Erdélyi nagyjátékfilm forog erdélyieknek Márton Áronról

A Márton Áron-film kolozsvári forgatásán jártunk a Szent Mihály-templomban, és előtte kifaggattuk Tofán Zsoltot, a film producerét is.
Hirdetés

Márton Áron életének és életművének megfilmesítése nem új ötlet: a rendszerváltás óta többen is szorgalmazták a boldog emlékezetű püspök szellemi nagyságához méltó filmes alkotás készítését. Papp László római katolikus tiszteletes forgatókönyve jó kiindulópontként szolgált az alkotók számára.

A marosvásárhelyi Mustármag Énekegyüttes Népemért vállalom címmel bemutatott zeneművel tisztelgett Márton Áron emléke előtt, és látván, hogy milyen hatást gyakorol a püspök egyénisége a hallgatóságra, megszületett a nagyjátékfilm forgatásának gondolata.

„Márton Áron életével hitelesített tanítása ma is korszerű, ma is élni tanít. Mögéje ma is fel lehet sorakozni. Ez a kiindulópontja a róla tervezett nagyjátékfilmnek” – fogalmaztak akkor az ötletgazdák. Megalakult az Áron Film Egyesület, mely többek között jótékonysági koncerteken gyűjtött adományokat a Zord idők csillaga című film elkészítéséhez. 2015-ben pár jelenetet le is forgattak Bogdán Zsolt kolozsvári színművész főszereplésével, de végül elakadt a folyamat.

A Márton Áron-film forgatása a kolozsvári Szent Mihály-templomban

A templom hangulata a forgatás ellenére sem profanizálódott | Fotók: Szabó Tünde

 

A Márton Áron-film forgatása a kolozsvári Szent Mihály-templomban

A technika, a stáb és a színészek is halkan teszik a dolgukat a párával dúsított, történelmi félhomályban

A történet azonban ezzel nem ér véget, a forgatókönyv továbbra is alkotócsapatra várt ahhoz, hogy új lendületet kapjon. Az új csapat sem rendelkezik több anyagi forrással, mint az előző, azonban szakmai kapcsolataik révén sikerült olyan itthoni és külföldi filmeseket is bekapcsolni, akik baráti alapon vagy a szakmai kihívás miatt, különösebb honorárium nélkül is hajlandóak hozzájárulni a film elkészültéhez – tudtuk meg Tofán Zsolttól, a film producerétől.

Tofánnal azután vettük fel a kapcsolatot, hogy egy statisztatoborzó felhívásból kiderült, most hétvégén – pénteken és szombaton – forgatás helyszíne lesz a kolozsvári Szent Mihály-templom. Megtudtuk: több tárgyalást is folytatnak a film anyagi hátterének előteremtése érdekében, nem is kezdtek volna hozzá a forgatáshoz, amíg nem biztos a finanszírozás, de terveiket felülírta, hogy nagyszabású felújítási munkálatok miatt hamarosan hosszú időre bezárják a Szent Mihály-templomot.

A kolozsvári istenháza két kulcsfontosságú jelenet helyszíne a filmben, ezért sürgősen meg kellett teremteni a forgatáshoz szükséges feltételeket. Az első jelenetben Márton Áron 1939. február 12-én történt püspökké szentelése elevenedik meg, míg a második jelenetben 1944. tavasza, amikor püspök papokat szentelt fel a Szent Mihály-templomban, és elmondta híres beszédét a zsidók üldözése ellen.

A Márton Áron-film forgatása a kolozsvári Szent Mihály-templomban

A statiszták élete sem csak játék és mese

A statisztákat arra kérték, hogy korhű, ünneplő, polgári öltözékben és hajviselettel jelenjenek meg, támpontként pedig korabeli fotókat csatoltak. A producertől megtudtuk: sokan jelentkeztek statisztának, ugyanakkor a római katolikus egyház papságának egy része is szerepet vállal a felvételek készítésekor.

A főszerepet Bodolai Balázs,

a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának színésze játssza.

A Márton Áron-film forgatása a kolozsvári Szent Mihály-templomban

És néha megpihen

Hirdetés

A stábról Tofán Zsolt elmondta: a nagyjátékfilm forgatásához elsősorban erdélyi/romániai alkotógárda járul hozzá, a rendezést Vargyas Márta színházi rendező vállalta el. Emlékezetes munkája  Homemade című darab a kolozsvári magyar színházban.

Az operatőr Marius Panduru, aki olyan ismert rendezőkkel dolgozott már együtt, mint Radu Jude, Florin Șerban, Corneliu Porumboiu vagy Tudor Giurgiu.

A Márton Áron-film forgatása a kolozsvári Szent Mihály-templomban

Vargyas Márta és Marius Panduru figyeli a felvételt

 

A Márton Áron-film forgatása a kolozsvári Szent Mihály-templomban

A sminkes soha nem áll le

A stábhoz szakmai és baráti alapon francia hangmérnökök és egy bolgár sminkes is csatlakozott. A vizuális effektekért Felix Lepădatu felel, aki Tofán szerint az egyik legjobb szakember jelenleg Romániában. A filmben sok jelenet utómunkával készül el, hiszen így lehet hitelesen és látványosan feleleveníteni Kolozsvárt a két világháború idején vagy megjeleníti a gyalogos és lovas ünnepélyes felvonulásokat.

Utómunkával költséghatékonyabb is a forgatás. A korabeli járművek, például az egyes jelenetekhez szükséges mezőgazdasági gépek vagy vonatok bérlése óriási összegbe kerülhet. A forgatás júliusban folytatódik Erdély több városában, ahol Márton Áron is megfordult.

A forgatás összköltségeinek fedezéséhez a történelmi egyházak is hozzájárultak,

értelemszerűen elsősorban a katolikus egyházmegyék, ahol gyűjtést is szerveztek erre a célra. A közösségi finanszírozás eszközével is élnek az alkotók, ugyanakkor tárgyalást folytatnak különböző lehetséges finanszírozókkal.

A Márton Áron-film forgatása a kolozsvári Szent Mihály-templomban

A nagy költségvetés előteremtése összefogást, szervezettséget, hitet és áldozatot kíván. Nagyon sokan kapcsolódtak be, ebből fakadóan nagyon sokan várják a filmet, és magasak az elvárások is vele szemben. Ehhez hozzájárul az is, hogy száz éve nem forgott Erdélyben ekkora költségvetésű nagyjátékfilm.

Tofán Zsolt úgy fogalmazott: ez egy  ízig-vérig erdélyi film lesz erdélyieknek. Nem csak azért szeretnék megcsinálni, mert erkölcsi kötelességet éreznek, hanem azért is, mert erre csak egy esély van. Nem valószínű, hogy mások megcsinálják helyettünk ezt a filmet – tette hozzá. Ők mindenesetre a lehetőségekhez mérten mindent megtesznek, hogy ne okozzanak csalódást a közönségnek.

Márton Áron szobra a templom kertjében

Márton Áron szobra a templom kertjében

Hirdetés