Úgy hiszem, a rabbinak is igaza volt, amikor azt mondta, hogy „neked is igazad van, meg neked is!” Azaz Iohannisnak is igaza van, amikor azt mondja, hogy: „Hamisan megpróbálják elhitetni, hogy az ügyészek a társadalom ellenségei”, de Adriana Săftoiunak is igaza van, amikor azt mondja, hogy: „Most őszintén… Ludovic Orban felmentése után némileg túlzásnak tartom nagy hangon azt követelni a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) által megvádolt politikustól, hogy mondjon le, távozzon bármilyen tisztségéből.”

„Hamisan megpróbálják elhitetni, hogy az ügyészek a társadalom ellenségei.

(…) Románia alkotmánya sehol sem említi a törvénysértők jogát a nyugalomhoz”, mondta Klaus Iohannis elnök a Közügyi Minisztérium mérlegét bemutató ülésén. Majd folytatta: „Most, sajnos, nem tartalmi kérdésekről folyik a szó, hanem megpróbálják megfélemlíteni azokat, akik alkalmazzák a törvényt. Annál inkább fontos most, hogy a magisztrátusok egyetlen pillanatig se feledkezzenek meg arról a létfontosságú szerepről, amellyel a román társadalomban erkölcsi fogódzóként rendelkeznek. Ha vannak hibák, akkor azokat gyorsan ki kell javítani, ha vannak tévedések, a vétkeseket felelősségre kell vonni. Egy magas etikai és szakmai standard biztosítása és az eseti, bármilyen területen elkerülhetetlen gondok hatékony megoldása képezi a leghatékonyabb védekezést.”

Az elnök nyilatkozata – nyilvánvalóan – helyes, egyetlen kiegészítéssel:

az általánosítás káros dolog, akárhogy közelítenénk meg a kérdést – akár pozitív, akár negatív értelemben.

Igaz, hogy a társadalomban jelenleg túl sok szó esik az ügyész igazságszolgáltatási folyamaton belüli szerepéről. Ugyanennyire igaz az is, hogy az ügyészségek egyes képviselőinek súlyos kihágásait – vehemens diskurzussal – megpróbálják az egész „szakmára” extrapolálni.

De létezik a jogállamiság elveinek – legalábbis veszélyes – magyarázkodó eltorzítása is, ami a tömbben vádolók malmára hajtja a vizet, mely szerint: „A társadalomnak a mélyen beléivódott rossztól való megszabadításához talán, néha érdemes megértéssel kezelni, hogy az ügyészségek képviselői megsértik/megerőszakolják a törvényt.”

Ezt pedig rendkívül súlyosnak tartom. Egy jogállamban, akármilyen a helyzet, nem lehet érvényes a „cél szentesíti az eszközt” és

nem lehet nemes egy ügy védelmezése, ha azt törvényességet áthágó lépésekkel érik el.

Következésképpen azt akarom ezzel mondani, hogy Romániában nem minden ügyész ellensége a társadalomnak, mint ahogy azt sem mondhatjuk, hogy mind Isten könnycseppjei, és ha olyan esetek bukkannak fel, mint a ploieşti-i DNA-nál – és korábban már elmondtam, nem hiszem, hogy az ottani helyzet egyedülálló lenne az országban –, akkor nem árt, ha azokat – az elnök szavaival élve – „gyorsan kijavítják, a felelősöket pedig felelősségre vonják”.

Ugyanilyen helyesnek tartanám, ha Klaus Iohannis is figyelembe venné a liberális képviselő, Adriana Săftoiu szavainak vitathatatlan igazságát, amikor visszavonhatatlanul „büntetőügyesekről” beszél: „Most őszintén… Ludovic Orban felmentése után némileg túlzásnak tartom nagy hangon azt követelni a DNA által megvádolt politikustól, hogy mondjon le, távozzon bármilyen tisztségéből. Hiszen íme, lemond, vár két évig (szerencsés esetben), ami alatt nagy az esélye annak, hogy

személyes kapcsolatai, karrierje elindul lefele a lejtőn. És aztán felmentik”,

írta a Facebookon Săftoiu. „(…) Következésképpen a jogerős ítéletig mindenkinek joga van az ártatlanság vélelméhez és ahhoz, hogy békén hagyják. (…) Sajnálom mindazokat, akik nehezen fogadják el, hogy a DNA nem minden vádja igazolódik be.”

Azt hiszem, hogy egy kiegyensúlyozott és a demokráciával jó viszonyt ápoló társadalomban van helye az árnyalatoknak, a „bizonytalanságnak”, a kételynek, egészen a bíróságok jogerős ítéletéig.

Végső soron a valóság törvénynek megfelelő tükrözéséről van szó.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.