósági Oscar” (ezt a kitüntetést teleormani személyiségeknek adományozzák és éppen Liviu Dragnea hozta létre kormánymegbízottként), de az amerikai Florida állam Leon megyéjének tiszteletbeli polgára cím is, melyet 2001-ben kapott meg „az egyesült államokbeli helyi közigazgatás megismerését szolgáló nemzetközi misszió sikeréhez való hozzájárulásért”. Megkerestük a Leon megyei kormányzatot, hogy többet is megtudjunk erről a Liviu Dragnea által megkapott kitüntetésről. Azt válaszolták, hogy a Leon County Government sohasem adományozott ilyenfajta kitüntetést. Tovább kérdezősködtünk, azt gondolva, hogy Liviu Dragnea talán valamilyen különleges oklevelet kapott, amely azért nem tartozik a tiszteletbeli polgárság kategóriába. Leon megye közösségi kapcsolatokért felelős adminisztrátorának válasza: „Keresést indítottunk a hivatalos bejegyzések digitalizált archívumában, mely az 1945. január 1-től a mai napig terjedő időszakot öleli át, de semmilyen eredmény nem érkezett a «Liviu Dragnea» kifejezésre”.

A teleormaniak ura

A kormánymegbízottként és megyei tanácsi elnökként eltöltött egy-egy mandátum után Liviu Dragnea már Teleorman megye teljhatalmú ura volt: bizalmi emberei vezették az összes intézményt, bizottságot és szakigazgatóságot, a megyei polgármesterek vakon hallgattak rá és követték, üzletelő barátai kapták meg a megyei költségvetésből megvalósuló összes fontos szerződést, életrajza oly sok emberi és szakmai eredménnyel gazdagodott, hogy szinte a Gondviselés ajándékának tűnt megjelenése ennek a szegény megyének az élén.

Születés- vagy névnapjai alkalmával a beosztottai, az igazgatóktól kezdve az egyszerű alkalmazottakig, egész oldalakat vásároltak meg az újságokban, hogy felköszöntsék azt, aki ennyire ügyesen vezette őket.

Így nézett ki egy oldal Liviu Dragnea születés- és névnapjain a Teleorman újságban.

A sajtó is szinte teljes mértékben a lábainál hevert, de Liviu Dragnea megdolgozott azért, hogy minden úgy legyen, ahogy kell. A Teleormanul újság, a megye legrégebbi és legfontosabb kiadványa még mindig fenntartásokkal viszonyult hozzá, a dicsőítő cikkek a megyei elnökkel szemben kritikus anyagokkal keveredtek. Ezek egyikében kedvezőtlenül írtak Liviu Dragneáról, miután úgy döntött, a Megyei Tanács költségvetéséből vesz egy több mint 35 000 eurós Jeep Grand Cherokee-t. Az újságírók azt kérdezgették, vajon „Teleorman megye gazdasága kezd magához térni, ha már ilyen gépkocsikat engedhetünk meg magunknak?”. Az újság egyik fényképésze elment a Megyei Tanács parkolójába, hogy lefényképezze a gépkocsit, de ott bántalmazásban volt része az intézmény sofőrje részéről.

Úgy tűnik, Dragneát nagyon zavarta a botrány: azzal vádolta a lapot, hogy az ügyet „mesterségesen felfújta” és tendenciózusan mutatta be, a bántalmazott fényképészt pedig az „átmenetben elkóválygott paparazzo”-nak nevezte. Aztán arról biztosította a teleormaniakat, hogy megfontoltan fogják használni a pénzükből megvásárolt Jeep-et: „A terepjáró a közös gépkocsiállomány része és mivel erős és biztonságos jármű, a megyei tanácsosok, valamint az intézmény vezetői fogják használni a hazai és a külföldi útjaik során, hivatalos küldöttségek fogadása alkalmával, vagy a szokványos gépkocsik számára nehezebben járható terepeken.”

De Liviu Dragnea nem elégedett meg helyesbítésekkel. Azt akarta, hogy ilyenfajta cikkek ne ismétlődhessenek meg: A Teleormanul újságot Gheorghe Filip vezette (aki már 1969 óta a szerkesztőség tagja volt) és a rögtön a forradalom után végrehajtott MEBO típusú privatizációval az alkalmazottak tulajdonába került.

Liviu Dragneának Teleorman Megye Tanácsának elnökeként kanyargós kapcsolata volt a helyi sajtóval. Itt egy jó időszakból származó címoldal látható, melyben a Teleorman újság a megye legszeretőbb apukájaként mutatta be.

A jelenleg nyugdíjas Gheorghe Filip (73 éves) azt mondja, Liviu Dragnea mindent elkövetett azért, hogy maga alá gyűrje az újságot: „Nem tűrte, hogy bárki rosszat írjon róla, főleg azután, hogy a Megyei Tanács elnöke lett. Állandóan a nyakamra járt, hogy tőkeemeléssel bevásárolja magát a Teleormanulba. Tudtam, hogy ha Dragnea akárcsak egyetlen lejjel is bekerül, véget ért minden szerkesztési szabadság, így ellenálltam. Megmondtam neki, nem akarom, hogy az emberek úgy értelmezzék ezt a tőkeemelést, hogy az újság ki van téve a Megyei Tanács kénye-kedvének. Azt mondta: «Nem, uram, mert senki sem fogja megtudni, hogy benne vagyok. Hozok valakit Bukarestről, hogy ezzel foglalkozzon». Egy strómant akart hozni, ahogy általában szokta. Végül, mikor látta, hogy nem tud meggyőzni, talált valakit a szerkesztőségben, akivel együtt tudott működni és ellenem fordított minden alkalmazottat. 2008-ban távozásra kényszerültem és azután az újság egyetlen rossz szót sem írt Dragneáról.”

A Teleorman újság esete csak egy példa. A megyében nem volt semmi, ami felett Liviu Dragnea ne akarta volna megszerezni és ne szerezte volna meg az ellenőrzést. 2004-ben és 2008-ban gond nélkül nyerte el a megyei tanácsi elnöki tisztséget, azoknak a tanácsosoknak a többségi szavazatával, akiket aztán megjutalmazott. A központban egyre erősebb volt a párton belüli helyzete, 2010-ben pedig a PSD főtitkára lett. Értett hozzá, hogy azt támogassa, akit támogatni kell, és azt árulja el, akit el kell árulni: Adrian Năstasét támogatta Ion Iliescuval szemben. Mircea Geoanăt Adrian Năstaséval szemben. Victor Pontát Mircea Geoană rovására és aztán saját magát ültette az elnöki székbe, miután megbuktatta Victor Pontát.

2012-ben, a Teleorman megye élén eltöltött 16 év után (egy mandátum a Kormánymegbízotti Hivatalban és három mandátum a Megyei Tanácsban) Liviu Dragnea a leghűségesebb beosztottjainak adta át a hatalmat.

Egy szegény és fejletlen megyét hagyott hátra és elment, hogy a legmagasabb szintű tisztségeket töltse be az ország élén. A folytatást már ismerik.

Hirdetés