Visszavonul a legsikeresebb magyar síző, a csíkszeredai Miklós Edit

A Magyar Síszövetség elnökeként szeretné folytatni.
Hirdetés

Nem ért egyet a Magyar Síszövetség jelenlegi vezetésének munkájával, ezért felhagy a versenyzéssel és a vasárnapi közgyűlésen elindul az elnöki tisztségéért – jelentette be csütörtökön egy budapesti sajtótájékoztatón Miklós Edit, a csíkszeredai születésű, legsikeresebb magyar alpesi síző. Mint elmondta, bár orvosai szerint januári műtéte sikeres volt, és képes lenne újra versenyezni, a visszavonulás gondolata már korábban felmerült benne, és a 2022-es pekingi téli olimpiáig már semmiképpen nem versenyzett volna.

Visszavonulása hátterében a szövetségen belüli ellentétek állnak, Miklós Edit már februárban bejelentette, hogy Bajai András elnökkel és a jelenlegi vezetőséggel sem sportolóként, sem vezetőként nem kíván együttműködni. A honosításában és magyar színekben történő sikeres versenyeztetésében főszerepet játszó Kaszó Klára és a síszövetség jelenlegi vezetése közti vitában a sportoló egyértelműen a korábbi főtitkár mellé állt.

Miklós Edit 1988. március 31-én született Csíkszeredában, 2010-ig román, 2012 óta magyar színekben versenyzett. A vancouveri olimpia után döntött úgy, hogy országot vált. Magyar színekben lesiklásban hetedik lett a Szocsiban rendezett 2014-es téli olimpián, ugyanebben a számban két Világkupa-futamon (2015-ben a svájci St. Moritzban, 2016-ban pedig a kanadai Lake Louise-ban) is bronzérmet szerzett. Pályafutását végigkísérték a sérülések, az idei pjongcsangi téli ötkarikás játékokon januári térdszalagszakadása miatt nem vehetett részt.

Hirdetés