Romániát már elejétől fogva egységes és oszthatatlan államként gondolták ki, ami végül központosított hatalomszervezéshez vezetett. Bármilyen autonómiaforma már az alkotmány első cikkelyét megsértené: az egységes jelleget. Miként lehetne Románia egységes, ha néhány megye – a többiekkel ellentétben – önkormányzattal rendelkezne.

„Egyetlen lépést sem hátrálunk”

Olvasom, az egyik RMDSZ-es vezető azt magyarázza, Katalónia esete világosan mutatja, hogy jelentős különbségek vannak az autonómia és a függetlenség között, és hogy az ország közepén lévő megyékben csak autonómiát akarnak.

A jelentős különbségekkel kapcsolatosan bizonyára igaza van, de amit az RMDSZ-es hivatalosság nem emel ki: az autonómia, ahogy azt éppen Katalónia esete bizonyítja, az első lépést jelenti a függetlenség kinyilvánítása felé. Azt is mondhatnám, hogy az ilyenfajta példákkal hülyének néznek minket: „Mi a jó fiúk vagyunk; mi nem akarunk függetlenséget, mint a katalóniai szeparatisták, mi csak egy kis autonómiát szeretnénk.”

Mintha nem tudnánk, mi a helyzet a „kis lépések politikájával”.

Ez történt Koszovó esetében és ez történik nagyjából mindenfelé, ahol a kritérium az etnikum, az autonómia pedig valódi és széles körű. A Moldovai Köztársaságnak is van egy ilyen helyzete, ahol Gagauzia, mely Romániában kisvárosnak számítana, kiterjedt autonómiával rendelkezik, de állandóan Moszkva külső ellenőrzése alatt áll, mely mindig meglengeti a szeparatizmus zászlóját, amikor arra szükség van.

Általában véve az ilyenfajta enklávék csak külső támogatásból élnek és csakis annak az államnak a meggyengítésére használják, melynek részei.

Koszovó

Pandóra szelencéjét az AEÁ nyitotta ki Koszovó esetével. A helsinki zárónyilatkozat csak a felek egyetértésével teszi lehetővé a határok módosítását, nem egyoldalú nyilatkozattal. Csehország és Szlovákia azért váltak szét, mert mindkét fél ezt akarta.

Az AEÁ gyakorlatilag engedetlenségre biztatott azzal az okirattal szemben, melynek betartásával a határokat és egy viszonylagos egyetértést szavatolt Európában. Rögtön azután jelentős számú állam követte a modellt, hogy kedvére tegyenek a szövetségeseknek.

A nemzetközi normáknak megfelelően Koszovó lényegében nem lehet független,

a nemzetközi dokumentumokban ez a terület még mindig Szerbia része és az is lesz mindaddig, amíg a szerbek nem döntenek a szétválás mellett (amire soha sem kerül sor). Ennek ellenére ez a terület, az AEÁ garanciájával, egyfajta miniállamként működik.

Az AEÁ a Szovjetunió bukása után és az Orosz Föderáció egyensúlykeresési időszakában, egyedül találva magát a nemzetközi színpadon, elkezdett öngólokat rúgni. Ami egyes államokra nézve végzetes hiba volt. Románia nem csatlakozott ehhez a lépéshez, de nem annyira a központi régió (a szerző itt Székelyföldre utal – a szerk.), hanem egy két évszázados politika miatt, melynek során államunk nemcsak a szomszédait (jelen esetben Szerbiát) és integritásukat tartotta tiszteletben, hanem elsősorban a nemzetközi szabályokat is.

Koszovó esete készítette elő és nyújtott érveket az Orosz Föderációnak is Krím átvételéhez, amihez a két fél közötti tárgyalásnak kellett volna elvezetnie, nem a kényszernek.

Nagy-Britanniának is van egy ilyen jellegű jelentős gondja, ugyanis a Brexit után elkerülhetetlenné válik egyes területek leválása.

Látszatnépszavazás

A katalóniai „népszavazás” szervezői látszólag nyertek az egész bolygó sajtójának segítségével, mely ebben az esetben könnyen hagyta magát manipulálni.

Amit nem mondanak el/magyaráznak meg: ezt a többséget jelentős érdektelenség mellett érték el és hogy a „népszavazás” „gúnylépés”, „blöff” volt.

Valójában a többség nem jelent meg az urnáknál, ahogy arra a központi adminisztráció is biztatott.

A szavazás csak a szeparatisták óhaját tükrözi,

mert a lépést ellenzők nem akartak törvénysértő tetteket legitimálni a megjelenésükkel.

Egyszerűbben mondva: Vasile és Ion úgy döntöttek, népszavazást szerveznek egy száz fős tömbházban, egy olyan témában, amiben csak ők voltak érdekeltek, nevezetesen arról, hogy Gheorghe ajtóját falazzák be és így az többé ne juthasson be a saját lakásába. A házkezelőség nem teljesítette kettejük követelését, mert az észbontó volt. De ez nem számított. Vasile és Ion kinyomtatott néhány szavazólapot, kiraktak egy asztalt és egy széket a ház elé és vasárnap arra kértek mindenkit, hogy mondjon véleményt erről a kérdésről. A többség, persze, közömbösen továbbment, Gheorghét is beleértve. Ennek ellenére az öt felhasznált szavazólapból négy támogatta az ötletet. A népszavazásra sor került, a szavazók többsége (80%) döntött, Gheorghe ajtaját be kell falazni. Vasile és Ion gyorsan kiadnak egy sajtóközleményt: a szavazók több mint 80 százaléka döntött. A sajtó azonnal átveszi az üzenetet, mindenféle elemzés nélkül és… a tulajdonosi szövetség egy olyan gonddal találja magát szemben, amire nem gondolt.

Tehát nem, a katalánok többsége ellenezte a szétválást és nem vett részt egy látszatnépszavazáson.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.