Elájult egy ember a bányászjárás perén

Elkezdődött az első és legvéresebb bányászjárás katonai pere, de a felek nem fértek be a tárgyalóterembe.
Hirdetés
Botrány tört ki az 1990-es bányászjárás vádlottjai perének keddi tárgyalásán. A tárgyaláson megjelenő több száz személy nem fért be a bukaresti katonai táblabíróság tárgyalótermébe, egy férfi elájult.
 
Az 1990. júniusi bányászjárás ügyében több mint 1400 személynek kell megjelennie a bíróságon magánfélként. A keddi tárgyaláson több százan jelentkeztek közülük, de a terem túl szűkös volt számukra, ezért sokuknak azon kívül, a hidegben kellett várakozniuk, amíg sorra kerülnek. 
 
Egyikük, egy 46 éves férfi rosszul bírta a várakozást, és elájult. Pár percig tartott, míg magához tért, majd a mentők kórházba szállították. A férfi – ismerősei állítása szerint – epilepsziás, több műtéten esett át. 
 

Legyilkosozták a SRI volt igazgatóját

A vádlottak közül csak a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója, Virgil Măgureanu jelent meg, őt a jelenlévők ellenségesen fogadták. „Gyilkos, börtönben a helyed azért, amit tettél!” – kiabálták neki az egybegyűltek. 
 
 
A tárgyaláson megjelent az 1989. december 21 Egyesület elnöke, Teodor Mărieş, aki nehezményezte, hogy a magánfélként beidézett személyeknek nincs elegendő hely a teremben. „Talán még nem felejtette el a bíró asszony, amit ígért: hogy ez a per másfél év alatt lezárul, mert kétnaponta fognak egy-egy tárgyalást tartani” – mondta Teodor Mărieş.
 

Hatósági fellépés

Mărieş azt is nehezményezte, hogy bár a tárgyalás nyilvános, de katonai rendőrök, csendőrök fogadták őket, akik elvették a személyi igazolványukat.
 
A helyszínre csendőröket küldtek, akik ideiglenes kordonokkal próbálják fenntartani a rendet a bíróság épülete előtt – írja az Agerpres.
 
A Legfelsőbb Bíróság kedden kezdte tárgyalni az 1990. június 13-15-ei bányászjárás ügyét, amelyben 14 személyt vádolnak emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel, többek között Ion Iliescu volt államfőt, Petre Roman volt miniszterelnököt és Virgil Măgureanu volt SRI-igazgatót.. 
 
Ez az első tárgyalás nem nyilvános, jegyzik meg a hírügynökségek, ezen a per szabályairól és a kivételekről döntenek.

 

Hirdetés