Iohannis a kormánynak: hol a bánatban vannak az autópályák?

Az elnök most éppen az infrastruktúra hiánya miatt vette elő a kabinetet.
Hirdetés

Röhejesnek nevezte a romániai autópálya-építések ütemét Klaus Iohannis államfő csütörtökön, számon kérve a kormányon a sztrádák hiányát, illetve az infrastruktúra-fejlesztésre vonatkozó koncepciót.

Az elnök  Piteşti-re látogatott, ahol a Dacia-üzemben vett részt egy beszélgetésen, ezt az alkalmat használta ki, hogy ismét beszóljon a kormánynak.

„Építsük meg a szükséges autópályákat kevesebb idő alatt, ne évtizedek alatt, ahogy az eddigi csigatempó alapján várható”

– próbálta az elnök cselekvésre ösztönözni az illetékeseket, emlékeztetve, hogy az infrastruktúra fejlesztésével az előző kormányok is csupán a nyilatkozatok szintjén foglalkoztak, miközben ez a jólét kulcsa, és az autópályákat a gazdasági szakemberek és a polgárok is követelik.

„A színes térképeken és a szép terveken kívül az emberek az eredményeket is nézik, az elmúlt másfél évben átadott 15 kilométernyi autópálya pedig nevetségesen kevés” – mondta Iohannis.

Aki imígyen folytatta stand up-előadását:

„Ha összeadnánk az összes kormányzat által tett autópálya-ígéreteket, lassan annyi autópályánk lenne, mint Kínának”.

Hirdetés

Majd még méltatlankodott egy sort a Lugos-Déva autópálya építése körüli szerencsétlenkedések, illetve a Moldvát átszelő autópálya és a hatékony vasúti infrastruktúra hiánya miatt. Hozzátette ugyanis: az EU jóvoltából pénz van, igény is van az autópályákra, úgyhogy a labda a kormány térfelén pattog.

A helyzet az, hogy a Iohannis által elmondottakkal nem nagyon tudunk vitába szállni.

De mivel nem vennénk a lelkünkre, hogy ilyen borongósan záruljon ez a cikk, inkább tessék, az autópálya-építések menetét nyomon követő Pro Infrastruktúra Egyesület jóvoltából nézegessenek hipnotikus légi felvételeket arról, hogyan épül az észak-erdélyi autópálya egyik szakasza, a Szamos fölött átívelő, idén átadandó autópályahíd:

Hirdetés