Senki, a budapesti választási folyamatot úgy-ahogy részletekbe menően figyelő egyetlen megfigyelő vagy politikai elemző sem vitatja annak a parlamenti választásnak a demokratikus jellegét, melynek révén a Fidesz, Orbán Viktor pártja múlt vasárnap sorban a harmadik győzelmét aratta. De ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy senki se tudna szemrehányást tenni Orbánnak a fair play hiánya miatt.
Valójában mit tett Orbán azért, hogy ennyire kényelmesen megnyerje az újabb választást?
Először is egyetlen pillanatra sem felejtette el, hogy milyen okok miatt veszítette el a 2002-es választást. Azt követően maximális figyelemmel kísérte a Budapesten a hatalomban 2002 és 2010 között megfordult szociál-liberális kormányok politikáját, kíméletlenül vadászva a hibáikra. Maximálisan kihasználta Gyurcsány Ferenc titkosnak szánt híres beszédének öngyilkos őszinteségét, mely beszéd 2006. szeptember 17-én jutott el a sajtóhoz. Igazi „politikai atombomba”, melyet Orbán képes volt maximálisan kihasználni a megfelelő időben, egyetlen alkalmat sem szalasztva el annak kihangsúlyozására, hogy politikai ellenfele elvesztette legitimitását, amikor maga ismerte el, hogy hazudott. Ami azt jelenti, hogy törvénytelenül van hatalomban. A Fidesz 2010-es győzelmét beletörődéssel, de nem különösebb aggodalommal várták és fogadták a magyar liberális körök. De mindnyájan kénytelenek voltak elismerni, hogy a győzelemnek nemcsak erkölcsi, politikai, gazdasági motivációi vannak – Magyarország 2009-ben a szakadék szélére került –, hanem azon is múlt, ahogy Orbán képes volt kijátszani a nacionalista kártyát.
Orbán Viktor már akkor, 2010-ben felfedezte,
milyen szavazatokat hozó aranybányát jelent Trianon történelmi traumája.
Igaza van Paul Lendvainak, amikor megjegyzi (Orbán Magyarországa, Humanitas Kiadó, Bukarest, 2017), hogy „nem szabad alábecsülni a trianoni békediktátum óta dominánssá vált traumának az óriási jelentőségét. Egyetlen magyar sem marad közömbös, amikor a román Erdély, a mai Szlovákián belüli Felvidék, az ukrajnai Kárpátalja és a szerbiai Vajdaság hagyományos városaiban található műemlékekről és építészeti ékszerekről, a nagy királyok és zseniális költők sírjairól és szülőházairól van szó. Regények és költemények, festmények és családi történetek őrzik egy dicsőséges, de örökre leáldozott kor emlékét”.
Orbán Viktor és a Fidesz 2010-től mostanáig két elemre támaszkodott. A következetességre és a hiperbolához való egyre intenzívebb folyamodásra. Orbán egyetlen pillanatra sem módosított a diskurzusán, az EU figyelmeztetése dacára táplálta kormányzása nacionalista forrását és állandóan felhívta a figyelmet – a példákat és az érveket is túldimenzionálva –
azokra a veszélyekre, melyek a gazdasági szuverenitás elvesztéséből, vagyis abból fakadnak, hogy a gazdasági hatalom már nincs a magyarok kezében.
Folyamatosan azt hajtogatta: megengedhetetlen, hogy a multik és a külföldi tőkéjű bankok szabják meg a törvényt Magyarországon. Elnyerte a devizahitelesek szimpátiáját, amikor forintra váltotta az adósságukat, az utasításos gazdálkodás eszközeihez folyamodott, amikor szisztematikusan és mesterségesen csökkentette a rezsiköltségeket. Fáradhatatlanul azt hajtogatta, hogy jelentős módosításokat kell végrehajtani az ország alkotmányán. Kihangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is az EU tagja marad, melytől továbbra is le kívánja hívni a strukturális alapokat, de nem akar Brüsszel alattvalója lenni, hanem ellenkezőleg, „nekünk Magyarország az első”. Kihangsúlyozta, hogy országa semmiképpen sem hajlandó menekülteket befogadni csak azért, mert Merkel asszony ezt akarja, de azt is, hogy a civil szervezetek és Soros halálos veszélyt jelentenek.
Nem nehéz észrevenni, hogy Liviu Nicolae Dragnea úr a Szociáldemokrata Párt (PSD) rendkívüli kongresszusán elmondott beszédében a budapesti illiberális doktrínának ezekből az alapelemeiből merített ihletet. Éppen ezért várható, hogy Orbán budapesti győzelmének számos hatása lesz arra is, ahogy a PSD és annak elnöke a politikáról vélekedni fog a továbbiakban.
De nemcsak ezen a lehetséges következményen kellene elgondolkodniuk a romániai demokratikus politikai köröknek. Mivel – mint mondtam – Orbánt a következetesség, de a kitartás is jellemzi, máris a következő választásokra gondol. A Fidesz túl jó politikai fenevad ahhoz, hogy ne tudja,
mennyire hasznos lesz mindannak a kihasználása, ami a nagy háború, a birodalom széthullása, Trianon századik évfordulójával jár.
Éppen ezért mostantól kezdve a lehető legbiztosabb, hogy Orbán Viktor még inkább használni fogja a nacionalista kártyát, amelyet az országon belül és külföldön egyaránt bevet majd. Maximálisan ki fogja aknázni, hogy mennyire rosszul készítette elő Bukarest az 1918. december 1-i Nagy Egyesülés Centenáriumát. Van még valami. Úgy tűnik, hogy 195.000 magyar etnikumú román hétfőn (elírás az eredeti szövegben – a szerk.) a Fidesz-re szavazott. Akkor még csodálkozunk azon az örömön, mellyel az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor úr Orbán győzelmét üdvözölte?
Az alcímeket a szerkesztőség adta.