Bányai Sándor élmény- és kalandpedagógiai tréner, felnőttképzési menedzser, szabadidő-szervező és persze közoktatási szakértő: röviden ennyit tudtunk meg róla a felkonferálásból, különben a funkciók felsorolása eltartott volna az előadás végéig. Aki nem lehetett jelen a Sapientia kétszáznyolcvan résztvevővel zsúfolt – és nemrég Hunyadi Mátyásról elnevezett – aulájában, az élő közvetítésen keresztül nevethetett együtt a közönséggel a már az első pár percekben elsütött poénokon.

A címhez (Pedagógusok a komfortzónán túl) idomulva, az előadó leemelte a fejéről kalapját, ezáltal jelképesen ő is kilépett szokásos szerepéből. Bár megfogadta, hogy ez alkalommal nem fog semmilyen játékot kitalálni, hanem unalmas, hosszú körmondatokkal fogja untatni a jelenlévőket, ez a résztvevők szerencséjére nem így történt.

A kommunikáció fontosabb a tananyagnál

Talán nem is volt annyira meglepő, amikor kiderült, hogy Bányai nem volt jó tanuló. Feleslegesnek találta a Toldi szakaszainak vagy a periódusos rendszernek a megtanulását, viszont a közösségi élményekből sosem maradt ki. Már kisiskolás korában lehetősége volt bekapcsolódni a Magyar Úttörő Szövetség foglalkozásaiba, ahol a gyerekeknek szervezett programokból addigra a politikai felhang aprócska maradványai is felszívódtak. Ebben az időszakban az iskolában nem csak tanárok, hanem szülők és idősebb diákok (ifik) is nevelték őket, ami nagy hatással volt személyiségének fejlődésére.

Mindig szeretett volna az ifikhez hasonló tevékenységeken részt venni, mígnem tízéves korában őt is felkérték, hogy vezessen csoportfoglalkozást kisebbeknek. Már ekkor rájött, hogy könnyen megtalálja a közös hangot a gyerekekkel.

Bányai Sándor | Fotó: KIFOR

A középiskolában olyan közösségbe került, ahol intenzíven részt vett a különböző programok szervezésében. Ebben az időszakban olyan tudásra és tapasztalatra tett szert, amit a mai napig felhasznál. Habár elmondása szerint azért választotta a tanári pályát, mert csak a Tanítóképző Főiskolára vették fel, mégis hamar kiderült, hogy a szaktársaihoz képest ő hatalmas előnnyel indult: látott már eleven, izgő-mozgó gyereket. A tanulásban ekkor sem remekelt, az óravázlatai pocsékul sikerültek, de játszani tudott a gyerekekkel, kapcsolatot teremtett velük. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy a kommunikáció mindennél fontosabb, még a tankönyv ismeretanyagánál is.

Mi fán terem az élménypedagógia?

Bányai Sándor a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely alapítójaként, az élménypedagógiában találta meg a kellő eszközt a gyerekek fejlesztéséhez. Ösztöndíjasként Amerikában sajátíthatta el a módszer alapjait, ahol a civilizációtól távoli táborokban nagyon nehéz sorsú gyerekeknek tartottak foglalkozásokat.

Mivel az előadás inkább gyakorlati kérdésekre volt kihegyezve, a módszer iránt érdeklődő résztvevők az egyesület honlapjához lettek irányítva. Az itt olvasható meghatározás szerint élménypedagógiának a cselekvés általi tanulás és fejlődés egyik sajátos változatát nevezzük. Emellett sokféle terápiás, nevelési, szabadidős és rehabilitációs stratégia szintézisét jelenti, a tapasztalati nevelés egyik formája, egyfajta alternatív módszer. Lényege, hogy a tanulókat eltávolítja az iskolapadtól, a megszokott környezetből kivezeti őket a való világba, ahol próbára tehetik tudásukat, meggyőződéseiket és kreativitásukat.

Az érdeklődő közönség | Fotó: KIFOR

A folyamat során a csoport tagjai különlegesnek számító helyzetekben, de biztonságos körülmények között valós következményekkel járó tapasztalatokban részesülnek. Ahelyett hogy mások tapasztalatait olvasnák vagy hallgatnák, közvetlenül szereznek új ismereteket. Az élménypedagógia lényege, hogy cselekvésre készteti a résztvevőket. Provokál. Saját fizikai, pszichikai képességeikkel szembesít a gyerekeket, és ami talán ennél is fontosabb: a személyes élményre koncentrál. Nagyon fontos része ugyanakkor a visszacsatolás, a szituációban rejlő tanulságok levonása és a más területeken is alkalmazható készségek felismertetése – derül ki a már említett honlapról.

Kockázatvállaló pedagógusokra van szükség

Mivel a jelenlevők nagy része vagy pályakezdő, vagy már évek óta a szakmában dolgozó pedagógus volt, előadónk az őket foglalkoztató gyakori kérdéseket próbálta megválaszolni. Szerinte az élménypedagógia iskolába való bevezetéséhez három dologra van szükség:

• kockázatvállaló pedagógusokra;
• olyan közegre, ami együttműködésre, nem pedig versenyzésre épül (hiszen ahol verseny van, ott mindig lesznek vesztesek);
• helyzetek megteremtésére, amely által a gyerek képességeihez mérten tud fejlődni.

Meggyőződése szerint az iskolának annak a helynek kellene lennie, ahol életszerű helyzetekkel szembesítik a gyerekeket, hogy az épület falain kívül, a való életben is helyt tudjanak állni, még a problémás, vagy nehezebben fejlődő diákok is. Továbbá rengeteg hasznos tipp hangzott el, amelyeket a pedagógus olvasók örömére – a teljesség igénye nélkül – most megpróbálunk egy csokorba gyűjteni.

• Pedagógusként semmit ne csináljunk meg a gyerek helyett, amire ő is képes.
• Lehetőséget biztosítsunk számukra: ne elzárjuk, hanem helyzetbe hozzuk őket, még ha néha kockázattal is jár.
• Ne a verseny legyen az uralkodó érzés osztályközösségeinkben.
• A gyerekeknek teremtsünk lehetőséget, hogy alkotó és kreatív módon használják a tudást.
• Olyan helyzet elé állítsuk tanítványainkat, ami megfelelő módon próbára teszi őket. (könnyű feladat = motiváció elvesztése)
• Ne dühöngjünk, hogy állandóan a telefonnal babrálnak, helyette teremtsük meg a hasonló kaliberű adrenalinszintet, kihívást, figyelemlekötést, hogy ne csak a virtuális játékoktól kapják meg ezeket.
• Lehessen részük élményben azoknak a diákoknak is, akiknek a családi környezetben nincs esélyük rá.
• Ne féltsük őket a kudarctól, mert a valóságban sem fognak mindig sikerélménnyel találkozni.
• Ne neveljük búra alatt a csemetéket!
• Olyan helyzeteket teremtsünk meg, amelyek során általános igazságokat, módszereket, törvényszerűségeket fedezhetnek fel. Ezeket majd az élet minden területén alkalmazni tudják.
• Mindig beszéljünk arról, hogy milyen érzelmek fogalmozódnak meg a gyerekekben egy-egy gyakorlat során.
• Ne erőltessük rájuk saját tapasztalatainkat, tudásunkat. Minden problémára ezer megoldási módszer létezik.
• Pedagógusként fontos és meghatározó a szerepünk, de próbáljunk meg a háttérben maradni.

Unalmas körmondatok nem, játék igen

Akármennyire is próbált kibújni a megszokott szerepéből, Bányai Sándornak nem sikerült megtartani az előadását a közönség megmozgatása nélkül.

A közönség nem úszta meg a játékot | Fotó: KIFOR

Két szituációt vázolt:

1. Hajótörést szenvedtek. Te magad mivel járulsz hozzá, hogy túléljétek?

2. Reggel munkába sietsz, a biciklidnek hiányzik a kereke, az autód pedig nem indul. Mit teszel?

Hirtelen zümmögő méhkassá vált a terem, és mindenki megosztotta szomszédjával a megoldási javaslatait. Ezután feltevődött a kérdés, hogy kitől, hol és mikor tanulták az adott módszert, erre pedig érdekes válaszok születtek, amit a közönség soraiból a bátrabbak harsányan bekiabáltak. Volt, aki horgászna túlélés gyanánt, vagy ivóvizet keresne, hiszen apukájától ezt tanulta. Más tüzet rakna, amit nemrég tanított meg neki a barátja, de olyan is akadt, aki csak simán felfedezné a szigetet táplálék után kutatva, mert ez a videó játékokban is be szokott válni.

A második szituáció szintén kreativitásra sarkallta a jelenlévőket: volt, aki a férjét hívná, vagy programot változtatna, esetleg nem menne sehova, ahogyan azt a tanárjától is megtanulta, de másnak nem is jelentene problémát a lerobbant jármű, mert gyerek kora óta busszal jár. Amikor feltevődött a kérdés, hogy hányan tanulták az adott megoldást az iskolában, csupán 3-4 kéz emelkedett árván a levegőbe. Jogos volt tehát az előadó kérdése: holnap hova külditek a gyerekeiteket?

Az élménypedagógia alkalmazása tantárgyfüggő

Az előadás után Bányai Sándor kérdéseinkre válaszolva vázolta a módszer jelenlegi helyzetét. Magyarországon már dolgozott olyan iskolában, ahol az élménypedagógiát az órarendbe külön tantárgyként illesztették be. Ott felismerték, hogy ha a gyerekeknek javul az egymás közti kommunikációjuk, képesek lesznek jobban figyelni egymásra, és a tanagyagot is hatékonyabban tudják majd átvenni a tanártól. A módszer alkalmazására kitérve elmondta, hogy a hatékonyság nagyban függ a tantárgytól. „Ahogy mi használjuk az élménypedagógiát, az inkább szociális fejlesztésre alkalmas. Mivel én nem tanítok, kevésbé vagyok jártas a tantárgyi fejlesztésben” – tudtuk meg.

Bányai hozzátette: anyanyelvre könnyű alkalmazni, matematikára meg végképp, de a testneveléshez is közel állhat. A szofisztikáltabb tárgyak esetében (kémia, fizika) nehezebb az alkalmazása, de idegen nyelvhez nagyon jól lehet használni, hiszen alapvető kommunikációs helyzeteket teremt meg. Végezetül pedig megosztotta velünk, hogy pályafutása során azokra a szituációkra volt a legbüszkébb, amikor nehéz sorsú, nagyon a periférián élő gyerekek találtak sikerélményt a módszernek köszönhetően. „Ott egy pillanatig ők is érezhették, hogy egyenrangúak a többiekkel. Ezekért az áttörésekért megéri dolgozni” – fogalmazta meg elégtételét.