Azt hiszem, a helyzet rendkívül gyorsan elfajul és afelé a szerencsétlen helyzet felé haladunk, hogy megírhatjuk annak a könyvnek az újabb fejezetét, mely arról tartalmaz példákat, miként nem szabad kormányozni és milyen kockázatokkal jár a politika egyes elemi törvényeinek a nem tudása.
Ez a fejezet pedig most íródik, rendkívüli és teljesen újító elemekkel egy NATO- és EU-tagország politikai és közigazgatási életének gyakorlatában. Olyan jellemzőkkel, melyek azt a jelzést küldik minden partnerünknek, hogy
nálunk minden teljesen másképp működik, mint ahogy ők gondolják,
következésképpen alaposan fel kell erre készülniük. Ebben nincs semmi túlzás, sajnos ez a szomorú valóság és nekünk is fel kell készülnünk, hogy vállaljuk a hamarosan jelentkező következményeket.
A nem-kormányzás alapvető jellemzőiről szóló fejezetnek feltétlenül annak a 3 órának az egzotikus epizódjával kell kezdődnie, amikor Románia miniszterelnöke elutasított bármiféle telefonkapcsolatot Románia elnökével, megszakítva ezáltal azt az utasítási és ellenőrzési láncot, melyet a velünk partner országok – elvileg – a kollektív védelmi és biztonsági rendszer gerincének tekintenek. Hihetetlen, de ez a helyzet, Románia pedig jelentős biztonsági kockázattal szembesült.
A második epizód az Elnöki Hivatal, a kormány és a Parlament közötti valós és komoly konfliktus azzal kapcsolatosan, hogy miként dolgozzák ki és viszik hazánk külpolitikáját, valamint azzal, hogy kik (és milyen kontextusban) hozhatnak Romániát elkötelező döntéseket. Az ügyet nem lehet csak az országos intézmények csúcsképviselői között kirobbant, folyamatosan elmérgesedő vádakkal és ellenvádakkal járó botrány körülményei között kezelni. Ez sokkal több.
Egy második Romániával kapcsolatos biztonsági vörös kódról van szó.
Az a nagyon súlyos gond, hogy a lehető legvilágosabb jelzést küldjük kifelé, elsősorban Románia jelenlegi EU-s és NATO-s partnereinek arról, hogy hazánkban – a forradalom óta először – legalább két központ jelent meg, melyeknek mélységesen konfliktusos álláspontjaik vannak a külpolitika alapvető irányvonalairól. Az ügy rendkívül komoly, mert a külpolitika – legalábbis elvben – Romániában, mint ahogy az EU bármely másik országában, mind a külkapcsolatok, mind a biztonsági kapcsolatok dimenzióját lefedi. Következésképpen, szintén elvi szinten, hivatalosságaink bármilyen jelentős cselekedete ezen a területen feltételezhetően egy európai és euro-atlanti elsődlegességekkel összehangolt gesztus, melyeket nagyon pontosan meghatározták azok a szervezetek, melyekhez annyira csatlakozni akartunk. És ebben a közös európai és euro-atlanti döntéshozatali forgalomban – az alkotmány szerint – Iohannis elnökre hárul a feladat, hogy Románia érdekeit képviselje, hogy aztán közös és koherens egységbe foglalja a külpolitika menetét és a biztonsági opciókat hazánk nemzetközi kapcsolataiban.
De íme, a második romániai vezérlőközpont az izraeli epizódon keresztül azt mondja jól érthetően a közös európai diplomáciának, hogy legalábbis a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésének annyira forró témájában
kormányunk alkotmányos konfliktusba keveredik az Elnöki Hivatallal
és hogy amúgy is – végső soron – ki és milyen joggal avatkozik be a szuverén jogunkba. Az ebből következő kérdés – logikusan – az, hogy a jeruzsálemi nagykövetség az egyetlen nézetkülönbséget okozó pont, vagy ki tudja, a játék más területein is láthatunk majd rendkívüli véleményeket és cselekedeteket kifejlődni. És ebből következően arra számíthatunk, hogy Dăncilă asszony és Dragnea úr a jövőben is előállhatnak majd nemzeti érdekünkről szóló állásfoglalásokkal különböző helyzetekben. Például az iráni üggyel kapcsolatosan, ahol az AEÁ és Izrael teljesen más álláspontra helyezkedik, mint az Európai Unió.
A Románia által a partnereinek most küldött, az EU-ban és a NATO-ban példátlan vörös kódokkal kapcsolatos másik alkotóelem az, hogy a miniszterelnök asszony elutasította Románia elnökének meghívását. Ami az ország vezetési körforgásának egy újabb önkéntes megszakítása. Egy normális országban ez a párbeszéd – elvileg – nem egy tereferére összegyűlt magánszemélyek között zajlik, hanem az állam maximális felelősséggel járó pozícióinak betöltői között, amelyből egy ilyenfajta találkozó specifikus szabályai által előírt különleges kötelezettségek is származnak. Mondom, ez egy biztonsági vörös kód. Amikor
a párbeszéd személyes düh, vagy – ami még súlyosabb – a különféle és emberi okokból dühös pártelnök hangulatától függően elutasítható.
Az elszalasztott beszélgetés témája a Román Nemzeti Bankkal meglévő kapcsolat és az inflációs szint elfogadhatatlan mértékű megnövekedése volt. De mi van, ha egy sürgős katonai ügyet kellett volna megvitatni, ha arról kellett volna dönteni, hogy mi legyen Románia álláspontja a Szíriával kapcsolatos genfi tárgyalások újraindításáról, ha azt kellett volna elemezni, hogy milyen lehetséges következményei lehetnek az AEÁ kivonulásának az Iránnal kötött megállapodásból, Dăncilă asszony pedig kijelentette volna, hogy nem megy el? Akkor az elnök eldöntött volna egy bizonyos követendő irányt a játékban, másrészről pedig Dăncilă asszony valami mást mondott volna és még egy szerződést is aláír?
Lehetséges? Láthatóan igen. Meddig? Attól függően, hogy mennyire vesznek bennünket komolyan a partnereink. Ha pedig a Brüsszelből hallott jelzések helyesek, akkor készek nagyon komolyan venni minket. Következésképpen azt mondom, hogy tekintettel a Bukarest által küldött jelzésekre, tényleg itt az ideje nagyon világosan tisztázni, mit jelent Romániában a jogállamiság működése. Ez nagyon komoly és a közeljövőt érintő dolog.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.