Iohannis megmosta az új kormány fejét

Kiosztotta rendesen a kormánykoalíciót: egy éve képtelen koherensen kormányozni. De ha Dăncilán múlik, akkor jön a kánaán.
Hirdetés
Klaus Iohannis államfő aláírta hétfőn a kormány kinevezéséről szóló rendeletet, majd meghallgatta az új kormány tagjainak hivatali esküjét, végül rövid beszédben jól megmosta a fejüket.
 
Azt mondta nekik, reméli, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalíció harmadik kormányának hivatalba iktatásával véget ér a kormányzati helyben ugrálás, amely tavaly jelentősen rontotta a társadalmi légkört – hangsúlyozta Klaus Iohannis a Viorica Dăncilă vezette kabinet minisztereinek eskütétele után mondott beszédében.
 
A 2016-os parlamenti választások utáni egyik PSD-kormány se volt képes se koherens közpolitikákat megvalósítani, se azt garantálni, hogy a kormányzás az állampolgárok értékeinek és gondjainak figyelembevételén alapul, a két előző kormány bukásának számláját pedig a most felesküdött kormánynak kell állnia, jelentette ki az államfő.
 
Hangsúlyos a fejetlenség mindegyik nagy állami rendszerben, a gazdasági életben és adózásban teljes a bizonytalanság, nem látható semmilyen előrelépés se az oktatásban, se az egészségügyben – sorolta a kifogásait Iohannis, majd figyelmeztette az új kormányt, hogy
 

ne lépjen át egy olyan határt,

amely az ország külföldi stratégiai partnereinek és az állampolgároknak is elfogadhatatlan: az igazságszolgáltatás függetlenségét. 
 
Az államfő megsimizte a tüntetők buksiját, elmondta, hogy már egy éve a tüntető állampolgárok az utcán kénytelenek védeni a jogállamot, és ezt a jelzést a kormánykoalíciónak nem kéne figyelmen kívül hagynia.
 
Nincs jövőkép, nincsenek nagy, a társadalmi aktorokat összefogó projektek, és ez a centenárium évében csak még jobban látható, a lakosság részéről viszont világosak az elvárások Iohannis szerint: az emberek jólétet akarnak egy olyan országban, ahol a politikusok tisztelik az állampolgárokat, ahol az ország tudja, mit akar és merre tart.
 

Jön a kánaán

Ha Viorica Vasilica Dăncilán múlik, kormánya még túl is tesz Iohannis elvárásain. A frissen beiktatott miniszterelnök asszony biztosra veszi, hogy kitölti 2020-ig szóló mandátumát, sőt azt ígérte, hogy mandátumának végén Románia az Európai Unió legerősebb gazdaságai közé, konkrétan a rangsor első feléhez fog tartozni.
 
Hétfő este megbeszélést tart a kabinet tagjaival, a kormány első ülésére pedig szerdán kerül sor, nyilatkozta, és örömét fejezte ki, hogy a parlament első alkalommal, nagy többséggel szavazott bizalmat egy nő által vezetett kormánynak.
 
A kijelölt miniszterelnök prioritásnak nevezte az erőszakot szenvedett nők helyzetén segíteni, és egyelőre nem kívánt arra a kérdésre válaszolni, hogy sürgősségi kormányrendelettel módosítják-e az igazságszolgáltatás törvényeit.
 
Mi mást kívánjunk innen, az uniós rangsorok utolsó és utolsó előtti helyeiről: hajrá.

Hirdetés