// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Kövesi menesztését kezdeményezi az igazságügyi miniszter

// HIRDETÉS

Botrányos hangulatban telt sajtóértekezletén Tudorel Toader a főügyész kirúgása mellett érvelt.

A DNA tevékenysége az elmúlt egy évben egyre élénkebb vitákat eredményezett, és ez erősen megosztja  a közvéleményt, mondta Tudorel Toader igazságügyi miniszter, aki szerint ez a vita az országra összpontosította a különféle európai és a nemzetközi szervezetek figyelmét, és olyan ellenőrzési mechanizmusokat indított el, amilyeneket még nem alkalmaztak Romániával szemben, ugyanakkor veszélybe sodorta a jogállamot.

Kifejtette: Kövesi alkotmánysértő, törvénytelen, önkényes, Romániát külföldön lejárató módon vezeti a vádhatóságot, leváltására pedig a jogállamiság helyreállítása és a korrupcióellenes harc miatt van szükség.

Toader úgy vélekedett, Kövesi tettei veszélybe sodorhatják DNA-t, amelyet túlzottan autoriter módon irányít, önkényesen viselkedik, dacol a parlament tekintélyével, valamint a kormány szerepével és hatáskörével, illetve kétségbe vonja az alkotmánybíróság döntéseit és tekintélyét.

Toader húsz pontos „bűnlajstromot” olvasott Kövesi fejére, egyebek mellett azokra az alkotmánybírósági határozatokra hivatkozott, amelyek szerint a DNA az utóbbi év alatt háromszor is alkotmányos konfliktusba keveredett más állami hatóságokkal. 

A DNA főügyészének tisztségből való felfüggesztésére vonatkozó javaslatot a tárcavezető elküldi a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének, illetve Románia elnökének. A főügyész kinevezéséről és menesztéséről az államfő dönthet, Toader csupán javaslatot tehet ez ügyben. 

Augustin Lazăr legfőbb ügyész ezúttal is védelmébe vette Kövesit, szerinte nincs ok a felmentésére.

Mit mond az államfő?

Klaus Iohannis Toader sajtótájékoztatója után azt nyilatkozta: alaposan áttanulmányozza a minisztériumnak a DNA tevékenységéről szóló jelentését, mely nyilvánvalóan eltér az elnöki hivatal értékelésétől. A zárójelentés nem világos, ezért mélyreható vizsgálatra van szükség, amelyet az Államelnöki Hivatal szakosztályai fognak elvégezni – reagált az államfő. Iohannis ismételten elmondta: elégedett a Kövesi által végzett munkával, és ez az álláspontja nem változik a jövőben.

Mit mond az ellenzék?

Nem időszerű az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi tisztségből való menesztése, Tudorel Toader érvei pedig nem állnak meg a lábukon – reagált Ionel Dancă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elítéli a korrupcióellenes főügyész elmozdítására vonatkozó döntést, és Tudorel Toader igazságügyi miniszter azonnali lemondását követeli. Szerintük Toader csak engedelmeskedik politikai felettesei utasításainak, jelzi a romániai bíráknak és ügyészeknek, hogy ezentúl mindenkit, aki megpróbál nyomozást indítani Liviu Dragnea büntetőügyes bandája ellen, politikailag és a médiában is meghurcolnak. 

Mit mond az RMDSZ?

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is elmondta a véleményét Toader jelentéséről. Úgy vélekedett: a miniszter korrekt munkát végzett, szükség volt már egy átfogó elemzésre a DNA tevékenységéről, ugyanakkor szerinte kevés az esélye annak, hogy Klaus Iohannis menessze a főügyészt. 

Kelemen elismerően nyilatkozott a részletes elemzésről mondván: Toader fontos munkát végzett el azzal, hogy elsőként összeszedte egy csokorba a DNA kapcsán felmerült problémákat. Ezek után az egyetlen lehetséges következtetés a főügyész menesztésének indítványozása.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség menedzseri tevékenységéről szóló jelentést az igazságyügyi miniszter egy botrányosan hosszú, börleszkfilmekbe illő jelenetekkel tarkított sajtóértekezleten ismertette. A 36 oldalas dokumentum annyira szupertitkos, hogy a tárcavezető nem engedte meg a sajtósoknak, hogy felvételt készítsenek a nyomtatott változatról mondván, hogy elérhető lesz a minisztérium honlapján. Persze, az időközben elérhetetlenné vált.

Toader bejelentésére több nagyvárosban – többek között Bukarestben, Kolozsváron, Iașiban – az utcára vonultak a tüntetők

<

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.