// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Dăncilă a következő kormányok nevében ígérget a kormányprogramban

// HIRDETÉS

Így könnyű az egész országot keresztül-kasul átszelő autópálya-hálózatot vizionálni.

A jelenlegi PSD-ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) kormány, mely a harmadik a sorban,

egyetlen autópályát, gyorsforgalmi utat, egyetlen intermodális csomópontot, elkerülő utat sem fog befejezni:

a legutóbbi kormányprogramba foglalt összes elsődleges beruházásnak 2020, vagyis a tervek szerint a 2020. december 15-e környékén megtartott parlamenti választás utánra esik a határideje.

A jelenlegi kormány egyértelműen elismeri, hogy egyhamar egyetlen kilométernyi autópályát, gyorsforgalmi vagy elkerülő utat sem fog befejezni, ugyanis a megvalósíthatósági tanulmányok és a műszaki terv – tehát nem az építkezési munkálatok – elkészülésének 2019 a legderűlátóbb határideje. És ez is csak egyetlen autópálya-szakasz, nevezetesen a kelet-nyugat autópálya részét képező Marosvásárhely–Târgu Neamţ szakasz esetében, melynek 2018–2019 a határideje.

Az elsődleges közúti projektek többsége – legalábbis a Dăncilă-kormány ígéretei szerint –

csak 2021–2022 környékén, vagyis a 2020. december 15-e környékére tervezett parlamenti választás után készül el.

„Mandátumunk végén módosított országpályát és jogrendet hagyunk a következő kormányra, mely elmagyarázza az embereknek Románia pályáját a következő 15-20 évre, nemcsak egyik évről a másikra, mint most. A több évre szóló költségvetésekkel (tervezetekkel) kezdjük, előbb 2 évre, majd 4 évre, amit 10 évre és végül 20 évre szóló költségvetési tervezés egészít ki. Ezáltal a bármiféle – közúti, egészségügyi, energetikai – infrastruktúrára vonatkozó beruházás tervezése sok évvel előre megtörténik, és így nő megvalósulásuk esélye”, mutatnak rá a legutóbbi kormányprogramban.

A kormány csak támogatja a beruházásokat, pénzt nem ad

Ezek szerint a jelenlegi kormány „támogatja a közúti infrastruktúra fejlesztését, egy Románia régióit, valamint Romániát más államokkal összekötő autópályákból, gyorsforgalmi utakból, közutakból álló hatékony hálózat kialakítását a projektek, elsősorban a Mestertervben szereplő a stratégiai összekötő közúti folyosókhoz, folyósokat összekötő pályákhoz, elkerülő utakhoz, idegenforgalmi, országos jelentőségű országutakhoz tartozó projektek folytatásával”.

Ezekhez az országos jelentőségű és mind az egyszerű románok, mind az üzleti világ által nagy érdeklődéssel várt beruházásokhoz

semmilyen határidőt sem társítottak, sőt egy részük esetében még a költségüket sem említik.

Ennek megfelelően a kormány támogatja a stratégiai folyosók (IV. folyosó), a folyosókat összekötő utak, a TransRegio és Euro-Trans utak befejezésébe, korszerűsítésébe és felújításába történő beruházásokat; a Konstanca–Nagylak (IV. folyosó) tengely elsődleges megvalósulását; a Lugos–Déva, illetve Nagyszeben–Piteşti autópálya befejezését; a Bukarestet elkerülő út autópálya szintű megvalósítását és befejezését (A0-s bukaresti gyűrű, mely első szakaszban az A1-es és az A2-es autópályákat köti össze; a második szakaszban pedig bezárul Bukarest körül az autópálya szintű gyűrű); a Konstanca–Vama Veche Trans-Regio út befejezését, melynek költségét 36,7 millió euróra becsülik.

A 2021–2030 időszakra javasolt beruházásokat illetően a közúti Mesterterv azt mutatja, hogy 7,9 milliárd eurós finanszírozási hiány van.

Az Erdély-autópályát 2022-re fejeznék be

A kormányprogram szerint 2022-re fejeznék be az Erdély-autópályát. Ennek megfelelően a Comarnic–Brassó szakaszt 2022-ben fejeznék be (997,75 millió euró becsült érték); a Nagyszeben–Brassó szakaszt 2022-ben (737,22 millió euró); a Berettyószéplak–Bors (+Nagyvárad) szakaszt 2020-ban (303,43 millió euró); Magyarnádas–Berettyószéplak szakaszt 2022-ben (1002,55 millió euró).

Ami a Szászsebes–Torda szakaszt illeti, melynek esetében a hatóságok nemrég siettek átvenni a részlegesen elkészült munkálatokat, ez 2020-ra lesz kész, a Ploieşti–Comarnic szakasz (306,77 millió euró) pedig 2022-re.

Nem ismert, hogy mikorra készül el a Bukarest–Ploieşti 1. szakasza a 0+000 – km és 3+325 útszelvény között, mint ahogy a bukaresti körgyűrű 6+500 és Moara Vlăsie csomópont 19+500 útszelvénye közötti szakasza sem.

A több mint 4 milliárd euróba kerülő kelet–nyugat (Montana) autópálya a 2021–2022 időszakban készül el,

a Marosvásárhely–Piatra Neamț szakasz kivételével (aminek 2942 millió euró a becsült értéke, és 2019-ig kell elkészülnie a megvalósíthatósági és a műszaki tervnek). A Németvásár–Iaşi–Ungheni szakasz (1129 millió euró becsült érték) 2022-re készül el; az Aranyosgyére–Marosvásárhely közötti autópálya szintű szakasz (224,94 millió euró) 2021-re; a Piteşti–Craiova szakasz pedig 2021-re.

A bukaresti közúti gyűrű (A1–DN7, A2–DN2) (53,80 millió euró) korszerűsítésével a tervek szerint 2020-ra készülnek el.

A Ploieşti–Buzău, a Buzău–Focşani, a Focşani–Bacău, a Bacău–Paşcani gyorsforgalmi utakat a tervek szerint 2022-re fejezik be. A Paşcani–Suceava, Suceava–Szeret és az A3-at a Henri Coandă repülőtérrel összekötő gyorsforgalmi utakat 2018 és 2019 között; a Konstanca–Tulcea–Brăila (+ új Duna-híd) gyorsforgalmi utat 2019–2022-re.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS