Politikai prostituáltnak nevezte a határon túli magyarokat egy erdélyi származású magyar politikus

Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció külpolitikusa szerint igazságtalan, hogy a határon túliak szavazhatnak Magyarországon.
Hirdetés

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szavazatvásárlásra használja azt a mintegy 30 milliárd forintnyi közpénzt, amit a kormány az év végén osztott szét határon túli szervezetek között.

Ara-Kovács Attila, a párt erdélyi származású külügyi kabinetvezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormánypárt megpróbálja becsatornázni a saját politikai világába a határon túli magyar pártokat, akik pedig erre nem hajlandóak, azokat árulónak kiáltják ki.

A Fidesz a határon túli magyarokból „egyfajta politikai prostituáltat” csinált azzal, hogy ezekkel a pénzekkel „megvásárolja” és bevonja őket a magyarországi politikai játszmákba – jelentette ki Ara-Kovács.

Ugyanakkor azt mondta, igazságtalannak tartják, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak Magyarországon, de az állampolgársághoz való jog szerzett jog, ezért azt nem akarják visszavonni, de a szavazati jogot megszüntetnék.

A DK-politikus kijelentésére reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója felháborítónak nevezte a Gyurcsány Ferenc vezette párt nyilatkozatát.

DK-Reagálás a Fidesz-regálásra
Az ellenzéki párt a reagálásra való reagálásában „hazugságnak” nevezte, hogy a Fidesz szerint a DK „politikai prostituáltaknak” nevezte a külhoni magyarokat.
„Ezzel szemben az igazság az, hogy az egyébként Erdélyben született és ott felnőtt Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja sajtótájékoztatóján éppen azt állította, hogy a Fidesz akarja a határon túlra küldött milliárdok sokaságával és a szavazati jog megadásával erkölcsi romlásba taszítani a határon túl élő magyarokat. Nem a DK mondja ezt róluk, hanem a Fidesz csinálja ezt velük” – írják.
Hirdetés

 

Hirdetés