Jó nagy botrányt csapnak abból, hogy az igazságszolgáltatásban felmentések születnek. Olyan igazságszolgáltatást szeretnének, mely mindenkit elítél? Én nem. Egy bűnvádi nyomozás akkor indul, ha alapos gyanúk vannak. Melyek vagy igazolást nyernek a nyomozás során, vagy nem. Ezért létezik a törvényben a bűnvádi nyomozás elutasítása, vagy a bűnvádi nyomozás felfüggesztése.

A felmentések az igazságszolgáltatás részét képezik

Még a bíróság elé kerülő ügyek esetében is felmentés mellett dönthetnek a bírók. Nekik az a dolguk, hogy a törvény betűje és szelleme szerint döntsenek az ügyészek által összegyűjtött bizonyítékokról. A bírói vizsgálat során nem létezhet tökéletes pontosság, hiszen akkor számítógépekre cserélnénk a bírókat. Ezért létezik a fellebbezési lehetőség is, hogy ki lehessen javítani az első fokú bíróságon elkövetett esetleges hibákat. Íme, az utóbbi időben több fontos szereplőt is felmentettek. És ugyanannyi siránkozás is volt, hogy jaj-jaj, tönkretették a karrierjüket és az életüket. És mit szeretnének, hogy ha fontos személyek, akkor az ügyészek többé ne vizsgálhassák őket? Nyugodtan lophassanak, főleg úgy, hogy a csábítások is sokkal nagyobbak? Normális dolog, ha az ország költségvetéséről döntő embereket gyakrabban vizsgálják, mert sokkal nagyobb a tévedések és a csalások veszélye. Vállalták ezt a „kellemetlenséget”, amikor magas tisztséget vállaltak. Fogadjuk el ab initio, hogy tiszták, mint a harmat? Rossz vicc!

És végül is mindent elmond a felmentések aránya. Nem az érintett fontos személyekről van szó, mert ők is egyenlők a törvény előtt.

Az itthoni 10-12 százaléknyi felmentés az elfogadhatóság határán belül van,

miközben az európai átlag 25 százalék körüli. Milyen emberi tevékenységben nem követnek el hibákat? Néha drámai következményekkel. Ezt el kell fogadnunk. Igaz, hogy az igazságszolgáltatási hibák nagy hatást gyakorolnak a közvéleményre, de teljesen nem lehet elkerülni őket.

Az előzetes letartóztatásban eltöltött idő után felmentettek külön esetet képviselnek. Óriási kár érte a jó hírüket, az ismerősök és a barátok nem feltétlenül értesülnek a felmentésről, csak annyit tudnak, hogy az illető börtönviselt. És nem erőszakos emberekről, gyilkosokról, erőszaktevőkről van szó. Hanem korrupciós tettekről, melyeket úgy is nagyon jól ki lehet vizsgálni, hogy a vádlottak szabad lábon vannak, vagy igazságügyi felügyelet alatt állnak. A polgároknak ez a kategóriája az államhoz fordulhat és kártérítést kérhet. Az utóbbi 2-3 évben, szerencsére, már nem vagyunk tanúi korrupciós vagy közpénzzel kapcsolatos csalások miatti letartóztatásoknak. A bírók akkor is elutasítják az ilyen eljárásokat, ha az ügyészek kérik.

Nem mindenki lehet elégedett az ügyekben született döntésekkel

A magánszemélyek közötti perekben csak az egyik fél győzhet. Mit is tehetne mást a vesztes fél: panaszkodik, hogy az igazságtalan az igazságszolgáltatás. A magánszemélyek és az állam közötti, nem büntetőügyi perekben hasonló a helyzet. Hol a személy, hol az állam győz. Velem is megtörténik. Mit tegyünk, vegyük úgy, hogy mindig a természetes személynek van igaza? Ez nem így van. Néha azért az államnak is igaza van.

A büntetőügyek nagy port vernek fel. Nem tudom pontosan, hogy minden egyes esetnek, amikor az ügyészséghez fordulnak, ismeretlen tettes elleni vizsgálat elindításához kell-e vezetnie. Ha én feljelentem Dăncilă kormányfő asszonyt, hogy nem képviseli becsülettel az országot nemzetközi téren, akkor eljárást indítanak ismeretlen tettes ellen? Vagy azt tanácsolják, hogy forduljak pszichiáterhez?

De büntetőügyekben is sor kerülhet felmentésre. És ez nagyon jó így, hiszen

a bírók nem az ügyészek beosztottjai. Saját megfontolásaik alapján ítélkeznek.

Amerikában, melyet a demokrácia példaképeként szokták említeni, 140 polgárt végeztek ki a SEMMIÉRT. Évekkel, évtizedekkel később megtalálták a valódi tetteseit azoknak a tetteknek, melyek miatt kivégezték az ártatlanokat. Az európai országokban megszűntették a halálbüntetést, hála Istennek!

Hasznos dolog az a vita, mely a magisztrátusok felelősségéről szóló új törvényhez vezethetne. Nekik is érezniük kell, hogy óriási a felelősségük, és ha igazságtalanságot osztanak igazság helyett, akkor nekik is el kell majd ezzel számolniuk, mint bárki másnak. Nagyon jó dolog, hogy a magisztrátusok céhe rendet tesz a saját portáján. Több tucatnyi ügyészt, bírót vizsgáltak ki, küldtek bíróság elé, egyeseket jogerősen elítéltek mindenféle tettekért. Nagyjából ez az egyetlen céh, mely rendet tesz a saját soraiban.

Az igazságszolgáltatás beavatkozása a politikába

A dolgok akkor bonyolódnak, amikor lehetséges büntetőügyi háttérrel rendelkező politikai eseményekkel kapcsolatosan folynak vizsgálatok. Ilyen vizsgálat volt a 13. sz. sürgősségi kormányrendelet esetében, melyet végül az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) és a Főügyészség is lezárt. Nagy botrány abból szokott kerekedni, amikor a politikusok a kormányzati lépések időszerűségének kivizsgálására, az ügyészségeknek a szokványos politikai tevékenységbe való beavatkozására panaszkodnak. Ez azért nem egészen így van. Az ügyészségek olyan esetleges bűncselekményeket vizsgálnak, melyek együtt járhatnak a kormányzati vagy törvényhozási tevékenységgel. Mint például a Belina-ügyben, melynek esetében még az Alkotmánybíróság (CCR) is azt mondta, hogy törvényes a DNA általi kivizsgálása. A CCR egyes törvények alkotmányosságát állapítja meg és ennyi. NEM vizsgálja a törvényességet, ez a bíróságok dolga. Még kevésbé vizsgálja a büntetőjogi szempontból vizsgált törvényességet, amelyhez a megfelelő eszközökkel sem rendelkezik. A CCR

az igazságszolgáltatás de facto és de iure főnöke szerepében tetszeleg, miközben ez távolról sincs így.

Visszatérünk a 13. sz. sürgősségi kormányrendelethez. Szükség volt egyes miniszterek meghallgatásra csak azért, mert egy állampolgár feljelentést tett a 13. sz. sürgősségi kormányrendelet kibocsájtásához szükséges engedélyek hiánya miatt, mert egy miniszter meggondolta magát és módosította véleményét egy korábban megadott beleegyezését illetően, a parlament félrevezetése miatt? Ezek nem bűncselekmények. Igaz, hogy a miniszteri felelősségről szóló törvényben ez áll: „Pontatlan adatok – rosszindulattal történő – bemutatása Románia elnökének a kormány vagy egy minisztérium tevékenységéről, hogy elrejtsék olyan tettek elkövetését, melyek sérthetik az állam érdekeit” bűncselekmény és egytől öt évig terjedő börtönnel büntetendő. Csakhogy nehezen megállapítható, hogy mikor történik félrevezetés és mikor nem. Mit tegyenek az ügyészek, hallgassanak ki több tucatnyi embert a kormányzati struktúrákból, végezzenek szembesítéseket, vessék alá őket hazugságvizsgálónak, hogy végül megállapítsák az ügy lezárását, mint a 13. sz. sürgősségi kormányrendelet esetében? Itt lép közbe az üggyel megbízott ügyész szimata, aki eldönti,

érdemes-e ekkora erőfeszítést kifejteni egy akármennyire is jó szándékú polgártól érkezett bejelentésre.

Pontosan ebben a helyzetben van Orban úr feljelentése. El kellene dönteni, létezett-e titkos memorandum Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről, vagy sem, hogy tájékoztatták-e az elnököt (talán egy később szakaszban tájékoztatták volna), vagy sem, hogy miért tudott róla Dragnea, ha titkos volt. Véleményem szerint mindezek a gyanúk nem annyira a bűncselekmény kategóriába, mint inkább a hatalom és ellenzék közötti politikai csetepaték kategóriájába tartoznak, amelybe az igazságszolgáltatásnak nem kell beavatkoznia.

Tanulságok

Az igazságszolgáltatásnak továbbra is tennie kell a dolgát, ügyelve arra, hogy minél kevesebb és kisebb hibák adódjanak, minél kevesebb kárt okozzanak a vizsgálat alá vont személyek magánéletének. Eddig úgy tűnik, hogy a magisztrátusok figyelembe veszik a közvélemény reakcióit és aggodalmait, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) pedig komolyan veszi azt a szerepét, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének és tisztességességének a szavatolója. A kivizsgált személyek, persze, elégedetlenek és égig érő botrányt csapnak, azt állítják, hogy az igazságszolgáltatás politikai játékokat űz. Nem nagyon láttam olyan igazságszolgáltatást bíráló személyt, akinek ne lenne éppen folyamatban lévő ügye, vagy aki ne valamilyen politikai utasítást hajtana végre. Csakhogy egy jogállamban az igazságszolgáltatás független és senki sem áll a törvények felett. Az a több százezer román, aki részt vett és továbbra is részt vesz olyan tüntetéseken, melyeken – többek között – kiállnak az igazságszolgáltatás mellett, azt bizonyítja, hogy a lakosság tökéletesen érti, kinek az oldalán van az igazság.