A spanyol válság két irányban hat kedvezően Romániára nézve a 2018-as nagy Centenárium küszöbén.

Először is a kontinens Nyugati részén bekövetkezett meghibásodás megmutatja, milyen nagy az Unió felbomlásának esélye. Ezért arra lehet számítani, hogy a közösség tömb kemény magja erőteljesen támogatni fogja Madridot. De ugyanakkor a Magyarország által Európa középső és kelet európai részén folytatott revizionista/szeparatista politikáknak is nagyobb figyelmet szentel majd. Így aztán, ha helyesen játsszuk ki a kártyáinkat, a barcelonai elszakadáspártiak „veresége” a székelyudvarhelyi szélsőségeseket is elrettenti majd.

Madrid és Barcelona közötti gazdasági háború

A diaszpóra jelenti a másik irányvonalat, mely mentén cselekedni lehetne a katalán válságban. Eddig kudarcot vallottak a román emigránsok hazahozatalára tett kísérletek. Igaz, ezek – projekt vagy finanszírozás szintjén – nem is voltak túl erőteljesek, és a hazai hatóságok sem mutattak nagy érdeklődést. Másrészt egy diaszpóra felől megnyilvánuló nyomásról sem lehet beszélni. A gazdasági és politikai instabilitás elmélyülése Nyugaton lökést adhatna a hazatérésének, persze akkor, ha Románia is elvégzi a házi feladatait.

Míg a Brexit esetében még van idő, Puigdemont esetében a helyzet gyorsan romlik. Madrid gazdasági háborút folytat Barcelona ellen, ennek pedig azok az iparágak az áldozatai, ahol több ezer román dolgozik. Az idegenforgalmi tevékenység máris 15 százalékkal csökkent a válság kezdete óta, az építőipar pedig több okból is leáll majd (a kiszámíthatóság hiánya, vámakadályok, több ezer cég áttelepedése, fizetésképtelenség, miután a spanyolok követelni fogják a központi kormánnyal szemben adósság visszafizetését és így tovább).

Országprojekt: a diaszpórában élő románok hazacsábítása

A barcelonai románok hazahozatalára irányuló program lehetne annak a nemzeti projektnek a kezdete, aminek 2007 után híján vagyunk. Az Európában szétszóródott románok újraegyesítése 2018-ban ugyanolyan fontos, mint amilyen a területek egyesítése volt 1918-ban. A sorozatos gazdasági és politikai válságok által az ország elhagyására kényszerített románok visszaszerzéséhez elsősorban az itthoni fronton kell egységesnek lenni.

Azonban egy román-román háború közepette elképzelhetetlen a kormány rendelkezésére álló politikai tőke és források felhasználása, rendkívüli pénzügyi támogatás megszerzése Brüsszeltől, az Elnöki Hivatal és az Egyház (Román Ortodox Egyház – a szerk.) szimbolikus tőkéjének felhasználása, a politikai kiegyezés, melynek révén az adminisztráció azonnal alkalmazandó sokklépésekkel elmozdítható a holtpontról.

A fő gond: az itthoni politikai háború

Ha idehaza sikerül tűzszünetet kötni, akkor nem jelentenének gondot a technikai megoldások. Volt fejlesztési miniszterként és a (sajnos, tervezési szakaszban leállított) közigazgatási reform szerzőjeként Liviu Dragnea tudja, hogy van szaktudás egy barcelonai románok hazahozataláról szóló terv gyors összeállításához. A Statisztikai Hivatalnak kitűnő az együttműködése a spanyolországi társszervvel, mely pontos adatokkal rendelkezik a válságba került térségben tartózkodó románok kilétéről. Brüsszel segítségével előteremthetők a szükséges források (adómentességtől az alkalmazó cégeknek nyújtott támogatásokig). Ezekből az infrastruktúra-projektek is finanszírozhatók lennének, amelyek aztán felszívnák a Spanyolországból hazatérő román építőipari munkásokat.

Klaus Iohannis elnök, mint mondtam, rendelkezik azzal a bizalmi tőkével, mely lehetővé tenné számára az elköteleződést egy ilyenfajta országterv iránt. Ki fogja megtenni az első lépést egy ilyenfajta, ma még lehetetlennek tűnő együttműködés felé?