A liberálisokkal és a zöldekkel kezd koalíciós tárgyalásokat Merkel

Nem lesznek könnyű egyeztetések.
Hirdetés

Kormányalakítási tárgyalásokat kezdeményez a liberális FDP-vel és a Zöldekkel a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség – jelentette be Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke a hétvégén.

A kancellár a CDU/CSU közös ifjúsági szervezetének (Junge Union, JU) drezdai konferenciáján szombaton elmondott beszédében jelentette ki először, hogy a pártok színei alapján (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) elnevezett Jamaica-koalíció megkötése a célja. Eddig rendre arról beszélt, hogy valamennyi lehetséges koalíciós partnerrel, így a szociáldemokratákkal (SPD) is egyeztetni kell a kormányzati együttműködés lehetőségéről.

A JU tanácskozásán viszont azt mondta, hogy az SPD „belátható időn belül nem lesz kormányképes szövetségi szinten”, ezért az FDP-vel és a Zöldekkel kell tárgyalni.

A tárgyalások nehezek lesznek, de mindent meg kell tenni azért, hogy „megbízható és stabil kormány” alakuljon – hangoztatta a CDU elnöke. Rámutatott, hogy ez a négy párt még soha nem kormányzott együtt szövetségi szinten.
CDU/CSU-FDP összetételű koalíció már volt, de a Zöldekkel még nincsenek tapasztalatok, ezért – mondta Merkel – a CDU-nak a JU kezdeményezésének megfelelően rendkívüli pártkongresszuson kell elfogadnia a koalíciós szerződést, ha sikerre vezetnek a tárgyalások.

Előbb viszont a CDU és a CSU viszonyát kell rendezni, legfőképpen a bajor CSU által követelt menekültbefogadási felső határ ügyében kell megállapodásra jutni – mondta a CDU elnöke. Kiemelte, hogy a két párt vezetőinek vasárnapi tárgyalásán „egy kis jó szándékkal” rendezni lehet a vitákat.

Hirdetés

A testvérpártok egyeztetése vasárnap délelőtt kezdődött a CDU berlini székházában. A CDU küldöttségét Angela Merkel, a CSU küldöttségét Horst Seehofer pártelnök, bajor kormányfő vezeti.

Az első tárgyalások az FDP-vel és a Zöldekkel várhatóan csak az október 15-ei alsó-szászországi tartományi parlamenti választás után kezdődnek, ha a CDU-nak és a CSU-nak sikerül megállapodnia a vitatott ügyekben és egységes irányvonalat tudnak kidolgozni a koalíciós tárgyalásokra. Arról egyelőre nem szivárogtak ki információk, hogy a CSU által követelt évi 200 ezer fős menekültbefogadási felső korlát kérdésében milyen kompromisszumról lehet szó.

Hirdetés