DNA-kció
béel
2017. november 13. hétfő, 09:29
Milyen meglepő: egy korrupciós ügyben.

Kihallgatásra az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) székházába érkezett hétfőn Liviu Dragnea, a képviselőház és a Szociáldemokrata Pár (PSD) elnöke.

A politikust egy korrupciós ügy miatt hívták be a DNA-hoz, meg nem erősített hírek szerint gyanúsítottként. A DNA székháza előtt mintegy 40-50 híve tapssal fogadta Dragneát. A támogatók között a PSD több vezetője is ott volt. Dragnea mintegy fél órát töltött benn, és sem megérkezésekor, sem távozásakor nem nyilatkozott a jelen levő újságíróknak.

Igazságügyi források szerint Dragneát a Tel Drum vállalattal kapcsolatos ügyben hívták be. A Digi 24 értesülései szerint Dragneát bűnszervezet létrehozásával, hivatali visszaéléssel és uniós forrásokkal való visszaéléssel gyanúsítják.

Ezt később a DNA közleménye is megerősítette.

A Tel Drum nevű aszfaltozási vállalat 2001-ig a Teleorman Megyei Tanács tulajdonában állt (bár nem kapott az önkormányzattól megbízásokat, csak miután privatizálták), és Dragnea volt osztálytársa Marian Fiscuci vásárolta meg. Dragnea 2000-2012 között a megyei tanács elnöke volt, és ő volt az, aki kezdeményezte a Tel Drum privatizációját.

A gyanú szerint ugyanakkor a háttérből valójában ő irányította a vállalatot.

A Rise Project tényfeltáró portál szerintDragnea állítólag hazai és európai közpénzt csatornázott törvénytelen módon a Tel Drum útépítő vállalatnak. A belügyi titkosszolgálatnak tulajdonított dokumentum Liviu Dragneát úgy említi, mint a Tel Drum Rt. főrészvényesét.

A Rise Project szerint a Tel Drum vállalatot Liviu Dragnea csalás útján vette át az államtól, majd több mint egy évtizeden keresztül nem törvényes közbeszerzési eljárások révén megszerezte a Teleorman megyei közutak aszfaltozására vonatkozó megbízásokat.

Az ügyészség azt is vizsgálja, hogyan került a Tel Drum korábbi sretéshizlaldája Dragnea fia, Valentin Ștefan Dragnea kezére, aki a Romcip Rt. – későbbi Ferma Salcia Rt. – részvényeinek 90 százalékát kapja meg.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/23994
A gyülekezési törvény módosítását a kormány már régóta fontolgatja, de a legfelsőbb bíróság mai döntése után meglehet, hogy nem lesz már szükség rá. A civilek perrel fenyegetnek.
Négy nagyváros a kezébe vette a sorsát. Elkezdődött volna a gyakorlati regionalizálás? És vajon mit fog szólni mindehhez a bukaresti bojárság?
Kevesebb mint két év alatt elég látványosan alakult a pártok népszerűsége.
Többször át lett ismételve és fel lett mondva a lecke a román-magyar érdemi párbeszéd elkezdésének a fontosságáról az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pénteki, kolozsvári konferenciáján. Idén is.
Jobban játszott, de nem eléggé jól Athénban a magyar válogatott.
Tanulság: nyugodtan lehet kutatni a szekus besúgók után, amíg szembe nem jön valaki, aki túl magas polcon van.
Még a siralmas téesznyugdíjakat is bankkártyára utalná az állam.
A gesztus értékelendő, de ettől még nincs mit ünnepelni.
Mert egy putyinista-erdoganista beütésű autarchikus ceauşiszta nemzetállam. És nincs politikai víziója. És nem akar integrálódni. És, hopp, hasonlítani igyekszik Magyarországhoz.
Ezt persze könnyű leírni. Dragneát és csapatát kifüstölni a kormány épületéből annál nehezebb. És lehet, kicsit kevés is hozzá ez a Klaus Iohannis.
A gyulafehérvári román nemzetgyűlésről sok szó esik a centenárium évében, de csak kevesen beszélnek arról, hogy 1918 decemberében ellen-nagygyűlést is tartottak Kolozsváron. Erről is beszélt a Korunk Akadémia legutóbbi meghívottja, Fodor János történész.
Semmit nem tudni róluk, de valószínű, hogy más nyelven tanulják az ábécét.
A dühös fuvarozókat lebeszélték a sztrájkról néhány ígérettel.
Nem vehetnek örökbe gyereket a meleg párok.