Tamás Sándor szavai alapján leplezték le a „kufárkodást”.
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint az RMDSZ annak érdekében „kufárkodik”, hogy az erdélyi magyarok a kormányra szavazzanak.
Niedermüller Péter szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Tamás Sándornak, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökének a Kossuth Rádióban elhangzott szavaira hivatkozott. „Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi is hozzá fogunk járulni, ahogy tettük a négy évvel ezelőtti anyaországi választáson is, amikor Erdélyből 65 ezer szavazattal járultunk hozzá a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzéséhez” – idézte az erdélyi politikust.
Az EP-képviselő úgy fogalmazott, eddig is tudták, hogy az RMDSZ „szervezi a szavazatvásárlást”, de most már bizonyítékuk is van erre.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy Tamás Sándor bejelentette, a következő másfél hónapban kampánykaravánt indítanak 106 erdélyi településre, hogy buzdítsák az ott lakókat a választáson való részvételre.
Niedermüller Péter eközben úgy látta, hogy a kormány nem foglalkozik a határon túli magyarokkal, őket csak „szavazóautomatáknak” tartja. Egy nyílt, demokratikus választási rendszerben ugyanis a jelenlegi kabinet nem tudna választást nyerni – tette hozzá.
A DK továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy ne szavazhassanak azok, akik a voksolásnak semmilyen következményét nem viselik – szögezte le. Hozzátette, hogy eközben viszont támogatják a határon túli magyarok kulturális jogait.
Korábban Ara-Kovács Attila, a DK külpolitikusa politikai prostituáltnak nevezte az erdélyi magyarokat.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.