A világon sehol sem válik egy ország a választást megnyerők uradalmává, egyetlen törvény sem kötelezhet egy népet a hülyeség eltűrésére. Márpedig ebbe az irányba vezet az, ami jelenleg Romániában történik: a közérdekek képviseletére vonatkozó bármilyen norma totális semmibe vétele. Minden ország halad valamilyen irányba, mindegyik építkezik, mindegyik befektetéseket vonz –

csak mi ácsorgunk, mint hülye az állomáson és bámuljuk, miként húz el előttünk egyik vonat a másik után.

Először is a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) parlamenti képviselői gondoskodtak jövedelmük megháromszorozásáról. Ezt követte a tisztségviselők lecserélésének cirkusza, mint például a Buzău, Brăila vagy Vrancea megyei tanfelügyelők esetében, akiket aztán bírósági határozatok helyeztek vissza a tisztségeikbe. Amikor mindenki azt remélte, hogy a bértörvény nyomán több pénzhez jut, arra ébredtek, hogy kevesebb a fizetésük, mint előtte – és nem válság miatt, hanem a gazdasági növekedés kellős közepén. Azok az orvosok, akik komolyan vették az Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter – a szerk.) által bejelentett 3–4000 eurós bért, most azt tapasztalják, hogy kevesebb pénz csörög a zsebükben, mint korábban. A parlamenti képviselők húsvét előtt hozzájuthatnak a 16 000 lejes javadalmazásukhoz, egy nem létező (közkonzultációs és társadalmi párbeszédért felelős) minisztérium még mindig „kapja” a bérpénzt, a tanárok és a tisztviselők viszont hiába járulnak a pénztárhoz. Ehhez még számítsuk hozzá a korruptaknak szánt ajándéktörvényeket: otthon letöltött börtönévek, hároméves elévülés az összeférhetetlenség esetében és az összes többi.

Eljutottunk arra a pontra, amikor az igazságszolgáltatásnak – amennyi még maradt belőle – reagálnia kell.

Ha a Dragnea körüli banda holnap úgy dönt, kilépteti az országot az Európai Unióból és hozzácsapja az Oroszország–Fehéroroszország Szövetséghez,

ezt is muszáj lesz elfogadnunk?

Végül is egy ország egy élő szervezet – és ez a szervezet, gyorsabban vagy lassabban, a civilizáció felé halad. Döcögősen, vagy nem döcögősen, de arra. Mit teszünk, milyen megoldást tudunk mondani, ha az országot – még ha a szavazás demokráciája révén is – egyszerűen a feje tetejére állítják? Mit teszünk, ha gyermekünk azt kérdezi, miért nem képes románul helyesen beszélni ennek az országnak a miniszterelnöke, miért küszködik ugyanezzel a gonddal az oktatási miniszter is, miért bukott diákok állnak a parlamenti kamarák élén? Miért veszített ez az ország több embert békeidőben, mint a legkegyetlenebb háborúkban?

Továbbá miként védjük meg a többi szociáldemokrata tisztességes törekvését – hiszen

végső soron nem mindegyik szocialista elítélt bűnöző és nem mind szipolyozott ki szigeteket, állami cégeket és egyebeket.

Nem mindegyik szocialista hagyta el a feleségét és nem mindegyik retteg a fogorvostól.

Románia közel áll ahhoz, hogy az egész átmenetet elpuskázza – oly sok szenvedés után most visszatérünk abba a pontba, amikor attól rettegünk, hogy infláció van, elszabadulnak a kamatok, a civilizált világ meg ferdén néz ránk. Ahelyett, hogy elérnénk azok jólétét, akik elvégezték a házi feladatukat és most úgy-ahogy jól élnek, mi tűzbe vetjük az irkáinkat. Persze, hogy a bukott diákok, az utolsó padban ülő románok most tapsolnak. Persze, hogy látványos dolog felgyújtani az osztálynaplót, de erre hosszú távon ráfizetünk.

Menj be a polgármesteri hivatalba és add be a papírokat a szociális segélyért – a törvény arra kötelezi a polgármestert, hogy kesztyűs kézzel bánjon veled. Ugyanakkor próbálj csak még céget alapítani: ellenőrzések és bírságok tömkelegét kapod majd a nyakadba. Osztogass alamizsnát a falu közepén és tízesével rohannak majd le olyanok, akik azt mondják, hogy éhesek és szédülnek a munkától. Hirdesd ki, hogy segítség kellene a kerítés megjavításához és sohasem leszel magányosabb. Erről van szó, itt veri szét a lényeget ez a PSD-s banda: a nem-dolgozást, a nem-tanulást, a nem-teljesítést, az önkényeskedést támogatja.

Jelenleg az ország összes érzékelője megbolondult, a sztambuli langyos mocsárban ücsörgünk.

Ez egy nevetséges diktatúra, az analfabétáké és a gondosan berakott frizurájú ostoba nőké – és ha nem sikerül időben véget vetni mindennek, egy újabb vonat hagyja el nélkülünk az állomást. Jó-jó, egyesek nélkül.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.