A Velencei Bizottság küldöttségével folytatott megbeszélése után az újságírók az Alkotmánybíróság legutóbbi döntésére vonatkozó kérdésekkel rohanták le Klaus Iohannis elnököt. Aláírja a Laura Codruţa Kövesi főügyész menesztéséről szóló rendeletet, vagy sem?
Az elnök nem adott egyenes választ. Ennek ellenére megjegyzendő, hogy bár elégedetlennek mutatkozott a bírósági döntéssel, nem igyekezett aláásni a tekintélyét. Sőt, egy adott pillanatban, egy erre nyíltan utaló kérdésre adott válaszában az elnök gyorsan megcáfolta azt a feltételezést, mely szerint politizálással vádolná a bíróságot. Ez egy részletkérdés, de mégis jelentős. Most nem lényeges a kijelentés „őszintesége”, vagyis az, hogy mennyire felel meg legbensőbb meggyőződésének, hiszen csak a nyilvánosság előtt elhangzó kijelentés számít igazán a politikai játékban. Tehát
a Iohannis elnök által választott út eléggé eltér a hívei által javasoltaktól,
akik különböző formákban az alkotmánybírósági döntés elítélésére biztatták őt. Ez már most jelzés lehet a majdani döntését illetően, bár nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonnunk.
Mindenesetre az elnök el kívánta terelni a figyelmet az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) partikuláris esetéről és egy másik, jóval általánosabb, de az ő szemszögéből nézve fontosabb kérdésre akarta helyezni a hangsúlyt. A bíróság döntése – jelezte az elnök – több kérdést is felvet az állam intézményi megszerzésével kapcsolatosan, melyek tisztázása elsőbbséget kellene élvezzen a DNA jelenlegi vezetője sorsának megvitatásával szemben. Sőt, fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy „paradox” módon rendkívül fontos az, hogy előbb a nagy, elvi kérdéseket kell megoldani. Ezek a következők: 1. a korrupció elleni harc, mely az ügyészek jogállásának módosításával sérülne; 2. az igazságügy-miniszter túlzott hatalmat kapna, egyfajta „szuperminiszterré” válna; 3. az Alkotmánybíróság (CCR) döntése a politikai többség más sorozatos lépéseit egészíti ki, melyekkel az elnök hatalmát kívánják csökkenteni.
Ám az nem volt túlságosan világos, hogy az elnök miként szándékozik megvitatni vagy tisztázni ezeket a kérdéseket. Elismerte, hogy akár egy népszavazást is kiírhatna, de csak az összes érdekelttel folytatott konzultálások és viták „végső szakaszaként”. Végül,
ami az elnöki hatásköröket illeti, arra utalt, hogy nem zárja ki egy alkotmánymódosítási folyamat elindítását.
Egy kis megjegyzés a kontextusról: a sajtónak szokása túlzottan leegyszerűsíteni a dolgokat és világos válaszokat akar, melyeket aztán „harsogó” címekben még tovább egyszerűsíthet. Senki sem gyűlöli jobban az árnyalatokat a sajtónál, mely egyszerűen kontrasztokat akar. De az elnöknek, bár igaza van, amikor reflexiós lehetőséget igényel az általános érvényű kérdések számára, nem sikerült azt a benyomást keltenie, hogy realista elképzelése lenne bizonyos politikai szakaszok ütemezéséről. Túlságosan ködösen fogalmazott. Miként tudná elindítani, például, az alkotmánymódosítási folyamatot?
Másrészt egyértelmű, hogy ez fontos téma. Az elnök hatáskörei már több mint egy évtizede a jelenlegi alkotmány legkényesebb, konfliktusos jellege miatt a legkevésbé sikerült részét képviselik. Számtalan politikai válságnak, két felfüggesztésnek és két leváltási népszavazásnak voltunk már tanúi, és most egy újabb felfüggesztés lehetősége merült fel, bár sokkal kisebb valószínűséggel.
Végül az egyértelmű, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) megpróbálja aláásni az elnök hatalmát, de törvényes eszközökkel teszi, és
nem rejti véka alá, hogy parlamentáris köztársaságot szeretne.
Valójában a PSD kisebb mértékben nyilatkozott meg, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetője, Călin Popescu Tăriceanu viszont már régóta amellett érvel, hogy az elnöki rendszer helyett inkább a parlamenti felé kellene elmozdulni. Ha alkotmánymódosítással nem oldják meg a helyzetet, akkor ez a gond a jövőben is iszonyatos konfliktusokat fog okozni. A félig elnöki rendszerről újra bebizonyosodott, hogy mindkét tábor számára a legszerencsétlenebb megoldás. Iohannis elnök joggal tette fel a kérdést: „Talán szükség lenne az alkotmány tisztázására? Jól van megalkotva az állam architektúrája?” Kérdései költőiek, az utóbbi két évtizedben többször is feltették már őket, az összes válságos helyzetben. Biztosan szükség van egy alkotmányos tisztázásra, de sajnos úgy tűnik, senki sem eléggé eltökélt e folyamat végigviteléhez.
A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.