// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

El akarja venni a CFR-től a bajnoki címet Gigi Becali

// HIRDETÉS

A második helyezett bukaresti FCSB despotája fegyelmi eljárás útján akarja elérni, hogy a bajnokot lepontozzák.

Alig járt le az ünneplés annak kapcsán, hogy a Kolozsvári CFR május 20-án elnyerte történetének negyedik bajnoki címét a Liga 1-ben, kirobbant a háború a bajnok kolozsvári csapat és Gigi Becali, a második helyezett bukaresti FCSB teljhatalmú ura között. Pontosabban: Gigi Becali ismét kiásta a csatabárdot. Ha már a pályán nem tudta győzelemre vezetni csapatát (ez azóta nem sikerül neki, hogy kiengedték a kóterből), Gigi úr a fegyelmi eljárások hibrid hadviseléséhez folyamodott.

Persze, a jelenlegi helyzetnek azért vannak előzményei. Korábban a CFR Gigi úr megbüntetését, továbbá a FCSB lepontozását kérte, a bukaresti focidespota xenofób kijelentései miatt. Igen ám, de a bukarestiek is kérték Dan Petrescu CFR-edző 16 fordulóra szóló eltiltását, továbbá a CFR lepontozását, mégpedig Petrescu nyilatkozatai miatt. Szerintük az edző kárt okozott a román foci imázsának azzal, hogy kijelentette: a bírók segítik a FCSB-t.

„Békét akartok? Én akartam a múlt héten, nem voltatok benne. Akkor most elmegyünk a falig. Kész, azt akarom, hogy lepontozzák őket.” Ezt mondta Gigi úr a tévében.

És a bukaresti focikényúrnak van még egy aduja. A fegyelmi bizottság által elvégzett grafológiai vizsgálat azt bizonyítja, hogy a Billel Omrani (a CFR játékosa) aláírása a szerződését meghosszabbító okiraton hamis. Igen ám, de a kolozsváriak is elvégeztek egy grafológiai vizsgálatot, és az általuk felkért grafológus arra a következtetésre jutott, hogy a focista aláírása hiteles. Maga Billel Omrani azt állítja, nem írta alá a dokumentumot. Az is igaz, hogy Gigi úr szeretné bevinni Omranit a csapatába. És Omrani is szeretne odamenni.

Hát így állunk. A dzsihád elkezdődött. És repül a nehéz labda, ki tudja, hol áll meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.