Az elmúlt hetekben a #MeToo jelenség világszerte ráirányította a figyelmet a szexuális zaklatás problémájára, közvetetten pedig a nők elleni erőszakra. Az Életfa Családsegítő Egyesület látván, hogy milyen sokan érintettek a témában és milyen heves indulatokat vált ki a társadalmi jelenség felszínre kerülése, egy beszélgetés-sorozatot indított, melynek első állomására hétfő délután került sor Sarokba szorítva címmel.
A meghívottak dr. László Éva pszichológus, a BBTE oktatója, Bagaméri Noémi, a NEEEM kampány koordinátora, Hegedüs Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke voltak. Házigazdaként Deme Ilona pszichológus, az Életfa Családsegítő Egyesület elnöke moderált.
Mi a különbség a bántalmazás, az erőszak és a zaklatás között? Hol van a határ a zaklatás, a flört és a szexuális töltetű viccelődés között? Magánügy-e a családon belüli erőszak? Mit érdemes szem előtt tartani, ha beszélni akarunk az ilyen természetű traumáinkról? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a beszélgetés résztvevői.
Amikor négy évvel ezelőtt megalakult az RMDSZ Nőszervezete és elkezdtek a nők elleni erőszak problémájával foglalkozni, meggyőződhettek arról, hogy
egyedül a szakemberek tapasztalataira hagyatkozva lehet megfogni a témát
– indított Hegedüs Csilla, aki szerint a politikum számára kétélű fegyver a probléma tematizálása. Nemcsak a magánélet szentsége miatt, hanem azért is, mert felmerülhet az a vád, hogy mások gondjából akarnak politikai témát kovácsolni.
Céljuk a szakemberek révén árnyalni az erdélyi nők társadalmi helyzetéről és családi életéről kialakult idillikus képet, tekintettel azokra a mellbevágó adatokra, melyek szerint Romániában minden 30. másodpercben megvernek egy nőt, Európában pedig átlagosan minden harmadik nőt élete során ért fizikai és/vagy szexuális bántalmazás. A nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem európai éve alkalmából állt össze a NEEEM! csapata, melynek kampányait a jövőben kiterjesztik a gyermekbántalmazásra is. Bagaméri Noémi, a NEEEM kampány koordinátora aktuális kampányaik mellett a Csép Éva Andrea parlamenti képviselő által benyújtott törvénymódosításról is beszélt.
Balról: Deme Ilona, László Éva, Hegedüs Csilla és Bagaméri Noémi | Fotó: Mészáros Tímea
László Éva közel húsz éve foglalkozik az erőszak témájával és a bántalmazott/zaklatott nők segítésével, ezért örömmel vette, hogy a #MeToo révén egy olyan bántalmazási forma vált beszédtémává, amelyet sokáig értetlenkedés övezett. Nehéz beszélni róla, a közösségi oldalakon a #MeToo által gerjesztett vitákban is szimultán használják az erőszak, a bántalmazás és a zaklatás fogalmakat. Bár mindegyikben közös az ártó szándék, a zaklatást nehezebb bizonyítani. Következményei hosszú távon súlyosak lehetnek. Férfiak is gyakrabban válnak áldozattá, mint például a családon belüli erőszak esetében. Gyakran a munkahelyi zaklatással, hatalmi visszaéléssel azonosítják, bár nem csak alá-fölé rendelt viszonyban történhet meg. Ennek alátámasztására László Éva elmondta: egy felmérés szerint az előadóművészeti pályákat leszámítva az orvosok vannak a leginkább kitéve a munkahelyi zaklatásnak, pedig a páciensek alárendelt helyzetben vannak velük szemben.
A #MeToo hatására sokan osztottak meg a nyilvánossággal olyan fájó emlékeket, melyeket nem lehet egy kalap alá venni: nemi erőszak, többszörös nemi erőszak, gyerekkori bántalmazás, munkahelyi zaklatás, zsarolás, randierőszak (ami nem feltétlenül nemi erőszakig elmenő, tinédzserek körében előforduló szexuális bántalmazás) vagy más büntetendőnek minősülő cselekmény. A leggyakoribb történetek azonban zaklatásról szóltak, melynek megítélése egyéni érzékenység kérdése. Gyakran fordult elő, hogy
támadási felületté váltak, túlérzékenységgel vádolták azokat, akik saját történetüket elmesélték.
A zaklatás specifikuma, hogy ismétlődő: a nyomulások, flörtölési szándék vagy utcai beszólások akkor számítanak zaklatásnak, ha ismétlődőek, illetve nem kölcsönösek. Ismétlődésnek számíthat az is, ha az elkövető váltogatja az alanyait, például ha egy férfi rendszeresen szőke nőket fogdos (nem mindig ugyanazt). A jól neveltség, illetve a szélsőségesen értelmezett diplomáciai érzék kifejezetten hátrány lehet zaklatás esetén, mivel meggátolja azt, hogy reagáljunk, ha valaki nem tartja be a társadalmi normákat a közeledést illetően. A zaklatók jellemzője továbbá, hogy kizárólag a saját érdekeiket tartják szem előtt, figyelmen kívül hagyják, ha nemet mondunk nekik.
.jpg)
Megemlékezés az erőszakot elszenvedett áldozatokról Marosvásárhelyen | Fotó: Bereczky Sándor
László Éva szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a zaklatások jelentős részét (több mint ötven százalékát) egy párkapcsolatból kilépő féllel szemben követik el szakítás vagy válás után. Az esetek többségében eleve bántalmazói viszony állt fenn. A szakítás utáni zaklatás egy másik formája, ami gyakran nőkre jellemző, a másik fél rendszeres keresése, megfigyelése, kéretlen üzenetek írása stb. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, vajon nem voltunk-e mi is zaklatók bizonyos élethelyzetekben?
A bántalmazói viszonyok kapcsán Hegedüs Csilla elmondta: mivel egy távoltartási rendelet kiállítása akár 72 órába is beletelhet a bíróságnak, mely időszak kritikus lehet az áldozat számára, céljuk az volt, hogy lehetővé váljon azonnal eltávolítani az agresszort az áldozat környezetéből.
A sürgősségi távoltartási rendelet ezért az RMDSZ által benyújtott törvénycsomag egyik alapja,
a büntetések szigorítása szintén fontos célkitűzése volt. Javaslatuk szerint ne legyen jogi következménye az agresszorra nézve, ha a bántalmazás csak egyszer történik meg, és a két fél kibékül ezt követően, de ismétlődés esetén súlyos büntetéseket szabjanak. Ezzel a javaslattal nem mindenki értett egyet, mondta Hegedüs. Szükség van ugyanakkor védett házak (safe house) kialakítására is, hiszen Románia rendkívül alulteljesít e tekintetben ahhoz képest, hogy EU-s előírás szerint minden tízezer személyre kellene egy ilyennek jutnia.
Felmerült a kérdés, hogy mire érdemes odafigyelnie egy áldozatnak, ha beszélni szeretne az őt ért inzultusról. László Éva szerint helyes, ha beszél róla, mert ha nem foglalkozik vele, akkor hosszú évekig cipelheti a lelki terhet. Azonban nem csak azzal léphet a gyógyulás útjára az illető, ha egyből a széles nyilvánosság előtt nevezi meg a zaklatóját, olykor az is sokat segíthet, ha egy bizalmi embernek vagy szakembernek beszél traumájáról. Érdemes azzal tisztában lenni, hogy sokat számít, hogy hol, mit, mikor és kinek mond el, hiszen mindennek, amit mond, súlya van. Amennyiben nyilvánosan megnevezi zaklatóját, ismerje pontosan a vád mibenlétét, és ne indulatból tegye meg. Fogalmazza meg magában, hogy mi a célja, ha „csak” megértésre vágyik, akkor inkább ne a Facebookon ossza meg történetét. Csak annyit áruljon el az esetről, ami számára vállalható, ellenkező esetben
saját maga számára destruktív lehet a megnyilatkozás.
Sok idő elteltével a szexuális zaklatást kizárólag tanúkkal lehet igazolni. Deme Ilona ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogi nyelv, mely kizárólag ténymegállapításokat közöl, egy tanúvallomás esetén elbagatellizálhatja a zaklatást, mert képtelen érzékeltetni a félelmet, amit az áldozat érzett. László Éva úgy vélekedett, hogy nincs rendben az, hogy az áldozatnak kell bizonyítania a szexuális zaklatás tényét, hiszen azért vannak a nyomozóhatóságok, hogy ezt megtegyék.
Performansz a Kolozsvári Magyar Napokon a NEEEM! kampány keretében
A beszélgetés során szóba került az is, hogy kultúrafüggő-e a nők elleni erőszak, illetve van-e erdélyi jellegzetessége. A meghívottak egyetértettek abban, hogy Erdélyben nem nevezhető paradicsominak a nők helyzete, már eleve a mondás is úgy tartja, hogy az asszony verve jó. Azonban ahogy #MeToo-ból is kiderült: nemi erőszak, zaklatás, bántalmazás bárhol előfordul a nagyvilágban, tehát nem kultúrafüggő, az viszont a társadalom fejlettségét jelzi, hogy milyen következményei lesznek, ha egy zaklatási ügy kiderül.
Erdélyben nem tudunk kommunikálni a zaklatásról, ezért nehéz bárkinek is felvállalnia áldozati mivoltát, pedig minél több ügyet seprünk a szőnyeg alá, annál több zaklatót termelünk – mondta Hegedüs Csilla. László Éva szerint nem csak a lehetséges áldozatok számára kellene prevenciós kampányt építeni, hanem
az elkövetőket is meg kell szólítani, főleg, hogy gyakran ők is bántalmazottak voltak.
Hosszú még az út az erdélyi társadalom előtt ebben a kérdésben, de az derűlátásra ad okot, hogy a szakértők tapasztalata szerint nőtt a bizalmi szint Romániában. A családon belüli erőszak áldozatai hamarabb kérnek segítséget, már csak egy jól kiépített szociális hálóra, az Isztambuli Egyezményben vállalt kötelezettségek teljesítésére és a téma társadalmi szintű, alapos kibeszélésére van szükség.