De az infláció is szépen combosodik, úgyhogy jócskán vegyül üröm is az örömbe, hiszen a több pénz hamarabb el is megy.
A 2017-es évben 7 százalékkal nőtt a román gazdaság 2016-hoz képest, ami brutális növekedésnek számít – olyannyira, hogy a világ jelenleg legdinamikusabban fejlődő gazdasági hatalmát, Kínát is megelőzi.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzé tett adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 0,6 százalékkal nőtt az utolsó negyedévben az előző negyedhez képest, viszont 2016 utolsó negyedévével összehasonlítva bivalyerős az emelkedés: 7 százalékos.
amikor 7,1 százalékkal bővült a román gazdaság teljesítménye az előző évhez képest.
Mindez már csak azért sem semmi, mert még a legderűlátóbb előrejelzések sem jósoltak 6,1 százalékosnál nagyobb növekedést 2017-re. Amúgy 2016-ban 4,8 százalékos volt a növekedés.
Persze nem minden csak játék és mese, az elképesztő növekedés többek között annak is betudható, hogy a kormány a béreket és az adópolitikát is érintő intézkedéseket hozott, amelyek felpörgették a fogyasztást és a gazdaságot, ugyanakkor elképesztő egyensúlyhiányt idéztek elő a külkereskedelmi mérlegben.
A fogyasztók igényeit a belföldi piac képtelen volt ugyanis fedezni, így megnőtt az import is. A külkereskedelmi hiány – vagyis a különbség az exportált és az importált javak értéke között – így jelentősen megnőtt, jócskán megdobva a fizetési mérleg hiányát, ami 6,46 milliárd euróra nőtt, ez hajmeresztő, 85 százalékos mértékben nagyobb a 2016-osnál.
És hogy még jobban fájjon: a statisztikai intézet közzétette az inflációs adatokat is, amelyek már az idei évre vonatkoznak. Ezek szerint
Ez is új csúcs a maga nemében, utoljára ugyanis 2013-ban érte el az éves infláció a 4 százalékot.
A statisztika szerint 2018-ban főleg a nem élelmiszer jellegű termékek ára nőtt (6,23 százalékkal), míg az élelmiszerárak 3,79, a szolgáltatások díjai pedig 0,9 százalékkal „szálltak el”.
Kínában tavaly „csupán” 6,9 százalékos volt a gazdasági növekedés 2016-hoz képest, ami a legnagyobb az utóbbi két évben. Az Egyesült Államok GDP-je eközben 2,3 százalékkal nőtt.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.