2004-2005 óta foglalkoztat a helyi/regionális/alternatív pénzek kérdése, melyek
a gazdaság helyi szintű serkentésének lehetséges eszközei.
Javak és szolgáltatások magán-, jogi személyek és cégek közötti cseréjének könyvelési és alku, barter rendszerben zajló tranzakcióinak rendszeréről van szó, amely egy szabadon választott mértékegységen alapul, melyet elektronikus, online formában kezelnek – tehát egyfajta online-banking, de nem euróban vagy lejben, hanem „gombban”, „cseresznyében” vagy „havasi gyopárban”. Az olyan országokban, mint Németország, Svájc és Ausztria, de Magyarországon is több tucat ilyenfajta rendszer létezett és létezik – a legsikeresebb a 30-as években a tiroli Wörglben létrehozott szisztéma volt, jelenleg pedig a Bajorország délkeleti részén lévő Chiemgau mikrorégióban működő, melynek évente 4 millió eurónak megfelelő forgalma van és a kifizetés „Chiemgauer” bankjegyekkel vagy bankkártyával történik.
2009 környékén, majd 2016-ban én is megpróbálkoztam ilyesmivel Segesváron, amikor egy aktivista kollégámmal létrehoztuk a (jelenleg nem működő) „Emberek Bankja” honlapot, ahol online-számlákat lehetett létrehozni a „Floare de colţ/Edelweiss” (havasi gyopár – a szerk.) nevű virtuális „pénzben” végrehajtott tranzakciókra. Azok a kísérletek, különféle okokból, nem tudtak „szárnyra kapni”, de továbbra is érvényben marad az alternatív csererendszerek és virtuális pénzek relevanciája és potenciálja, annál is inkább, hogy
növelik a szubszidiaritás fokát és a helyi és regionális közösségek gazdasági tűrőképességét.
Ezen kívül a regionális pénzektől nagyon (!) eltérő és más célokat szolgáló, Bitcoinhoz hasonló virtuális pénzek feltörekvése azt mutatja, hogy az internet a pénzekkel és csereeszközökkel kapcsolatos új koncepciókat is magával hoz. De miként is működnek a helyi/regionális pénzek? Az alábbiakban a sikeres Chiemgauerből kiindulva próbálom majd ezt ábrázolni, mely rendkívüli (jó) médianyilvánosságot kapott a német és nemcsak a német sajtóban.
A Chiemgauer rendszer és más hasonlók (Bristol Pound, Soproni Kékfrank) önkéntes alapon működnek, mint bármelyik regionális pénz – hogy ne ütközzenek a kizárólag az államra és a kereskedelmi bankokra ruházott (vajon miért?) pénzkibocsátási monopóliumokkal. A Chiemgauer bankjegyekhez pénzváltóknál, vagy online lehet hozzáférni, az euróval 1:1 arányban váltott árfolyamon. A regionális pénz forgalmának serkentésére a visszavásárlás valamivel gyengébb árfolyamon történik, az euró rovására, a regionális pénz értéke pedig évente nagyjából 12 százalékkal csökken – vagyis felszámolnak egy forgalmi díjat (!), amit újra lehet osztani bizonyos nonprofit kezdeményezéseknek, mint ahogy a visszaváltási árfolyam-különbözetet is. Ezáltal a pénz
serkenti és fokozza a kereskedelmi cseréket a fő helyi szereplők (boltok, kisvállalkozók és más hasonlók) között,
ezzel párhuzamosan jótékonysági kezdeményezések finanszírozásához is hozzájárul. A Chiemgauer-rendszert egy Waldorf-iskola diákjai és tanára kezdeményezték és az idők folyamán jól integrálódott a helyi gazdaságba és a hivatalos bankrendszerbe. Utóbbival azáltal „fonódott össze”, hogy egyes helyi bankok maguk is adják-veszik a helyi pénzt.
A regionális/helyi pénz egyszerűbb változata az alkurendszer (LETS – local exchange trading system), online könyveléssel és mértékegység-tranzakciókkal, az erre használt leggyakoribb szoftvert, a CYCLOS-t egy holland civil szervezet fejlesztette ki és számos hasonló projektben, több kontinensen alkalmazzák. Ebből látható, hogy ezek a csere- és fizetési rendszerek teljesen törvényesek és kompatibilisek a hivatalos rendszerekkel – éppen azért, mert ÖNKÉNTES részvételen alapuló rendszerek –, vagyis az alternatív pénznek nincs hivatalos csereeszközi jogállása, vagyis egyetlen kereskedőnek és az államnak sem kötelessége elfogadni azt.
Rendben. De akkor
miért nincsenek ilyenfajta rendszerek a bolygó minden városában és régiójában, ha – látszólag – ennyire hasznosak és törvényesek?
Mert… nem nagyon tudnak a létezésükről és arról sem, hogy törvényesek és hasznosak. Egyszerű. A pénzről és a pénzügyi rendszerről általában az a benyomás létezik, hogy kizárólag az államra és a bankokra tartozik, ezeket az ügyeket bizonyosfajta titokzatosság… és alkímia veszi körül. Ezen kívül a fentebbiekhez hasonló rendszereknek (Chiemgauer, alkurendszerek) hátrányaik is vannak: nagy szervezést, szakismeretet, tapasztalatot, társadalmi tőkét igényelnek a résztvevő településeken, miközben a „pénz” felhasználási lehetőségei korlátozottak maradnak, mind földrajzilag, mind az igénybe vehető javak/szolgáltatások szempontjából, tekintettel arra, hogy a helyi hatóság vagy az állam nem fogadja el adók és díjak befizetésére.
Ilyenfajta rendszerek nálunk is működhetnének anélkül, hogy összedőlnének, anélkül, hogy valamikor majd valaki lerabolja/feltörje/meghekkelje őket csak a poén kedvéért és azért, hogy szétverjen és „megcsapoljon” valamit, ami konstruktív és hasznos? Elvileg igen, a megfelelő, a világon bárhol máshol is érvényes fenntartásokkal és óvintézkedésekkel. Először is azt hiszem, hogy
szükség lenne egy elegendő gazdasági, társadalmi és polgári potenciállal rendelkező térségre,
általában egy jól megszilárdult identitású, minimális helyi hagyománnyal, vállalkozó szellemmel, úgy-ahogy létező kohézióval és társadalmi szolidaritással, valamint a résztvevők elégséges egymás iránti hitelével rendelkező városra vagy mikrorégióra, mert hitel nélkül nincs gazdasági csere, egyszerűen azért, mert az embernek nem hiteleznek egymásnak, sem szó szerint, sem átvitt értelemben.
Egy merészebb és fejlettebb változatban egy helyi csererendszert akár a kereskedelmi bankokkal és a helyi közigazgatással (helyi tanáccsal) együtt is be lehetne vezetni. A bankok rendelkeznek a helyi pénzben vezetett számlák megnyitásához és kezeléséhez, valamint az ebben folyó tranzakciókhoz szükséges infrastruktúrával, a helyi hatóság pedig, akárcsak – különben – a bankok, véghitelezőként működne (lender of last resort), mely bizonyos összeghatárig hivatalos pénzben (lej/euró) szavatolná a virtuális pénz visszavásárolását, mondjuk 1-2 évig. A helyi hatóság (és a bankok) azok, amelyeknek joguk és technikai lehetőségük van biztosítani a virtuális pénz visszavásárlását és kiegyensúlyozni a polgárok virtuális számláin belüli adósságokat helyi adókkal, az adósságok jövedelmekből való levonásával, szociális segélyekkel, folyószámla-szerződésekkel és így tovább. Ezen kívül
a helyi adók és díjak helyi pénzben történő fizetése lenne az a kulcsfontosságú elem,
mely biztosítaná a rendszer hosszú távú működését, mert elősegítené a pénz forgalmát – a polgártól és cégektől az államhoz és vissza.
Bevezetése után a rendszer „beindításához” a pénz kibocsátója (pl. egy helyi közhatóságból, bankokból, civil szervezetekből álló, helyi, állampolgári bank szerepét betöltő konzorcium) minden polgár alternatív banki (al)számlájára utalhatna egy 100 virtuális egység értékű összeget, amit bizonyos javak/szolgáltatások kifizetésére lehetne használni (online banking és/vagy bankkártya útján). A kibocsátó konzorcium vállalja, hogy az alternatív pénz kibocsátásától számított 1-2 év után visszavásárolja a felhasználóktól a virtuális pénzt (amit valószínűleg csak a résztvevők egy része fog igényelni, a többiek továbbra is használnák a virtuális pénzt). A virtuális pénz működésének és értéke megőrzésének előfeltétele az 1:1-es árfolyamon való visszavásárlás szavatolása, hogy azt a szabad cserepiacon elfogadják, és ne veszítse el értékét. A kereskedelmi bankok az általuk alkalmazott kezelési költség formájában és a hivatalos pénzben végzett tranzakciók révén érhetnek el hasznot az alternatív pénz kezelése során és kevésbé kamat felszámításával, ami összeférhetetlen az alternatív pénzekkel.
Egy ilyenfajta kísérleti rendszert egy modellként működő mikrorégióban/metropoliszi térségben lenne érdemes/lehetséges bevezetni,
melynek egy kis/közepes város a központja és községek/falvak veszik körül, hogy legyen elég kereslet/kínálat javakra és szolgáltatásokra a mikrorégió polgárai között (pl. a falu által kínált élelmiszerek és a város által kínált ipari javak/szolgáltatások cseréje). A helyi gazdasági és politikai élet fősodrához tartozó szereplőkből álló konzorciumon belül megvalósított rendszer stabilan, ellenőrizhetően, viszonylag alacsony költséggel, potenciálisan nagy hatásfokkal és a résztvevő mikrorégióra nézve – mérhetően – kedvező hatásokkal működhetne, a modell pedig tudományosan értékelhető és aztán az ország más területein lemásolható lenne – akár egy törvényes keret létrehozásával is egyes jövőbeni helyi, állampolgári bankok számára.
Várom a fentebbi gondolatokkal kapcsolatos kommentárokat, javaslatokat és panaszokat. A politikai, közigazgatási, banki, üzleti, civil környezetből keresek partnereket egy kísérleti projekthez. Csak komoly érdeklődők jelentkezzenek!
Az alcímeket a szerkesztőség adta.