Románián kívül csak Macedónia rendelkezik ennyire kedvező kisebbségi politikával. (Spanyolország nem számít, mert fél-föderális rendszerű).
Romániához képest a belgiumi Flandriában élő franciaajkúak nem rendelkeznek saját nyelvükön oktató iskolákkal és nem szabad a saját nyelvüket használniuk a közigazgatásban. A flandriai bíróságokon egyszerűen tilos franciául beszélni. Kötelező bírósági tolmácsot alkalmazni még akkor is, ha mindenki érti a franciát.
Vagy: a litvániai lengyelek nem írathatják be a hivatalos dokumentumokba, például az útlevelükbe a nevüket olyan lengyel betűkkel, mint „ł” sau „ę”, mert ezek nem léteznek a litván ábécében.
Ez olyan, mintha Romániában nevezett Tőkés Lászlónak nem lenne joga az „ő”, „é” és „á” betűk használatára
és kötelezően Tiocheş Laslo-t írnának a személyi igazolványába…
Tehát a kisebbségi jogok tekintetében nem mindig ott van demokrácia, ahol arra számítani lehetne. Ennek megfelelően Románia, Bulgária, Macedónia, Európa szélén fekvő szegény országok szisztematikusan bevonták főbb kisebbségeiket a kormányzásba, ami jelentős mértékben csökkentette a feszültségeket. Ugyanakkor Macedónia az egyetlen állam, ahol a romák (cigányok) és az arománok hivatalos nyelvként használhatják nyelvüket a közigazgatásban és az oktatásban ott, ahol a lakosság több mint 20 százalékát teszik ki.
Ezzel szemben Görögország vagy Belgium el sem ismerik a kisebbségek létezését. Belgium és Görögország nem írta alá az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. És talán meglepő tény, de
az Európai Unió 28 tagországából csak 15 ratifikálta a Chartát.
Egyesek, mint például a balti országok vagy Belgium még csak nem is írták alá, az Európa Tanács pedig nemrég még eljárást is indított Belgiummal szemben, ahol a főbb európai intézmények találhatók, de a flandriai franciaajkú kisebbség jogi és közigazgatási gondokba ütközik a francia nyelv használatát illetően.
Moldova szomszédai ratifikálták a Chartát: Ukrajna és Románia. Franciaország aláírta, de nem ratifikálta. Belgiumon kívül az Európai Unió további hét tagországa tagadta meg a Charta aláírását: Írországról, Portugáliáról, Bulgáriáról, a balti országokról és Görögországról van szó. Görögország külön esetet képez, tekintettel arra, hogy még a nemzeti kisebbségek létezését sem ismeri el.
De a Charta ratifikálása nem jelenti automatikusan azt, hogy a kérdéses ország kész alkalmazni a rendelkezéseit. Nincs kényszerítő eszköz a Charta be nem tartása esetén.