A román exodus és a szír hasonlat

A romániai emigráció nem elhanyagolható. De nem is oly mértékű, hogy kiürüljön tőle az ország.
Hirdetés

A tömegtájékoztatási és közösségi médiában az utóbbi hónapokban újra riadót fújtak a Romániából való kivándorlás nagy mértéke miatt. A sajtó egy fantomszerű ENSZ-jelentést lobogtatott, mely állítólag világszinten a második helyre sorolta Romániát a kivándorlási rangsorban, Szíria mögött. Ez a hír két sebből vérzett. Először is annak erőltetésével, hogy folyamatosan Szíriával együtt említették, ahol még mindig szörnyű polgárháború dúl, lehetővé tette olyan apokaliptikus üzenetek terjedését, mint például az, hogy

„a románok úgy menekülnek békeidőben, mintha háború lenne”.

Másodsorban vagy tudatlanságból, vagy rosszindulatból nem tisztázták a rangsorolási kritériumot. Miben második Románia Szíria mögött? A diaszpóra méretében? Az emigráció teljes lakossághoz viszonyított arányában? Az emigráció növekedési rátájában?

Az „ENSZ-jelentés”, „ENSZ-adatok”, „ENSZ-statisztikák” (bárminek elnevezték, csak ne kelljen az eredeti forrást idézni) által elmesélt történet nem újdonság. Már egy kicsivel több, mint két éves, és legalább két médiahullámban felhasználták: a 2016 őszi hírekben és a 2018 elejei hírekben.

A forrás, vagyis az ENSZ-en belüli lakossági részleg nemzetközi migrációra vonatkozó 2015. évi jelentésének rövidített változata a következőt tartalmazza: „Egyes országok diaszpórájuk gyors növekedését könyvelték el 2000 és 2015 között. A legnagyobb éves növekedést felmutató országok és térségek között van a Szíriai Arab Köztársaság (évente 13,1%), Románia (évente 7,3%), Lengyelország (évente 5,1%) és India (évente 4,5%)”.

Mit jelent ez? Azt, hogy

a román diaszpóra egyik évről a másikra átlagosan 7,3 százalékkal nőtt 15 éven keresztül,

2015-re elérve a becsült 3,4 millió fős értéket (illetve 3,6 millió főt 2017-ben). Ezek az arányok valóban a román diaszpóra nagy növekedési sebességét mutatják, de két kiegészítő információ némileg árnyalná a kitartóan magas növekedési ütem által sugallt komor képet.

Először is, a 2000–2015 időszak magába foglalja az Európai Unió összes „kapunyitásait” a kelet-európaiak felé, a csatlakozás előtt nyújtott tartózkodási és munkavállalási könnyítésektől (2000–2006), a személyeknek vagy a munkaerőnek az Európai Unió tagpolgári minőségében való szabad mozgási jogáig (2007-től és 2014-től a befogadó-országtól és a gazdasági ágazatoktól függően).

Másodsorban, viszonylag alacsony a növekedés számítási alapja. A román emigráció 2000-ben nagyjából egymillió személyt jelentett. Következésképpen a következő éves néhány százezer fős emigrálási hullámok jelentős, 5 és 10 százalék közötti növekedést mutattak,

mert egy abszolút értékben és nemzetközi szinten is kicsi diaszpórához viszonyultak.

Tehát Románia csak ezzel a viszonylagos és erősen konjunkturális növekedéssel tűnt ki a többiek közül. Ráadásul Románia jelentősen le van maradva Szíria mögött, mind a diaszpóra átlagos éves növekedési üteme, mind a diaszpóra abszolút mérete terén (6,9 millió Szíria esetében 2015-ben, szemben Románia 3,4 milliójával). A XXI. század első évtizedében lezajlott román emigráció különleges jellege abból is látható, hogy ebben az időszakban Románia két irányban is az élvonalban volt a legnagyobb éves növekedési rátát tekintve a kétoldalú migrációk terén: Románia–Olaszország, az 5. hely a világon (az 1. Európában) és Románia–Spanyolország, a 8. hely a világon (a 3. Európában). A most zajló évtizedben (2010–2019) kikerültünk az élvonalból.

Normális körülmények között a román diaszpóra növekedésével csökkenni fog az éves növekedési ütem

Hirdetés

(hiszen nő a számítási alap), ami nem feltétlenül egyenlő azon személyek számának csökkenésével, akik bekerülnek az új emigrálási hullámokba. Az emigráció átlagos éves növekedési üteme csökkenésének másik tényezője az, hogy egy bizonyos pillanatban – de meglehet, hogy már itt tartunk – az idényjellegű ismételt távozások meghaladják az első távozások számát, annak a hamis jóslatnak a dacára, hogy „kiürül az ország”. A Szíriához való hasonlításhoz visszatérve hozzá kell még tenni, hogy a román emigrálás már elég régóta zajlik ahhoz, hogy endogén módon nőjön, ami azt jelenti, hogy a román diaszpóra növekedési arányának egy része a születéseknek és a családegyesítéseknek tulajdonítható, a társadalmi-gazdasági okok mellett.

A román emigráció világszinten nem annyira jelentős, mint amennyire a román társadalom értékeli.

Az éves növekedési ráta esetében tapasztalt Szíria mögötti konjunkturális második helyen túlmenően a román emigránsok száma Romániát 2017-ben világszinten a 17., európai szinten pedig a 6. helyre sorolta be (Oroszország, Ukrajna, Nagy-Britannia, Lengyelország és Németország mögött).

Szerintem annak kellene elsőbbséget biztosítani, hogy mit jelent a román diaszpóra növekedése Románia és a határon túli románok sorsa számára. A román exodus nem kizárólag az utóbbi 30 év (ha nem éppen 50 év) társadalmi-gazdasági helyzete alakulásának és politikáinak a következménye. Hanem maga is okává válik Románia társadalmi-gazdasági destrukturálódásának és – igaz felületesen, specifikus megoldások nélkül – a nemzetbiztonságot veszélyeztető kockázatnak minősítették. Mivel nem egészíti ki jelentős bevándorlás (ennek mértékben 2017-ben, az ENSZ becslések szerint, 371.000 személy volt), a román emigrálásnak elsősorban

a maga mögött hagyott demográfiai űr révén van óriási hatása a származási ország helyzetének alakulására nézve.

A külföldön tartózkodó és dolgozó lakosság aránya a Romániában élő rezidens lakosság kb. 17 százaléka, és ez egy gazdasági szempontból nagyon jelentős demográfiai szegmens, mert zömmel aktív és képzett (vagy iskolázottság, vagy munkahelyen szerzett szakképzettség révén) személyekből áll. A román diaszpórának elképzelhetetlenül nagy gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai potenciálja van Románia fejlődését illetően.

Az egyelőre egy bizalmatlansággal és félelemmel feltett kérdés, hogy a bukaresti politikai elitek milyen mértékben ismerik majd fel ezt a potenciált és bátorítják majd a több millió román állampolgár részvételét a származási országuk pozitív átalakulási folyamataiban. Bizalmatlanság a politikai elitek azon képessége iránt, hogy messzebbre lássanak a saját érdekeiknél és félelem attól, hogy a román diaszpóra egyre inkább eltávolodik majd Romániától egy tehetetlenség, visszaélések és imposztorság által uralt ország képével és többé nem lehet majd megnyerni az „otthoni” haladás ügyének.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés