Az egyesülés centenáriumának éve egyelőre a magyarellenesség jegyében zajlik.
Először is nem kellene mások ellen fordítanunk.
Nem ünnepelhetsz a boldogságtól vigyorogva, hogy beledöfhetsz valakibe, aki nem örvendezhet. Mert ez így már nem ünnep, hanem egy hazafiságnak beállított valamibe bújtatott bunkóság. Nem ünnepelhetsz valamit úgy, hogy azzal valaki más szomorúságáról emlékezel meg. Sőt, rámászol és rákényszeríted a boldogságodat. Ez primitív és megalázó gesztus, mind az elviselőre, mind az elkövetőre nézve. Tökéletesen hasonlít arra a – mifelénk nagyon is ismerős – helyzetre, amikor egy részeg alak kiviseli magát, a poharadba is tölt, meg a fejedre is, egymilliószor elmondja ugyanazt a dolgot csak azért, mert az az érzése, hogy nem vibrálsz pontosan ugyanazon a frekvencián, melyen ő éppen akkor szirbázik. Nem örvendezel vele együtt? Miért nem örvendezel? Ahaaaa! Ez azt jelenti, hogy nem kedveled! Nos, akkor hangot váltok! És az egészből parázsló botrány lesz, oda-vissza vetett gyűlölködő tekintetekkel, fenyegetőzésekkel, pohártörésekkel, amely tökéletes terep a bunkó örömének megágyazásához. Ő így érzi jól magát, ettől véli úgy, hogy jó kis napja volt. A verekedéstől.
mert összeomlott a birodalom, melynek részei voltak. De közülünk is részesei voltak egyesek, méghozzá örömmel. És ezt be is vallják, titokban, minden adódó alkalommal. Főleg akkor, amikor azt állítják, hogy kétségbeejtőnek tartják az olténiai, munténiai vagy moldvai honfitársaikat. Nem várhatod el a magyaroktól, hogy ők legyenek a muri lelke, ahol csak román zene szól, ahol azt üvöltözik, hogy örökre mi vagyunk itt az urak, azoknak pedig, akik itt vannak a környezetünkben és nem üvöltöznek a boldogságtól, azonnal távozniuk kellene a saját országukba. Mert hogy ők nem idevalósiak, ez nem az otthonuk, tehát menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. Egyszerűen ebből nem lehet ünnepet csinálni. Megfeledkezel magáról az ünnep céljáról. Megfeledkezel a dolgok lényegéről. A lehető legbunkóbb módon gúnyt űzöl a saját emberi mivoltodból, a saját eszméidből, mindabból, amit igazán meg kellene ünnepelned. Bármilyen valódi érzelem, bármilyen közösségi élmény, egy eszme megvalósulására vonatkozó bármilyen öröm a csatornában végzi, amennyiben valaki ellenében fogalmazod meg őket.
Ezek az „ajándékok” általában elég egyenletesen oszlanak meg. Ugyanilyen nevetséges és láthatóan bunkó dolog, ha egyszerűen megtagadod használni annak az államnak a nyelvét, melyben élsz. Ha pedig a megtestesült felsőbbrendűség benyomását keltve teszed ezt mindennap, akkor ne csodálkozz, ha egy adott pillanatban gereblyére lépsz, vagy olyan választ kapsz, mely annak a nevetséges arroganciának lesz a megfelelője, mellyel azt bizonygatod, hogy te úriember vagy, míg az összes többiek alsóbbrendű lények. Ugyanilyen nevetséges nap reggeltől estig azt hangoztatni, hogy te meg a néped voltatok itt először, mikor még igazából ki sem hűlt a föld – mi is, mások is folyamatosan mondunk ilyeneket –, az összes többiek pedig csak úgy, a semmiből bukkantak elő, kucsmával a kezükben kérve, hadd dolgozhassanak a házad körül.
olyan közösségekben, ahol tökéletesen természetes és jogos mindkét nyelvet beszélni. Mint ahogy észbontó a végtelenségig elutasítani egy vitát a gyulafehérvári nyilatkozat tartalmáról, melyben nagyon is modern és egyértelmű módon van szó a nemzeti kisebbségek jogairól. Nem új keletűek az erdélyi magyar és román közösségek közötti történelmi feszültségek. Mint ahogy a normális gesztusok, a vegyes családok, a gondok nélküli együttélés, meg az a természetes tény sem, hogy mindkét nyelvet beszélik ott, ahol ilyen régóta együtt élnek. Mások ellenében, a bánatukra ünnepelni valamit, vagy arra kényszeríteni őket, hogy visongjanak a boldogságtól, amikor ők nem éreznek ilyesmit, mindezek teljesen elfogadhatatlanok abban a civilizált világban, melyben állítólag élünk.
Egy mindnyájunk számára kívánatos és természetes eszme az lenne, hogy olyan országban éljünk, amelyet együtt építünk fel, olyan államban, amely éppen azért érdemli meg ténylegesen a tiszteletünket, mert mindnyájunk jó szándékainak és hozzájárulásainak az eredménye. A Nagy Egyesülés Centenáriuma pedig – még egy! – kitűnő alkalom lehet, amikor – ha nem puskázzuk el – felfedezhetjük az igazán fontos dolgokat.
melyek ugyanazokban az értékekben hisznek, minden egyes polgár véleményének és méltóságának tiszteletben tartásával. És mindezek megannyi okai lehetnek egy hiteles ünnepléshez. Csak zászlók lengetésével és bosszúszomjas dalok éneklésével – akár a többség, akár a nem értékekről, hanem csak területről álmodozó autonomisták részéről – nem valami jóban veszel részt abban a világban, amelyben most élsz. Hanem csak azt, hogy még mindig nem ébredtél fel abból az ittasságból, mely olyan keservesen hosszú ideje tart és azt, hogy minden áron vicsorogni akarsz a környezetedben lévőkre.
A Nagy Egyesülés nagy öröm volt a többség, de nagy szomorúság is egyesek, csalódás mások számára és nem feltétlenül az etnikumon múlott, hogy ezek közül kiben melyik érzés alakult ki. Az a fontos, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról. Mint ahogy az is nagyon fontos, hogy minél világosabban lássuk, mi történt mindnyájunkban ebben az időszakban, de főleg azt, hogy milyen lesz a jövőnk. És annak a jóérzésnek, amellyel meg kellene emlékeznünk erről a történelmi eseményről csak azok a tettek és gondolatok lehetnek a mértékegységei, melyek valóban megfelelnek annak a civilizált lényi önképnek, mellyel mindegyikünk rendelkezik.
A szerző a TVR 1 „Garantat 100%” című műsorának készítője.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.