Jobban éltek, mint az ókirályságbeliek (regátiak), szigorúan – nehezen számszerűsíthető – anyagi szempontból nézve, de határozottan jobban…

A románok rendkívül jól megszervezték magukat, számos népi bankjuk, mezőgazdasági hitelszövetkezetük volt, melyek hiteleket adtak a helyi román polgárságnak és parasztságnak.

Egy sokak számára paradoxonnak számító, de a korabeli statisztikákból és dokumentumokból kiderülő tény:

a románok gazdasági-társadalmi szempontból „egyenlőbbek” voltak az erdélyi magyaroknál,

több közép- és gazdag parasztjuk volt, különösen a dualista korszak vége felé, és nagyszámú és virágzó polgárságot hoztak létre maguknak az erdélyi, bánsági, partiumi városok többségében.

A magyarok arisztokráciával, városi polgársággal rendelkeztek és ők adták az állami tisztviselők abszolút többségét, de nagyon sok szegény is volt.

A gazdaság összességében gyorsan nőtt, méghozzá a magyar királyság területén gyorsabban, mint az osztrák császári területen, éppen a meglévő lemaradások felszámolása érdekében.

Olybá tűnt, hogy az emberek többségét nem a nacionalista, etnikai gondok foglalkoztatták igazán, hanem a túl nagy bürokrácia és a jogi centralizmus.

Egy másik aspektust is kihangsúlyoznék, amiről sok román nem tud.

A magyar nyelv 1879-ig nem volt kötelező a románok, szászok számára,

voltaképpen egyetlen másik etnikai közösség számára sem, holott az állam hivatalos nyelve volt. A hivatalos nyelvet a románok legfeljebb 20, a szászok nagyjából 40 százaléka beszélte. Persze, ha az analfabétákat nem számítjuk, akik nagyjából 65 százalékot tettek ki, akkor az arányok jelentősen megnőnek. De ha feljebb akartak jutni a korabeli társadalomban, akkor kötelezően tudniuk kellett magyarul vagy németül, ami teljesen normális.

A falusi – közép-, vagy felsőfokú – román iskolák többsége egyházi, görög-katolikus vagy ortodox volt. Nem államiak voltak, hanem felekezetiek, mint a szászoknál. Erdélyben nagyjából minden 1000 román lakosra jutott egy román tannyelvű (általában felekezeti) iskola, míg az Ókirályságban nagyjából 1400 lakosra jutott egy iskola.

Az oktatás – nyilvánvalóan – román nyelven folyt. 1879 után az történt, hogy ezekben az iskolákban is kötelezővé tették a magyar nyelv oktatását (NEM a magyar tannyelvet).

A magyar nyelv oktatását nagyon nehéz volt kikényszeríteni,

mert a román tanítók és papok többsége nem ismerte az állam nyelvét. Sőt, a tanítóképzőkben nem is kötelezték őket a magyar nyelv megtanulására és ezt a nyelvet a hét román teológiai intézet egyikében sem tanították…

Politikai szempontból a helyzet bonyolultabb volt… Mivel a magyarok korlátozni akarták a kisebbségek bejutását a budapesti parlamentbe, Erdély esetében a cenzusos választás keretében növelték a cenzus mértékét…

Minthogy a gazdag rétegben a magyarok nagyobb arányt képviseltek, több képviselőt küldhettek a parlamentbe.

De főleg 1890 után nőni kezdett a módos románok száma, így a szavazni képes románoké is.

Voltak magyar pártokra szavazó románok és román pártokra szavazó magyarok is, ez tény. A szászoknak mindig sok parlamenti képviselőjük volt, mert ők képezték a leggazdagabb közösséget Erdélyben.

A (fontosabb) tisztségekhez való hozzáférést a magyar nemzetnek tett hűségnyilatkozattól tették függővé. Egy híres példát is megemlítek, Temesvár 1900-as évekbeli (német) polgármesterét, Josef Gemmlét (Geml Józsefről van szó – a szerk.), aki magáról azt mondta, hogy „német nemzetiségű magyar hazafi vagyok”.

És amikor arról kérdezték, hogy miért nincsenek német nyelvű iskolák a Bánságban, ezt válaszolta: „Nos, senki sem kéri, hiszen a szülők megértették a magyar nyelv ismeretének jelentőségét.”

Tanulság:

Tekintettel arra, hogy honnan indultak a jobbágyság 1849-es eltörlésekor, a magyar közigazgatás részéről érkezett – a románok értelmiségi rétege által könnyen kivédhető – minden tényleges zaklatás dacára az erdélyi, bánsági, partiumi románok számára a szóban forgó időszak volt a modern történelem legjobb korszaka.

Sikerült létrehozniuk maguknak egy gazdag, kiterjedt földterületekkel rendelkező gazdákból álló osztályt, egy szászokkal és magyarokkal egyenlő, a román írásbeliséget illetően a regátiaknál jobban álló városi polgárságot és egy kiváló minőségű elitet.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.