Úgy tűnik, a kelet-európai etnonacionalizmus több „életszakaszon” ment át bő 150 éves zaklatott karrierje során: a XIX. századi „vén” abszolutista, birodalmi-autokratikus rezsimek elnyomásával szembeni ifjonti (de nagyon is jogos) követelésektől az „érett”, etatista, intézményesült, a XX. századra szintén abszolutistává és birodalmi-autokratikussá vált nacionalizmus győzedelmeskedésén keresztül az 1989 utáni posztmodern, mániákus-depressziós válságon át a jelenlegi aggkori szenilitásig, amit egy (újra)infantilizálódás egészít ki, amely az irányvesztett elitek válasza „az európai integráció (és dezintegráció) új kontextusára”. Ennek megfelelően
a nacionalista-izolacionista Románia 1989 után is ki volt téve az új nemzetközi, posztnemzeti normák és játékszabályok óriási hullámának.
Következésképpen Románia tucatnyi szerződést, megállapodást, chartát és hasonlókat írt alá, többek között a nemzeti kisebbségek védelméről – melyeket viszont szelektíven, következetlenül és inkább csak fogcsikorgatva ültetett át a gyakorlatba –, ezzel párhuzamosan megerősítette nacionalista erődjét, ahol népe jelentős részét fogva tartja. Lásd például Cluj/Kolozsvár/Klausenburg hosszú „funarióta” és (posztfunarióta) korszakát, mely éppen abban a 90-es évekbeli korszakban kezdődött, amikor Románia a Nyugat felé „nyitott”, csatlakozva – nagy nehezen – az Európa Tanácshoz, melynek alkalmából nem többet és nem kevesebbet, mint
területi autonómiát és különleges jogállást, valamint egy sor nemzetközi szinten kodifikált további jogot helyezett kilátásba
a nemzeti kisebbségek számára (ld. az ET 1201/1993. sz. Ajánlásának 5., 7., 11., 12. cikkelyeit).
Véletlenül vagy sem, Kolozsvár polgármestere, a nemzeti-kommunista múltú Gheorghe Funar pont akkor erőltetett a városra – a törvénnyel és a címertani elvekkel ellentétes, de láthatóan a választói akaratnak megfelelő módon – egy új városi címert, melyben csak román, illetve dáko-román etnicista jelképek találhatók. Mindezt egy szászok által alapított, majd az 1947-es román betelepítésekig magyar többségűvé vált városban. Az ügyben járatosak tudják, hogy a kérdéses címert egy… középiskolai diák készítette. Ezzel el is érkezem a bejegyzés témájához: az 1989 után az állami intézmények kulcspozícióiba tömörült nacionalisták – vagy magukat nacionalistáknak nevező imposztorok – kétségbeesésükben vagy alkotmányos/törvényes fedezet hiányában nemcsak mondanak ostoba dolgokat, de tesznek is. Például szorgosan és pátosszal telten mindenféle heraldikai jelképeket és feliratokat, címereket és emblémákat készítenek – látszólag az úttörőházi rajzkörben megtanult szabályok szerint –, melyeket aztán
bevezetnek a közéletbe és a köztudatba, hozzájárulva ezáltal a román kollektív tudat rombolásához.
Az alábbiakban bemutatok néhány – többé-kevésbé ismert – példát, melyek – szerintem – finoman, de kétségek nélkül bizonyítják szerzőik (és megrendelőik vagy a velük „azonosulók”) éretlenségét. Ennek megállapításához még csak nem is kell címertani szakértőnek lenni… És igen, azt hiszem, ezekben a rajzokban megnyilvánuló címertani infantilizmus a romániai nemzeti-kommunista ihletésű nacionalizmus elaggásának és intellektuális romlásának jele.
U. i.: A (Romániában/Erdélyben vállaltan a más etnikumok és őshonos csoportok léte ellen irányuló) nacionalizmus NEM összetévesztendő a hazafisággal (az ország/szülőhely konstruktív jellegű szeretetével)!
1995–1999. Kolozsvár (illegálisan használt) címere.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kevésbé „fájdalmas” kivitelezésű, de hamis… és tartalmában infantilis jelképe. Egy XVI. századi múltat magának követelő egyetem nem lehet „napocensis”, legfeljebb „clusiensis”, az „1581”-es évszám „Romániá”-val társítása pedig szintén nyilvánvaló történelemhamisítás.
2017. No comment – ld. a Facebook-bejegyzéseket… (A Kutatási és Fejlesztési Minisztérium jelképéről van szó – a szerk.)
2018. „Hála”, vagy „ZÉRÓ Hála” a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnál? A (poszt)ceauşiszta időszakban kívülről megtanult és magukévá tett magyarellenes reflexekből kiindulva az etnogyarmatosító ihletettségű helyi közigazgatás egy hazafias üzenetnek pont az ellenkezőjét közvetíti a közvélemény felé.
2018. Mit jelképez a fenti embléma? a) egy asztalosműhelyt; b) egy temetkezési vállalkozást; 3) a Román Nemzet(ség) Pártja.
1980-as évek? A iaşi-i Római Katolikus Püspökség címere, nyilvánvaló román, illetve „románosított” utalásokkal (miközben a hívők többsége a XIX. századdal kezdődően egy – többek között a római katolikus egyház segítségével végrehajtott – szisztematikus elrománosítási folyamatnak alávetett Bacău–Vrancea megyei magyarajkú csángók utódai).
2015: A PRU – Egységes Románia Párt jelképei több színkombinációval, melyeken egy romániai, moldovai, ukrajnai (és bulgáriai) területekből álló „Románia” és egy olyan történelmi alak (III. – Karóbahúzó – Vlad/Vlad Ţepeş, Havasalföld fejedelme) látható, akit SOHA sem társítottak e területek „egységének” eszméjével.