Nem tudom, hogy mi, románok miként fogjuk megünnepelni a Nagy Egyesülés centenáriumát, tekintettel arra, hogy Budapest magas szinten zavar ebben minket. Annak alapján ítélve, ahogy máris cselekszik, nemcsak abban eltökélt, hogy elrontsa a nagy örömünket, de abban is, hogy a külön erre létrehozott és bőségesen túlfinanszírozott „Trianon 100” Főosztályon keresztül (Trianon 100 „főosztály” nem létezik, a Magyar Tudományos Akadémia rendelkezik egy Lendület Trianon 100 Kutatócsoporttal – a szerk.)

erőteljes offenzívát indítson Erdély újbóli, ezúttal belülről történő visszaszerzéséért és elnyeréséért.

Mindezt a határok módosítása nélkül és különös hangsúlyt helyezve Marosvásárhelyre, melyet számításaikban ama Kis-Magyarország fővárosának szánnak, melyet kezdetben Székelyföld néven terveznek román területen létrehozni. Ez egy szintén hibrid háborúhoz tartozó eljárás és szupremácia-kikényszerítési technika, mellyel a román hivatalosságok nemcsak nem rendelkeznek, de amelyet teljes mértékben figyelmen kívül is hagynak, mert jelen pillanatban azzal a román–román háborúval vannak teljesen elfoglalva, melynek célja kimenteni az igazságszolgáltatás karmai közül két büntetőügyes vezetőt, Dragneát és Tăriceanut, és a legkevésbé sem érdekli őket Románia sorsa.

Hogy Budapest nem játszik és minden áron át akarja venni Erdély gyeplőjét,

csak a körvonala látványát hagyva meg Romániának, bizonyítja az a látogatás is, amelyet a magyarországi MTI néven ismert nemzeti hírügynökség újságírói tettek múlt csütörtökön Maros megye kormánymegbízottjánál, Lucian Gogánál, a törvényesség vidéki szavatolójánál ez utóbbi azon szándékával kapcsolatosan, hogy törvénysértőnek mondja ki a Marosvásárhelyi Helyi Tanács által nemrég elfogadott két határozatot, melyek tágra nyitják az ajtót a város teljes elmagyarosítása előtt, mintha az már Budapest uradalmává vált volna. A magyar sajtó legmagasabb szintű látogatásának nem annyira a tájékozódás volt a célja, mert ezt már mások megtették előttük, hanem sokkal inkább a román tisztségviselő megfélemlítése, azt sugallva neki ezzel, hogy „vegyen vissza egy kicsit” a törvény alkalmazásából, amikor valamilyen magyar érdekről van szó errefelé.

Ne feledjék, hogy a fantomszerű párt, a POL (Szabad Emberek Pártja – E-a szerk.) RMDSZ-nek teljesen behódolt három tanácsosa, Radu Bălaş, Mark Christian Herman (helyesen: Hermann Mark Christian – a szerk.) és Gyorfi Julia (helyesen: Györfi Júlia – a szerk.), az oláhkocsárdi „nagy románnal”, Dan Maşcával az élen idén október 26-án benyújtottak elfogadásra a Helyi Tanács elé egy RMDSZ-es boszorkánykonyhákban alaposan előkészített – és természetesen elfogadott – határozattervezetet a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvű feliratozásáról (pl. str. Tineretului – Ifjúság) oly módon, hogy ezek magyar nyelvű változata a város 150.000 polgárának hivatalos irataiban is megjelenjen.

Aberrált, eszméletlen, egyenesen ördögi javaslat, mely nemcsak magával a törvénnyel dacol

és veszi azt semmibe, de magát a román államot is, melynek területén Marosvásárhely található, a megye lakóit és hatóságait, pofátlan lépésükkel azt sugallva, hogy holmi elmefogyatékosokkal van dolguk. Ennek megvalósítása a feje tetejére állítaná a várost, és ha ad absurdum átültetnék a gyakorlatba, akkor egy vagyonba kerülne a városnak, miközben a marosvásárhelyiek a saját levükben „főnek” a túlzott légszennyeződés, a parkolóhelyek hiánya, jelentős infrastrukturális, egészségügyi és oktatási, a város tartós fejlesztésébe és más hasonlókba történő beruházások híján. E tejfölösszájú tanácsosok cinizmusának csúcsa, hogy az idéntől kezdve eltiltották a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalt a Nyugdíjasok Szilveszterének megszervezésétől, holott ez egy rendkívül kedvelt hagyomány, a helyi hatóságok tiszteletének jele volt azok iránt, akik felépítették a várost, mindazzal, amit az magába foglal, arra hivatkozva, hogy túl sokba kerül. Látják, tisztelt olvasók, hogy kinek a kénye-kedvének vagyunk kitéve, miféle választottai lettek a városnak, akikkel – amúgy – ez az utóbbi 27 év összes testülete közül a leggyengébb és legkevésbé hatékony is.

A kétnyelvű feliratokhoz visszatérve Dorin Florea polgármestert is arra emlékeztetjük, hogy hosszú mandátumai során eléggé túlzásba vitte az udvariasságot és a nagylelkűséget a kétnyelvűségnek a város területére történő behatolását illetően, sokszor megfeledkezve – többek között – arról a kötelezettségéről, hogy biztosítania kell a román nyelvnek a törvény által előírt helyzetét, nevezetesen azt, hogy

ez az egyetlen hivatalos nyelv, mely uralhatja a marosvásárhelyi közösségi teret.

Sőt, számtalan olyan kétnyelvű utca, a Polgármesteri Hivatal műhelyeiben gyártott vagy a tisztviselői által megrendelt tájékoztató és reklám van, melyek esetében a magyar nyelv van az első helyen. Mindenféle nyomásgyakorlásokkal vagy becstelen megállapodásokkal kerültünk abba a helyzetbe, hogy itt is, de a megyében máshol is figyelmen kívül hagyják, eltorzítják, önkényesen értelmezik a helyi közigazgatásról szóló törvény rendelkezéseit, így aztán a kétnyelvűség annyira elszaporodott, hogy még a termékek címkéjének szintjéig is lehatolt. Emlékeztetünk arra, hogy a szóban forgó 215. számú törvény csak a települések be- és kijáratánál, valamint a helyi közigazgatási szintű közintézményeknél írja elő a kétnyelvű feliratozást ott, ahol a magyar arány meghaladja a 20 százalékot, bármiféle további kiterjesztés vagy értelmezés nélkül.

Következésképpen, hogy válaszoljunk a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet elnökének, Vass Levente képviselőnek, Lucian Goga kormánymegbízott helyesen és törvényesen járt el, amikor ismertette a magyar tárgyalóféllel a törvény szövegét, és ha ezzel nem tudta eléggé megértetni magát, kénytelen volt lesüllyedni ezek felfogóképességéhez, más technikai természetű érveket is felsorakoztatva, melyek egyáltalán nem nevetségesek, mert megfelelnek a valóságnak.

E témával kapcsolatosan az a harciasság háborít fel bennünket,

amellyel a – tévedésből – tanácsossá lett Mark Christian Herman védelmezi képtelenségét, aki a magyar nyelvű napilapnak, a Kronica-nak (helyesen: Krónika – a szerk.) adott interjújában azt nyilatkozta, hogy nem vonják vissza a határozatukat és hogy készek a végsőkig megküzdeni érte. És amennyiben nem sikerül érvényesíteniük – szerintük – az igazságot Romániában, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Talán ez az oka annak, hogy az RMDSZ aktivistái az elmúlt napokban aláírásokat gyűjtöttek a köztereken. Arra a kérdésre, hogy mire szolgálnak ezek, az egyik fiatal, aki – a saját és egyes helyi politikusok tanácsait követő szülei szégyenére – alig gagyogott románul, szó szerint a következőket mondta nekem: „Az Európai Uniónak küldjük, mert nincsenek jogaink!” (valószínűleg a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről van szó – a szerk.).

Személy szerint azt tanácsolom Hermannak, sétáljon el Európa szívéig, nyilvánvalóan a saját költségére. Strasbourg egy németek által épített, vegyes lakosságú gyönyörű város, ahol a legmagasabb szinten lüktet a francia kultúra. Bár az építészete német, a lakossága pedig mindkét etnikumú, a közterületeken ott semmit sem találsz majd németül feliratozva, legfeljebb zárójelben és aprócska betűkkel három utca nevét a város régi katedrálisa körül, semmi egyebet. Ezen kívül arra emlékeztetjük ezeket az urakat, akik nemcsak történelemből buktak meg, hanem civilizációból is, hogy

egyik vagy másik nyelv közterületi használata egy adott településen nem az etnikum lakossági struktúrán belüli arányától függ,

hanem attól az országtól, melynek területén vannak. És ha ők még nem tudják, hogy melyik országban élnek és melyiknek a szolgálatába kell állítaniuk energiájukat és hozzáértésüket, akkor kezdjenek el tanulni. Ne feledjük, hogy a román társadalom fejlődése az utóbbi 27 évben holmi ostoba, románellenes, etnikai kritériumokon alapuló területi autonómia típusú, végtelenségig osztogatott aberrált jogokról szóló politikák miatt gyengült meg, lassult le és zavarodott össze, mely politikák mellett a magyar kisebbség nagy része Budapest, Orbán Viktor úr parancsára és „illusztris” vezetőik irányításával felsorakozott. Az állam szétdarabolására folyamatosan, minden alkalommal és minden úton, a Parlamentben, a kormányban, megyei és helyi szinten – ahol ezek hozzáférhettek és jó kis meleg és nagyon jól megfizetett állásokba kerülhettek – alkalmazott technikák vezettek mindazoknak a dolgoknak az elszaporodásához, melyek ártalmasak egy társadalomban. A korrupciótól a rossz törvényekig,

a köz- és nemzeti érdek iránti érdeklődés gyengüléséig, hazafiatlanságig és hazaárulásig.

De mintha nem lenne elegendő az a rossz, amit belülről okoznak nekünk, egy olyan kisebbség délibábokkal való mérgezésével, akik amúgy jól meglehetnének a románokkal egy virágzóbb jövő érdekében, és hogy megakadályozzák ennek bekövetkezését, íme, nyíltan folyamodnak durva beavatkozásokhoz, nyomásgyakorlásokhoz, melyekkel Budapest meg akarja félemlíteni a helyi hatóságokat, olyan támadásokhoz, melyeket az „őrkutyáink” nem igazán vesznek komolyan.

Ezért a civil társadalomhoz folyamodunk, az olyan polgári érdekvédő szervezetekhez, mint a Vatra Românească Polgári Fórum, az Astra, az Avram Iancu és így tovább, a román igazságszolgáltatáshoz, hogy támogassák a kormánymegbízott, Lucian Goga úr törvényes lépéseit, melyekkel véget akar vetni a törvénysértések ezen tobzódásának, melyeknek az a céljuk, hogy kihangsúlyozzák az etnikai szeparatizmus jó együttélésre rendkívül káros kórját Marosvásárhelyen, melynek identitása pregnánsan románnak kell megmaradjon. A román nyelvnek pedig, az alkotmánynak megfelelően, valóban uralkodónak kell lennie ennek területén is, mint ahogy az egész megyében és egész Romániában is. Ez utóbbi csak így őrizheti meg civilizált és osztatlan állami méltóságát, akár akarja ezt valaki, akár nem.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.