Vezetőink eltökéltnek tűnnek abban, hogy egyre közelebb kerüljenek az európai euroszkeptikusokhoz, vagyis az úgynevezett „Visegrádi Csoporthoz”. Ami eddig csak egy levegőben lógó ötlet volt és egy adott pillanatban szertefoszlani látszott, mert nem követte a csatlakozás azon döntések valamelyikéhez, melyekkel a kérdéses országok harcba szálltak a Brüsszel által javasolt politikai irányvonalak ellen.

Ezúttal egy ősbemutatónak vagyunk a tanúi:

hazánk Magyarországgal és Csehországgal társulva blokkolta annak a közös európai álláspontnak a megszavazását, mely szerint a tagállamok nagykövetségei Tel-Avivban maradnak és nem költöznek át az intenzív amerikai–izraeli nyomás hatására Jeruzsálembe. Brüsszeli forrásaim azt állítják, hogy a közös európai álláspontot az Általános Ügyek Tanácsában a hónap végi csúcstalálkozó előkészítésére május 14-én összeült külügyminisztereknek kellett volna megszavazniuk.

Amikor is konszenzusra kell majd jutniuk – többek között – Lengyelország ügyében (ami talán az Európai Bizottság és Parlament 7. cikkelyre hivatkozó javaslatáról való szavazást is jelent majd), de dönteniük kell majd a Bizottság következő, több évre szóló pénzügyi keretére vonatkozó javaslatairól is, beleértve azokat is, melyek a közös európai értékeket megsértő és a jogállamiságot figyelmen kívül hagyó tagállamok megbüntetésének lehetőségére vonatkoznak.

De köze van ennek ahhoz a kérdéshez, amelyben Románia a G4-hez (Visegrád) tartozó államok oldalán megy harcba? Igen. Lássuk, hogy micsoda.

1. A Jeruzsálemre vonatkozó döntésnek akkor kellett volna megszületnie,

amikor közeledett az európai (Federica Mogherini), a brit, a francia és a német diplomácia képviselőinek csúcstalálkozója iráni kollégájukkal, melynek során megpróbáltak volna minél gyorsabban kompromisszumos megoldást találni, mely – az amerikai döntéssel teljesen ellentétes módon – lehetővé tette volna számukra, hogy egy Oroszországgal és Kínával kialakított közös frontban továbbvigyék a „nukleáris megállapodást” Teheránnal. Ebben a kontextusban a Románia, Magyarország és Csehország által blokkolt döntésnek az volt a szerepe, hogy némileg csökkentse a Közel-Keleten most drámai méretet öltő feszültséget, azt üzenve, hogy az európai fél részéről nem lesz egy újabb eszkalálási tényező az egész muzulmán világgal kapcsolatosan. Ezzel megakadályozhatták volna egyes államok csatlakozását ahhoz az erőszakra való felhíváshoz, melyet máris megfogalmaztak a szélsőséges iszlámisták, akik azzal vádolják Izraelt, hogy az amerikaiaktól és az egyes európai államoktól kapott támogatásra támaszkodva megpróbálja véglegesen foglyul ejteni a Szent Várost, tehát a muzulmán világ vallási jelképeit is.

2. Ebben a helyzetben, amikor bármit félre lehet magyarázni, félremagyaráznak, félre fognak magyarázni és minden bizonnyal fel is fognak használni abban a harcban, melyben most az AEÁ és az EU részt vesz, ezáltal egy új kétely jelenik meg azoknak a jövendőbeli döntéseinknek az irányát illetően, melyek az európai projekt menetére és relevanciájára vonatkoznak.

3. Ezáltal felvetődik a kérdés, hogy csak egy korlátozott hatású eseti döntésről van szó, amelyre csak az AEÁ-val való térségbeli stratégiai partneri kapcsolatunk alapján került sor, vagy

olyan elem ez, mely a Brüsszelhez való viszonyulásban bekövetkező jelentős változást vetíti előre.

Mégpedig azok után, hogy Bukarestről több csatornán keresztül eljutott az európai fővárosba Tăriceanu úr, Románia Szenátusa elnökének a rendkívül érdekes üzenete. Melyet a megfelelő megfejtő kulccsal olvastak és értelmeztek, hiszen éppen a román opció magyarázatát jelenti:

„A 28 tagállam tegnap, május 11-én nem jutott egyhangú álláspontra az Európai Unió nyilatkozatának elfogadása ügyében, mely a Jeruzsálem státuszára vonatkozó közös üzenetek megerősítéséről szólt volna. Nem sikerült megszerezni Csehország, Magyarország és Románia beleegyezését abba, hogy azt az AEÁ nagykövetségének e jelképértékű városban történő megnyitása alkalmából tegyék közzé. Sajnálatos, hogy bizonyos nagyon aktuális kényes ügyekben az EU szintjén nincs konszenzus a külpolitikai cselekvést illetően. 11 évvel az EU-hoz történt csatlakozásunk után tudnunk kell: a konszenzus nem kész tény, mely automatikusan közös szintre hozza minden fél érdekeit, még akkor sem jön magától, ha a vélemények egybecsengenek. A konszenzust a kohéziót hozó megközelítésekkel kell építeni, melyek a tagok érdekeinek szélesebb palettáját veszik figyelembe, mely tagoknak bizonyos cselekvési pillanatokban nehézségeket okoz bizonyos megfogalmazásokhoz csatlakozni. Nem várhatjuk el, hogy egy olyan Unióban, melyben egy többsebességű Európa formalizálásáról beszélnek egyre intenzívebben, ne legyenek «többsebességű eredmények» is, a külpolitikai cselekvést is beleértve. Románia számára Schengen jelenti a legmeggyőzőbb példát, mely esetében teljesítettük a technikai eljárást, de egyes tagállamok merev álláspontja miatt politikai töltetet, további célokat kapott és az EU-ba történő teljes integrációnk akadályává vált.”

Személy szerint nagyon sokatmondónak tartom – főleg ebben a robbanékony helyzetben – Tăriceanu úr megállapodását: „Nem várhatjuk el, hogy egy olyan Unióban, melyben egy többsebességű Európa formalizálásáról beszélnek egyre intenzívebben, ne legyenek «többsebességű eredmények» is, a külpolitikai cselekvést is beleértve.” Érdekes megfogalmazás és

tökéletesen összhangban van a Visegrádi Csoport hagyományos ideológiai álláspontjával,

mely éppen ezért minél több partnert keres egy igazi hatalmi pólus – egyfajta új Mitteleuropa – létrehozásához, mely koherens játékot űzhetne mind az EU-n belül, mind nemzetközi téren, talán főleg az AEÁ-val, és a BREXIT után közvetlenül Nagy-Britannia ernyője alatt.

Mindenesetre a dolgok hamarosan eldőlnek és meglátjuk majd, milyen jövőbeni utat szánnak nekünk a politikusaink. Ez olyan döntés, amely egy demokratikus világban teljes mértékben őket illeti meg, az ezzel járó következmények vállalásával is. Eddig oly sok szövetségben akartunk benne lenni, a Băsescu által hajdanán meghirdetett modell szerint annyi stratégiai tengelyen láttuk már magunkat, oly könnyedén váltottunk egyikről a másikra, hogy meglehet, már nem is tudjuk pontosan, merre vagyunk, és milyen irányba akarjuk megvenni a következő menetjegyet.

Lehet – és teljes szívemből ezt remélem –, hogy a mostani habozásokat és zűrzavart (lásd a miniszterelnök legutóbbi, Románia általános helyzetére nézve több mint megalázó vatikáni látogatását) csak azon egymással ellentétes nyomások által generált zavarodottság váltja ki, melyeknek ki vagyunk téve. Mondom, lehet, hogy csak ennyiről van szó. Talán Isten megadja, hogy ezt hiszik majd azok is, akik még partnereink Brüsszelben. És ezért aztán nem méltóztatnak majd válaszolni nekünk. Vagy mégis válaszolnak és akkor velük is tisztába kerültünk és megvárjuk, hogy jöjjenek majd mások. Egészség legyen, mert szentjánosbogakarat majd találunk (utalás Traian Băsescu elnöki mandátuma alatti nyilatkozatára, amikor arra a bírálatra, hogy túlságosan az Egyesült Államok felé fordul a nyugat-európai partnerek rovására, azt válaszolta, hogy „jobb egy nagy szentjánosbogarat leszopni, mint sok kicsit” – a szerk.).

Csak erről lenne szó? Akkor nyugalom, mert szentjánosbogarak folyamatosan érkeznek és egyre virgoncabbak.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.