A bűnvádi eljárásnak az a célja, hogy szétverje a koalíciót és megbuktassa a kormányt – mondja.
Nem gondolt arra, hogy lemondjon a képviselőház elnöki tisztségéről – jelentette ki újságíri kérdésre válaszolva Liviu Dragnea, akinek hétfőn hozta tudomására a korrupcióellenes ügyészség, hogy újabb ügyben gyanúsítja több bűncselekmény elkövetésével.
Dragnea leszögezte: határozottan elutasít minden vádat, soha nem állt semmiféle kapcsolatban Tel Drum nevű céggel, ahogy a DNA állítja. Az újabb eljárásnak szintén politikai tétje van – tette hozzá. Mint mondta, a koalíciós partner ALDE (és a szenátus) elnöke, Călin Popescu Tăriceanu sem kérte tőle, hogy mondjon le tisztségéről.
A PNL és az USR is kérte hétfőn az újabb bűnvádi ügyben meggyanúsított Liviu Dragnea lemondását a képviselőház elnöki tisztségéről.
Dan Barna USR-elnök szerint Dragneának a peres ügyeivel kell foglalkoznia, ezért kel kell mondania a házelnöki tisztségről.
„Képzeljék el, hogy hol tartana ma Románia, ha az utolsó egy évben a kormány és a parlament nem az igazságszolgáltatás elleni harccal, hanem az ország ügyeivel lett volna elfoglalva. Az USR álláspontja szerint ezt az állapotot meg kell szüntetni. (...) Lehetetlen, hogy a kormány és a parlament évekig úgy viselkedjék, mint Liviu Dragnea és más gyanúsítottak ügyvédi irodája” – jelentette ki Barna egy sajtóértekezleten.
Azt mondta: az USR múlt heti kezdeményezése, amellyel úgy módosítanák az alkotmányt, hogy azok, akiknek gondjuk van az igazságszolgáltatással ne foglalhassanak el köztisztséget, egyik módját jelentené a politikai osztály valós reformjának.
Ludovic Orban PNL-elnök szintén Dragnea lemondását sürgette, de különösebb illúziói nincsenek ezzel kapcsolatban, mivel, mint mondta: „sajnos Dragnea és a PSD nem értik meg, hogy egy jogállamban, egy demokráciában a hozzá hasonló egyéneknek egy lépéssel hátrább kellene lépniük a politikából”, miután a DNA eljárást indított ellenük.
Orban azt sem tartja normálisnak, hogy Dragnea testőrökkel érkezett hétfőn a DNA-hoz, és hogy különböző csoportok nyomást próbálnak gyakorolni az ügyészségre.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.