Dragnea ugyanolyan hévvel üti Iohannist, ahogy az csépeli Dăncilát

A PSD elnöke nem maradt adós az után, hogy az államfő már megint a miniszterelnököt pocskondiázta, és a lemondását követelte.
Hirdetés

Ha már Klaus Iohannis államfő megint páros lábbal szállt bele a kormányba, amikor a gazdasági teljesítményre hivatkozva hétfőn ismét Viorica Dăncilă miniszterelnök távozását követelte, akkor a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea sem maradt adós.

Hétfő esti replikájában nemhogy ő is páros lábbal szállt bele Iohannisba, de még jól meg is taposta – persze nem a szó szoros értelmében –, amikor kijelentette: amit Iohannis művel a kormányfő megbuktatása érdekében, az már egyenesen a nemzetbiztonság elleni támadás.

Konkrétan arra utalt, hogy az elnök a valóságnak nem megfelelő gazdasági adatokat lenget be a nyilvánosság előtt csak azért, hogy rájuk hivatkozva követelhesse  Dăncilă lemondását, márpedig ez Dragnea szerint

veszélyezteti a nemzetbiztonságot.

„Az elnöknek szokásává vált, hogy hamis információkat terjesszen annak érdekében, hogy félelmet gerjesszen a gazdaságban és a lakosság körében, az országon kívül pedig bizalmatlanságot. Ilyet nem lehet tenni. Ez a nemzetbiztonság elleni támadás” – mondta a szociáldemokrata pártelnök.

Azt azért megjegyezte, nem tervezik az államfő tisztségéből való felfüggesztését, mert nem kívánják tovább bolygatni az ország stabilitását.

Hirdetés

Hogy Iohannis is megértse, azért ismét csak leszögezte:

a miniszterelnök nem mond le, mivel nem cserélhetik le mindig a kormányfőt, amikor azt az államfő szeretné.

Egyben felmosta a padlót az államfővel, amikor úgy fogalmazott: Iohannis hazugságokat mondott, az általa használt nyelvezet pedig az elnökhöz illő színvonalon aluli.

És ezzel sikerült ki is meríteni az összes, az ország és a polgárok jólétének előmozdítása szempontjából fontos belpolitikai témát.

Hirdetés