Erdély árván maradt a Centenárium Évében

Nem akarok egyes magyar újságokat visszhangozni, melyek már temetik az egységes és oszthatatlan román nemzetállamot, mert azoknak ezzel kapcsolatosan egyértelmű és – mondhatnám, hogy – érthető érdekeik vannak. De nem hagyhatom szó nélkül az egyik román újságíró, Cristian Tudor Popescu ezzel kapcsolatos elemzését, aki nem akárki. CTP úgy gondolja, hogy

„Temesvár és Kolozsvár minden tekintetben közelebb áll Budapesthez és Bécshez, mint Bukaresthez”.

Ez így van, ne áltassuk magunkat olcsó hazafias tirádákkal. És még szomorúbb, hogy Bukarest továbbra is vak és süket az erdélyiek fájdalmaival szemben, mintha nem fogná fel a veszélyt.

Miért van ez így? Sem Budapest, sem Bécs nem hibás ezért. Budapest a saját játékát űzte és űzi, a magyar állam minden eszközzel támogatja a szomszédos országokban élő magyar polgárait. Ezek egy részét nem szeretjük, de nagyon hatékonyak. Eközben Bukarest közömbösen viselkedik az erdélyi és különösen a székelységi románokkal és magyarokkal, ily módon azt mondhatjuk, hogy érvekkel támasztja alá a magyar szélsőségesek irredenta és szeparatista diskurzusát, akikhez egyre több román csatlakozik, akik egyszerűen csak egy civilizált európai térségben akarnak élni a gyermekeikkel együtt. És

ha ez a térség nem lehet Románia, mert Bukarest nem akarja vagy képtelen felfogni, akkor legyen Erdély!

Egyáltalán nem csoda, hogy a Har-Kov-ban (Hargita és Kovászna megyék nevéből alkotott szó a Székelyföld kifejezés elkerüléséhez – a szerk.) lévő magyar többségű térségek szinte összes polgármestere csak egy múlékony „apát” látnak Romániában, miközben számíthatnak az „anyától”, a magyar államtól érkező megértésre, szimpátiára, pénzügyi támogatásra, befektetésekre.

Mi történik valójában Erdéllyel? Az embereknek egyszerűen elegük lett abból, hogy vállukra kapják a tarisznyájukat és nyakukba vegyék a világot, más országban, a szülőföldön kívül keresve jólétet, jövőt. Torkig vannak az örökös bukaresti mahala-politikából, amely nem nagyon jön be Erdélyben.

Elegük van Bukarest nemtörődömségéből, lenézéséből,

a mindig változatlan örökös párt által délen és keleten, az ugyanezen román állam alkalmatlansága és lopása által elszegényített térségekben felvásárolt voksokból, mely román államot az utóbbi években olyan politikusok képviselték, akiket nem Románia, hanem a párt- és állami bandák jóléte érdekelt. Nézzék meg a PSD-ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) vezetőinek politikáját: annyi kormányt, olyan törvényeket csinálnak, amennyit és amilyeneket csak akarnak, főleg a kiváltságokkal és tisztségekkel megvásárolt moldvai és déli helyi kiskirályokra támaszkodva. Mit nekünk Erdély, mit nekünk Európa, mit nekünk Brüsszel?! Mit nekünk autópályák, melyek legalább a történelmi tartományokat összekötnék?! Ezek messze, üres szavakba és soha be nem tartott ígéretekbe vannak rejtve. Mire az EU rászánja magát, hogy visszavágjon a PSD-s kormányok igazságszolgáltatással kapcsolatos önkényes politikái miatt,

Románia nem a szakadék szélére kerül, hanem egyenesen az aljára.

Onnan pedig a „nagy barátok”, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin bármikor készek kiszedni minket, hogy aztán szétdaraboljanak, ahogy Sztálin tette Jaltában. Másképp mondva, nem kell Orbánnak vagy Putyinnak háborút indítania ellenünk, hogy elvegye tőlünk Erdélyt, mert ez a román tartomány már-már kész maga leszakadni Romániáról, mert elege van a bukaresti korrupt Hatalom tudatlanságából és lopásából.

Remélem, hogy világos, egyáltalán nem értek egyet ezzel és félig sem hiszek benne. De van némi igazság CTP szavaiban és egyáltalán nem ő az egyetlen, aki erre figyelmeztet – én is megtettem, nem egyszer, de talán a figyelmeztetés hitelesebb úgy, hogy „kívülről” érkezett… Ez az igazság iszonyatosan zavar bennünket, Kovásznában és Hargitában élő románokat. De továbbra is érvényes, bármennyire igyekeznek azt a bukaresti kormányok csak szavakkal és nem tettekkel megcáfolni. Szavakkal és ígéretekkel nem lehet jóllakni, szomjat oltani, biztos jövőben reménykedni. Az, hogy Bukarest semmibe veszi és elfelejti őket, végül

nem a magyarokat fogja fellázítani, akik amúgy is két csecsen lógnak, hanem a románokat, akiknek egy sem jutott.

A Har-Kov-i románokat Bukarest közömbössége, de a helyi hatóságok etnikai többségi gőgje is sújtja.

Azt fogják majd mondani, hogy a központi Hatalommal kapcsolatosan Moldva vagy Teleorman sem áll jobban. Meg azt, hogy a bukaresti kormányok idióta gazdaságpolitikái nem annyira Erdélyt rombolják, mely amúgy is néhány lépéssel előrébb járt, hanem főleg a Kárpátok ívén kívüli régiókat. Így van, de nem kell sokáig várni, hogy Moldvában is felbukkanjanak olyan románok, akik megundorodtak a román államtól. Tehát románok, nem magyarok! Egyelőre az „Elegem van Romániából” kifejezést egy bizonyos Gherman (Sabin Gherman – a szerk.) indította útjára, aki amúgy erdélyi. Az biztos, hogy az erdélyi románok másképp látják a dolgokat, mint Ion Roată bácsi (román paraszt, Moldva és Havasalföld egyesülésének egyik ikonikus alakja – a szerk.), de sohasem lehet tudni, meddig tűrik még a moldvaiak is a gúnyt és a tolvajlást. Őket sem tisztelik, ők is civilizált utakat szeretnének, ők is sóvárognak a pénzt keresni Angliába, Németországba, Spanyolországba, vagy Olaszországba távozott gyermekeik után. És amikor majd Bacăuban és Alexandriában is felharsan majd az „Elegünk van Romániából”, mindnyájan érteni fogjuk, hogy

a románoknak valójában Dragnea és Tăriceanu Romániájából lett elegük.

És talán akkor már nem leszünk többé okos és felesleges nézők, talán polgári cselekvésre és szavazási részvételre váltjuk nemtörődömségünket és közömbösségünket.

A Centenárium évében vagyunk és úgy tűnik, a bukaresti politikusok semmit sem fogtak fel a Nemzeti Himnuszból. Kovászna Megye Tanácsa, például, a nemzet elhúzódó álmára alapozva, provokatív vitákat indít időszerű témákban a magyar kultúra egyik gáláján. Íme, az egyik cím: „1000 év Erdélyben, 100 év Romániában.” Nem nehéz felfogni, mit akarnak az 1000 – 100 – Erdély – Románia társításokkal, de ez nem igazán segít nekik a Történelemmel kapcsolatosan. Ezzel szemben segítenek nekik a bukaresti kormányok, melyeknek úgy látszik, nincs szükségük Erdélyre, 100 évnyire a Nagy Egyesüléstől.

Így hát

a magyarok arra használnak fel egy ünnepet, amiről azt állítják, hogy nem az övék, hogy a maguk érdekében lobbizzanak,

az egész világ megtudja, hogy ők 1000 éve vannak Erdélyben, miközben mi felesleges háborúkban kínlódunk az igazságszolgáltatással, az Európai Unióval, Soros civiljeivel… Vagyis a néhány kormányon lévő őrült által kreált „párhuzamos állammal”, akik nem fogják fel, milyen idiótán hangzik román államon belüli párhuzamos államról beszélni egy centenáriumi egységes Romániában! Milyen tökéletes fegyver ez a Budapestről támogatott propaganda számára! Szerencsénk, hogy Orbán is az EU-val és a Soroş (helyesen, Soros – a szerk.) által létrehozott „párhuzamos állam” kísértetével harcol. Ránk már nem marad ideje.

De mit jártatom én a számat Románia sorsával kapcsolatosan, amikor az Ország a „reformer hős” Dragnea lábainál hever?!

Nincs értelme, folytatódik az áldozati nemzedékek eposza.

Mégis kötelességemnek érzem megmondani a kormányon lévőknek, a Hatalom parlamenti képviselőinek, az őket támogatóknak és a szavazóiknak: ébredjetek és nézzétek, miként agonizál Románia az erkölcstelenség és törvénytelenség általatok teremtett óceánjában! Néhány korrupt megvédése érdekében képesek vagytok szétverni?!

A Romániában a Nagy Egyesülés Centenáriumának évében egy főre eső nemzetiegység-mennyiséggel kapcsolatos vitákon túlmenően le kell szögezni valamit, amin egyesek elgondolkodhatnának: Románia Kolozsvárról, Brassóból, Nagyváradról, Nagyszebenből, Temesvárról, de még Sepsiszentgyörgyről is „másképp” látszik, mint Alexandriából, Piatra Neamţról, Bacăuból vagy Konstancáról. Ami nem lenne gond, ha az a „másképp” nem fájdalmat, frusztrációt, megaláztatást és azokkal a politikusokkal szembeni felháborodást jelentene, akik még a Centenárium Évében sem tudnak mit kezdeni az Országgal.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.