Iohannis elnök bejelentette, hogy nem hirdeti ki az igazságügyről szóló törvényeket és az egészet újra elküldi a Alkotmánybíróságnak (CCR). De még érdekesebb az alkotmánybírákhoz intézett felhívása: arra biztatta őket, ne siessenek, várják meg a Velencei Bizottság elemzését, azzal a – sugalmazott – céllal, hogy igazodjanak ahhoz.

A Velencei Bizottságról az igazságügy és az alkotmányjog legfőbb fórumaként beszélnek az utóbbi időben. Annyi csak, hogy nincs formális alárendeltségi viszony a nemzeti joghatóságok és a Velencei Bizottság között, melynek annál inkább fontos szerepe van, hogy az konzultatív jellegű. A Velencei Bizottságnak éppen

azért sikerült megőriznie a jó hírnevét, mert semmilyen irányban sincs semmilyen politikai nyomásgyakorlás.

Döntései éppen azért, mert nem kötelező jellegűek, intellektuális értékre és iránymutató funkcióra tettek szert, amikor bizonytalanságok léptek fel valamelyik ország jogrendjében.

De Románia Alkotmánybíróságának, mint bármely Európai Unión belüli alkotmányos joghatósági bíróságnak, a leghalványabb kötelezettsége sincs konzultálni a Velencei Bizottsággal, annál is inkább, hogy az érintett bírák nagyon jól ismerik egymást. Például a jelenlegi igazságügy-miniszter, Tudorel Toader szintén tagja volt a Velencei Bizottságnak, akárcsak más romániai alkotmánybírák és jogász professzorok, mert a kollegiális bíróság az Európa Tanács összes tagországából választott jogászokból áll (nem összetévesztendő az Európai Unió valamelyik intézményével). Iohannis elnöknek joga van kikérni a Velencei Bizottság véleményét, de úgy tűnik, hogy ő

olyan politikai hatalmat tulajdonít ennek a bíróságnak, amellyel az nem rendelkezik.

Az elnök megszólalásait alapul véve az a benyomás, hogy politikai eszközként használják fel ezt a Bizottságot, mely éppen amiatt független, ahogy a jogászait kiválasztja (minden országból és korlátozott mandátummal). Legalább két céljuk van a Velencei Bizottsághoz fordulást szorgalmazóknak. Az első, hogy minél tovább elodázzák a parlamenti többség által módosított törvények hatályba lépését (a Mentsétek meg Romániát Szövetség tagjai ezt nyíltan ki is mondták), a második az a remény, hogy ez a nemzetközi instancia a jelenlegi politikai többség rovására foglal majd állást. De a Bizottság elemzése még ez utóbbi esetben sem ró semmilyen kötelezettséget a bukaresti parlamentre vagy kormányra.

Végül Iohannis elnök azt is mondta, hogy ha ezen lépések végrehajtása után sem lesz elégedett az eredménnyel, akkor újra a CCR-hez fordul. Más szóval,

az elnök azzal fenyegetőzött, hogy határozatlan időre eljárásügyi bojkottot hirdet.

Ahogy arra a múlt hét végén rámutattunk, az elnök elszántnak tűnik, hogy reagálni fog a politikai többség által indított támadásokra. Itt két tétről van szó. Az egyik magával az igazságszolgáltatással kapcsolatos. A jelenlegi igazságszolgáltatási mechanizmus nagyon nagy hatalommal ruházza fel az ügyészeket, amellyel ők többször is visszaéltek, ahogy az utóbbi időszakban nyilvánosságra került összes ügyből kiderül, hogy a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) kötött megállapodásokról ne is beszéljünk, melyeknek az igazságszolgáltatási nyomozásra kifejtett hatásait még nem tisztázták teljesen. Különben az összes jól dokumentált tettek dacára (ld. csak a ploieşti-i DNA botrányos gyakorlatait), Iohannis elnök megtagadta Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész leváltását. Márpedig a vita tárgyát képező törvények korlátozták az ügyészek hatalmát, ami – az elnök szemszögéből nézve – rossz dolog lenne.

A második tét a saját mandátumával kapcsolatos. „Nem nézhetjük végig – mondta ő – az alkotmány menetközben végrehajtott újraírását.” A mondatnak nyilvánvaló semmi objektív köze nem volt az igazságszolgáltatásról szóló törvényekhez, melyek – amúgy – átmentek az Alkotmánybíróság vizsgáján. Ezzel szemben

köze van a saját hatásköreihez, melyeket egyaránt fenyeget a maga tétlensége, illetve a politikai ellenfelek aktivizmusa.

A kormány csökkentette és igyekezett csökkenteni a hatásköreit (népszavazás, külpolitika), míg ő passzívan nézte, talán nem is fogta fel, hogy mi történik. Ezúttal úgy dönthetett, hogy reagálnia kell.

De e reakció gyenge része, hogy senki sem lehet meggyőző, amikor csak önmagáért védelmez egy hatáskört. Mindig szükség van arra, hogy az érintett megmondja, milyen célból követel magának egy hatáskört és mire akarja azt felhasználni. Amikor sorsdöntő erkölcsi és politikai pillanatban vagyunk, Iohannis elnöknek meg kellene mondania, hogy mit tud az országnak nyújtani, ha erősebbé válna.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.