Az lenne higiénikus, ha elfelejteném – elfelejtenénk – olyan alakok létezését, mint Liviu Dragnea, vagy Tăriceanu, vagy más hasonlók. Mert vagy dühítők, vagy unalmasak, vagy tisztességtelenek, vagy ostobák. De (még) erősek. Jelen vannak. Arcátlanok. Maguktól elragadtatottak. Támadók. A médiában gyomorrontásig futtatottak.

Elgondolkodtam néhány lehetséges recepten, melyekkel kiszökhetsz „imázsuk” köréből: mondhatod magadban, hogy nem érdemes őket figyelembe venni, hogy valójában nevetségesek, hogy talán nem gonoszak, csak balfékek, hogy ilyen a demokrácia és ebből következően, ha őket akarja a nép, akkor muszáj „elitista” kritériumok nélkül elfogadnod őket. De bármit is tennél, nincs menekvés!

Az ilyenfajta alakok, ha hatalomra kerülnek, levakarhatatlanok:

az ajtó alatt, a résnyire kinyitott ablakon, valamelyik szomszéd pletykáján, a távirányító véletlenszerűségén, de még a mindennapi mocsok elleni hagyományos oltásunkká vált viccek folklórján keresztül is behatolnak a „házadba és a gondolatodba”. Amikor már éppen azt hitted volna, hogy végre elkezdődött a felejtés, egy időtlen béke, kábulat, hirtelen arcképük, szavaik, kezelhetetlen lelki szegénységük karmai között találod magad. Dragnea úr, például, a kifinomult ironikus tehetsége csúcsán azt találta mondani, hogy Iohannis elnöknek és a szóvivőjének nincs joguk kommentálni a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) tevékenységét, csak belülről, vagyis csak miután belépnek a pártba! Nagyon durva! Ha végigvinnéd ezt az „elvárást”, akkor meglepő politikai viselkedési szabályokba csúcsosodhatna ki. Például:

1) az ellenzék nem bírálhatja a kormánypártot, csak ha tömegesen belép ez utóbbiba;

2) bármilyen kormányellenes utcai tüntetésnek rendelkeznie kell a kormány engedélyével és kizárólag a kormányon lévő szövetséghez tartozó politikai szervezetek tagjai vehetnek rajta részt; 3) választások idején csak azok a polgárok szavazhatnának az ellenzékre, akik szavazás előtt felvételüket kérik abba a pártba, melyet el akarnak távolítani a hatalomból… Lehet erre azt mondani, hogy Dragneának nincs humora? Képes vagy róla megfeledkezni, amikor ilyenfajta kifinomult öltetekkel zaklat intellektuálisan?

Amikor azt látod, hogy mennyi huncutságot képesek mondani és tenni a „csúcspolitikusok”, akkor

csak csodálkozni tudsz azon, hogy az ország elnökének milyen keveset szabad megtennie.

Először is arra hívják fel a figyelmét, hogy csak egy egyszerű „közvetítői” szerepe van. Ezzel egyidejűleg azt sugallják, hogy ha egy tolvaj lop és egy ügyész bűnvádi vizsgálatot indít ellene, akkor neki, az elnöknek – az alkotmány szerint – „közvetítenie” kellene a tolvaj és az igazságszolgáltatási szerv között. Egyik pártját sem foghatja… Más szavakkal a közvetítői szerep azt jelenti, hogy nem lehetnek véleményeid, nem dönthetsz a saját belátásod szerint, egyenlő távolságot kell tartanod, míg bele nem alszol. Ugyanez a helyzet a politikában is: ha egy baloldali szembekerül egy jobboldalival és az egyik összevissza beszél, akkor az elnöknek nincs joga pártosan minősíteni az összevissza beszédet. Tehát vagy azt kell mondania, hogy mindketten összevissza beszélnek, vagy azt, hogy mindkettőnek igaza van. A mérleg nyelvének bármelyik irányba történő kibillentése alkotmánysértés. Az elnöknek mereven, agyatlanul középen kell állnia.

Nemrég azt is megtudtuk, hogy az elnök kiesik a szerepéből, ha azt mondja, hogy

a bűnvádi ügyekkel rendelkezőknek nincs mit keresniük a politikában.

Hogyhogy?! Nem illeti meg minden polgárt az „ártatlanság vélelme”? Mi azért azt hittük, hogy a törvény „betűjén” túlmenően némi árnyalatok is vannak. Igaz, mi nem vagyunk szakmabeliek, mint az újságíróvá átképezett és a Parlamentbe „szakértőként” bejutott egyes munkások és mérnökök. Végső soron nem kell jogásznak lenned, hogy kijelentsd, az ártatlanság vélelme bárkit megillet, tehát annak továbbra is érvényben kell maradnia mindaddig, míg meg nem tették az utat a gyanútól a bizonyítékig. De azért csak egy morzsányi jóérzésre van szükség annak felfogásához, hogy egy dolog, ha azzal gyanúsítanak, hogy elloptad a szomszéd tyúkját és más dolog, ha azzal, hogy a közvagyonból tulajdonítottál el egy jelentős részt. Nem azt mondom, hogy az ártatlanság vélelme ne lenne mindkét esetben érvényes (míg az ellenkezőjét be nem bizonyítják), de azt tartanám tisztességesnek, ha a meggyanúsított tisztségviselő hátralép a vizsgálat lezárásáig. Végtelenül nagyobb a kockázata annak, ha egy potenciális bűnöző kerülhet a közügyek élére, mint annak, ha esetleg egy potenciális bűnözőből traktorvezető lesz. Nyilvánvalóan jobb, ha sem az egyikkel, sem a másikkal nincs dolgod. De ha egy nevelőnőről megtudod, hogy gyermekeket bántalmazott, akkor nem nagyon igyekezel alkalmazni őt, még akkor sem, ha a gyanút nem bizonyították rá. Röviden: egy gyanús tisztségviselő nincs a megfelelő helyen, amíg nem kaptuk meg az illetékes szervek vizsgálatának végső eredményét. És

ha az illető tényleg „tiszta”, akkor azzal adja ennek első tanújelét, ha egy igazolt intézményi végkövetkeztetésig félreáll.

Azt hiszem, Iohannis elnök ezt akarta mondani. Nem illik bűnvádi aktákkal teli táskával menetelgetni az ország főszínpadán. Na, persze! Másoknál ez valószínűleg így megy. De nálunk a gyengéd bölcsesség, a békülékeny „ráció”, az előzetes megbocsájtás dívik. Aki nem érti ezt a fajta viselkedést, az nem igazi politikus, nem tartja be a haza íratlan szabályait, nem „jó román”. Minap pedig éppen szabadon engedték a börtönből a jövendőbeli kormányok „kádertartalékát”, akik – bátran – visszakerültek az ártatlanság vélelmének védőszárnyai alá.